A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
tetben a bizottsági tag ur talán némi feledékeny- ségbe esett, mert mikor először volt alkalmunk a most szőnyegen levő törvényjavaslatról beszélnünk, a véderő bizottságban és a pénzügyi bizottságban is volt alkalma a kormánynak kijelentem, bogy mi ismerjük a véderőjavaslat ezen hiányos rendelkezését, megmondtuk az okát is, hogy miért történt a rendezés ilyen módon, mint a hogy a törvényj avaslatban helyet foglalt és hogy azt idővel mindenesetre pótolni fogjuk és olyan intézkedésekkel kívánjuk helyettesíteni, a melyek a mai rendezés anomáliáit kiküszöbölik. Megmondtuk egészen nyíltan és őszintén, hogy nem tudott a t. kormány a hadvezetőséggel megállapodásra jutni, mert eltérők voltak a nézetek nem az ügynek rendezése tekintetéhen, hanem csupán az ügy rendezésének módjai felett, és mihelyst ezen módok felett a megegyezés megtörténik a kormányok és a had- vezetőség közt, ezen kérdés rendezése érdekében törvényjavaslattal fogunk a ház elé jönni, hogy ezáltal a most contemplált rendezésnek a gyengéit eloszlassuk. (Helyeslés.) Ez a kérdés tehát, mely most itt a bizottság kebelében felvettetett, s a melynek mostani stádiumáról a hadügyrminister úrtól tudomást szerzett a bizottság, nem uj kérdés, csak annyiban van egy uj momentum benne, hogy azon differentiák, melyek abban az időben, tehát ezelőtt egy évvel a három kormány közt fennállottak, nagy részben elimináltattak. Különösen a két kormánynak, az osztrák és a magyar kormánynak felfogása volt igen távol egymástól arra nézve, hogy hogyan és milyen eszközökkel rendeztessék az altiszti kérdés. E tekintetben közelebb jutott egymáshoz a két kormány, és igy abba a helyzetbe jutott a had- ügyrminister ur, hogy ezen az alapon készíttessen törvényjavaslatot, a mely a két kormány tárgyalásainak anyagát fogja képezni, a melyből meg fogjuk bírálhatni, vájjon az a módozat megfelel-e azoknak az intentióknak, melyeket a hadügyi kormány elsősorban tart szeme előtt és annak, hogy a kétéves katonai szolgálat mellett biztosit- tassék az altiszteknek az a száma, a melyre feltétlenül szükség van. A mi szempontunk az, hogy ez összeegyeztethető legyen közgazdasági, társadalmi viszonyainkkal és financiális erőnkkel. (Helyeslés.) Az lesz tehát a két kormánynak a feladata, ezt a kérdést ezekből a szempontokból elbírálni. Én azt hiszem, hogy addig, mig ezen véderőtörvény végrehajtása folyamán szükség lesz ezen altiszteknek nagyobb számban való kiállítására, régen életbe lesz léptetve ez a most contemplált törvény- javaslat és akkor a törvénynek általunk is elismert gyengéje el fog múlni és a kritikának most bő tárgyát képező ezen hiányossága a törvénynek, melyet mi sohasem tagadtunk, akkor teljesen meg fog szűnni. A t. bizottsági tag ur nehezményitette azt, hogy bizonyos körökben — leginkább a sajtóban — sokat beszéltek a katonai párt létezéséről. Hogy a katonai párt hol van, ki a feje, azt senki sem mondta, a t. bizottsági tag ur sem. En sem tudok róla, hanem azért, hogy a sajtó ennyit foglalkozott vele, ne tulajdonítsunk olyan rettentő nagy súlyt a kérdésnek. En csak azt tudom, hogy a sajtó néha felvet bizonyos kéidéseket, s azokat rendesen túl szokta hajtani. Ezt a t, bizottsági tag ur jobban fogja megítélhetni, mint én, a ki nem vagyok a sajtó embere. (Derültség.) A t. bizottsági tag ur ellentétben a közfelfogással és Apponyi bizottsági tag ur felszólalásával, sehogy sincs megelégedve, a mint vettem észre, német szövetséges társunkkal, s azt hiszem, ez az egész párt felfogása is, mert Batthyány t. bizottsági tag ur is ilyen hangokat pengetett. En úgy látom, hogy a függetlenségi párt másik árnyalatával szemben is e tekintetben bizonyos különbség áll fenn, de ez sem tartozik ide, csak azért említem fel, mert a t. bizottsági tag urak e kérdéssel foglalkoztak s úgy látom, hogy felfogásaik e tekintetben eltérők nemcsak a hivatalos felfogástól, a melyet mi képviselünk, hanem azon felfogástól is, mely az egész nemzetet uralja és mely a hármasszövetség meleg barátja. Hogy ne térjek vissza erre a kérdésre még egyszer, Batthyány Tivadar gróf is megemlékezett arról, hogy ő is barátja a liármasszövétségnek, de csak addig, a mig más nincs. (Derültség) Mit ér akkor az a szövetség, a melyet csak addig szeret, mig más nincs, azt én nem tudom. (Igaz ! ügy van .') mert azt hiszem, az a szövetség abban az órában felbomlanék, a mikor az ő kezébe jutna, s ha ő képviselné ma azt a hármasszövetséget, a melynek pótlását keresi, akkor ez a szövetség már nem állhat n i fenn. Ezt a nézetét a t. bizottsági tag urnák mi nem képviselhetjük (Helyeslés.) Mi becsületesen akarjuk a hármasszövetséget megtartani s reméljük, hogy szövetségestársaink ugyanezt fogják tenni, s az a békének ép úgy fog szolgálatot tenni a jövőben is, mint eddig.Ez azonban nem ment fel bennünket attól — ebben igaza van a t. bizottsági tag urnák — hogy óvatosak legyünk, mert az idők változhatnak és előállhatnak olyan körülmények, a melyek talán más combinatiókra adnak alkalmat, de minden óvatosság mellett is, a melyet szemünk előtt kell tartanunk, első kötelességünk az, hogy a fennálló szövetséget becsületesei) tartsuk meg. (Élénk helyeslés.) Holló Lajos bizottsági tag ur azután azt mondja, hogy oly súlyosak a véderőj a vaslat folytán felmerülő költségek, hogy azokat a mi gazdasági elmaradottságunk mellett az ország nem bírja el. Csodálatos, hogy a t. bizottsági tag ur ezt a mai időben mondja, midőn egészen elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy gazdasági fejlődésünk, közgazdasági erősbödésünk talán sohasem vett olyan lendületet, mint most. Én azt hiszem, hogy a mai politikának, daczára annak, hogy sok tekintetben akadályoztatik a rendes munkájában, mégis olyannak kell lenni, hogy a közgazdaság, melynek nagyon finom érzéke van az iránt, mi a jó és mi az állandó, ilyen lendületet tudott venni. Tehát ellenkezőleg, nem hogy elmaradtunk volna — elmaradtunk valamikor, igen — de haladásunk
