A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
14 II. ÜLÉS. sajtója ellen, mint a melynek részéről igazságtalan támadás érte Olaszországot, a mely támadások akkora elkeseredést szültek az olasz közvéleményben, hogy a mint méltóztatnak tudni, az olasz társadalom körében szélesebb actio is indult meg Németországgal, különösen a nemet behozatallal szemben. Ha Olaszországnak a német szövetséghez való ragaszkodása ezen támadások miatt nehézzé is van téve, feltétlenül óhajtandónak találjuk. hogy Magyarországgal és Ausztriával szemben Olaszország barátsága változatlanul szilárd alapon álljon és ne érintsék azt azok az igazságtalan támadások, a melyek az olasz nemzetet érték. De itt van még egy dolog, a mit szóba akarok hozni és ez az a nagy sajtó-campagne, a mely Ausztriában és Magyarországon is megindult, és a mely abból a feltevésből indult ki, hogy a két államban bizonyos törekvés volna, sót volna egy hatalmas párt is, az u. n. háboru-párt, a mely Olaszországgal szemben aggressziv lépések alkalmazását tartaná helyesnek és szükségesnek. Én azt gondolom, hogy háboru-párt a két államban egyáltalán nem lehet, mert, legalább is az illetékes elemek között olyan érzelem nem tapasztalható, a mely Olaszországgal szemben támadó fellépésben akarna kifejezésre jutni. (Helyeslés.) Én azt hiszem, hogy inkább sajnálhatjuk, hogy olvan irányú fellépés mutatkozott a magyar és az osztrák sajtóban, a mely a hadügyi kormányzatban és a vezérkari főnök személyében beállott változással kapcsolatban azt hangoztatta, hogv ez kifolyása volt annak, hogy a háboru-párt aggressziv fellépést kiván tanusitani Olaszországgal szemben, s ennek az lett a vége. hogv a vezérkar főnökének el kellett a helyéről távozni. Én meg vagyok győződve, hogy ezek az állítások teljesen alaptalanok ; mert ha alaposak lennének, akkor megérdemelnék, hogy a legteljesebb nyilvánosság előtt legyenek szellőztetve, hogy kiderüljön, kik azok Ausztriában és Magyar- országon, a kik Olaszországgal szemben agresszív fellépést kívánnak tanusitani, mert azokat oda kell állítani nyilvános felelősség-vonás elé, és nem szabad megengedni, hogy a névtelenség köpenyébe burkolódzva olyan helyzetet idézhessenek elő, a mely bennünket egy barátságos állammal szemben teljesen ferde világításban tüntethetne fel. Én nagyon örvendenék, ha ebben az irányban megnyugtatást kapnék. Lehetnek törekvések Olaszországban és lehetnek törekvések Ausztriában és Magyarországon is. a melyek szükségessé tesznek bizonyos határmegerósitéseket. Ez alól a két állam, sajnos, nem birta kivonni magát eddig sem. Ezek a határmegerósitések bekövetkeztek, de hogv ebből akár a múltban, akár a jelenben, bárki azt a következtetést akarja levonni, hogv ez Olaszország ellenében agresszív czélzattal történt, azt én el nem fogadom és szükségesnek tartom, hogy itt nviltan kifejezésre jusson s a külügyi kormányzat részéről is ez határozott declaratio tárgyává tétessék. (Helyeslés.) Ez az, a mit az olasz-török háborúval kap* csolatban, különösen Olaszországgal szemben fennálló viszonyunkra nézve elmondani szükségesnek találtam. Most még néhány szóval áttérek a küliigyminister ur egyéb fejtegetéseire, nevezetesen azoknak elsejére, a marokkói kérdésre. Természetes, hogy örvendünk azon, hogy sikerült ezt a kényes és nehéz kérdést, a mely annyi időn keresztül tartotta izgatottságban egész Európa közvéleményét, békességgel elintézni. De ha a lefolyt procedúrát veszem, akkor Ausztriának és Magyar- országnak a szerepét nem tarthatom valami nagyon szerencsésnek. A külügyminister ur azt mondotta, hogy a mi érdekeink ott csak kevéssé vannak érintve, habár Marokkóval fejlődőképes gazdasági összeköttetésünk van is. Azért szükségesnek tartotta, hogy az a két principium, a mely az alge- zirászi konferenczián vezette a hatalmakat — t. i. a gazdasági egyenjogúság kérdése az egyes nemzetek között és a szabadkéz kérdése — a jövőben is fentartassék. Az algeziraszi egyezménynél szükségesnek mutatkozott, hogy Ausztria és Magyarország a maga diplomácziai erejével ott legyen az egyezkedésnél, s a mint tudjuk, Németország segítségére siessen és egészséges megegyezés létrejöttét előmozdítsa. Most azonban időközben az következett be, hogy Francziaország olyan rendelkezést tett, amelyet a külügyminister ur Ítélete szerint Németország az egyezmény bizonyos mértékben való érintésének tekinthetett. Többé tehát az a nagy principium, a gazdasági egyenjogúság és a szabadkéz princípiuma ott egészen megvédelmezve nem látszott. Ezekben az újabb tárgyalásokban Ausztriának és Magyarországnak további szerepe nem volt, ezt Németország maga kívánta lefolytatni és az eredmények, a mint a külügyminister ur mondta, igen megnyugtatók voltak, mert a princípiumot továbbra is sikerült fentartani. Én vagyok bátor elsősorban azt a kérdést feltenni, hogy mi által nyert most ez a principium újabb megerősítést ? Az által-e, hogy Németország teljesen szabad rendelkezést biztosított Francziaországnak Marokkó felett ? Vájjon ebben a tényben rejlik-e a nagyobb biztosíték arra nézve, hogy a nemzetek gazdasági egyenjogúsága és a szabad kéz politikája biztosíttatott Marokkóban ? Vagy talán abban, hogy Németország olyan területekkel nyert kárpótlást, a melyekhez a többi államoknak semmi közük nincs s a melyek egyedül csak Németország területi és gazdasági kiterjedésének szolgálnak további alapul ? Én ezekben a körülményekben igen kevéssé látom azt, hogy ezen újabb tárgyalások, a melyeknél Magyar- országnak és Ausztriának a diplomatiai részvételére szükség nem volt, ezt a czélt szolgálták volna. Ellenben igenis szolgálta Németország igen helyesen a maga gazdasági czéljait és érdekeit, de onnan Ausztria és Magyarország közbenjárását egyszerűen kizárta. A másik, a mit ezzel a kérdéssel kapcsolatban említeni akarok, az az, hogy a mint ezeknek
