A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
n. ülés. i? ban is a dynastiának dicsőséget, győzelmet és nagy nemzetközi positiót teremtett. Mig ellenkezőleg Magyarország elnyomatása, alkotmányosságának semmibevétele a dynastiára és a két államra vereséget, bukást és szerencsétlenséget idézett elő. Ezek azok a szempontok, a melyek bennünket arra vezetnek, bogy ilyen kérdéseket, mint a véderő megoldása, használjuk fel arra, hogy okos, bölcs és mérsékelt megegyezés létesit- tessék a nemzet kívánalmai és a katonai igények kielégítése között. Azoknak a szükségeknek mértékére nézve lehet megállapodást létesíteni, de egyúttal össze lehet kötni azokat olyan igények teljesítésével, a melyek teljességgel nem ütköznek sem a korona, sem a kormány programmjába, de a melyek a nemzetnek igényeit és kívánalmait repraesentálják. (Helyeslés balfelól.) Ez az elhanyagolt és igényeiben sértett nemzet, mely hiába áll jogos követelései mellett, megkívánhatja, hogy ezek eléréséhez legyenek kötve azok a nagy reformok, a melyeket a hadügyminister ur annyira óhajt és a melyeket a külügyminister ur a béke feltételéül tekintett. Ezek azok, a melyek engem eltérő felfogáshoz vezetnek, mint a t. előadó urat és a többségnek t. hivatalos szónokát, (Mozgás.) vagy ha hivatalosnak nem is kívánják tekinteni azt a szónokot, ki a bizalmi nyilatkozat beterjesztése által akarta kifejezni a külügyek vezetője iránt való elismerést. Azért kijelentem, hogy sem a közös minister urak előterjesztéséhez, az indemnités megszavazásához, sem a bizalmi nyilatkozathoz részemről hozzá nem járulok. (Helyeslés bal felöl.) Elnök : Ki következik ? Nyegre László jegyző : Heltai Ferencz ! Heltai Ferencz: T. országos bizottság! Engedjék meg, hogy rövidre szabott felszólalásomat azzal a kijelentéssel kezdjem, hogy nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, mint előttem szólott két t. képviselőtársam, kik egy párt nevében tehették nyilatkozataikat. En kizárólag a magam személyes nézeteit fogom előadni, a melyekről nem vagyok biztos, szerencsésnek érezhetem-e magamat, hogy megnyerik azon elvtársaim helyeslését, kikkel együtt egy párthoz tartozom. (Halljuk !) Előrebocsátom azt, hogy tegnap is kizárólag saját nevemben szólaltam fel és az a felszólalás és az a kérdés, a melyet a hadügyminister úrhoz intézni szerencsém volt, kizárólag saját felfogásomat tükrözte vissza. Szükséges ezt előrebocsátani azért, mert az osztrák sajtóban ma oly nyilatkozatok hangoznak el, mint hogyha az én tegnapi felszólalásaim megbeszélésen alapultak volna. Ezen felfogás ellen a leghatározottabban tiltakoznom kell. Apponyi ő excellentiája azt a kifejezést használta mai nagyérdekű beszédében, hogy itt kedélyes eszmecserét folytatunk a véderő kérdéseiről. En sajnálattal vagyok kénytelen kijelenteni, hogy részemről a kedélyesség előfeltételei teljesen hiányzanak ebben az eszmecserében. Az az eszmecsere, a melyet folytatunk, ellenkezőleg, minden kedélyesség nélkül való. Én is óhajtottam volna olyan eszmecserét folytatni, a mely eszmecsere kedélyes legyen, ennek előfeltételeit azonban megsemmisítette a hadügyminister ur exposéjának az a része, a melyre már a négyes albizottságban is utaltam és a melyről csodálattal jegyzem meg, hogy az előttem felszólalt t. ellenzéki képviselőtársaim hallgatással mellőzték. (Halljuk! Halljuk!) Ezen hadügyministeri exposénak, a mely elé valamennyien rokonszenves várakozással néztünk, a következő mondatára vagyok bátor reá mutatni, a mint azt tegnap is megtettem a négyes albizottságban és a melyre most is, a teljes nyilvánosság előtt, bátor vagyok az országos bizottság összes tagjainak figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a t. hadügyminister ur (olvassa) : »Azt óhajtanám, t. albizottság, hogy jelen fejtegetéseim esetleg anyagot nyújtsanak a katona- politikai helyzet felől való elmélkedésre, mert mint említettem, semmit sem kérhetek. Sem most és — mint mindnyájan tudjuk — a közeljövőben sem.« Ha a t. hadügyminister ur megmaradt volna ezen mondatánál, akkor az egész vita tárgytalan lett volna tegnap és tárgyaltalan lett volna ma is. A hadügyminister ur azonban hozzáfűzi (olvassa :) »Ám legyen szabad mély tisztelettel megjegyeznem, hogy egy ministert lehet ugyan bilincsekbe verni és gúzsba kötni, még pedig olyannyira, hogy csak nagy keservesen tud a megszabott irányban tovább vergődni. Csak az ám a baj, hogy az eseményeket és a sorsot nem lehet szintén bilincsekbe verni. E tekintetben minden paktum hiábavaló. A sors és az események egyáltalában nem törődnek ilyen guzsbakötési kísérletekkel, hanem halomra döntenek minden számítást, félrelöknek mindenkit, ki útjukat állja.« Ezen nyilatkozatnak a spontán hatása alatt állva, tegnap kérdést intéztem a hadügyminister úrhoz, hogy miként kell ezt a nyilatkozatát értelmezni ? Vájjon kötve érzi-e magát azon megállapodások által, a melyek annak idején — nem is olyan régen — a közös ministerium, a magyar, és az osztrák ministerium között, a delegatio tudtával, a magyar országgyűlés tudtával köttettek 1915. év végéig, a hadügyi és tengerészeti kiadások tekintetében. ., A hadügyminister ur az én megismételt kér désemre olyan nyilatkozatot tett, a mely véleményem szerint kielégítőnek semmi tekintetben nem mondható. Kijelentette a hadügyminister ur, hogy ó, mint ö Felsége által kinevezett hadügyminister, természetesen vállalja mindazon kötelezettségeket, a melyeket elődje, a hadsereg és a tengerészet kiadásai tekintetében vállalt, de fenn kell tartania magának — tette hozzá a hadügyminister ur — azt a jogot, hogy ha azt találná látni, hogy a közös hadsereg és a hadi tengerészet kiadásai a megállapított keretben nem felelnének meg a monarchia 3 A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság naplója.