A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

II. ÜLÉS.

a tényeknek a nyilvánosságra jutása bekövetkezett, mindannyian megítélhettük, hogy volt egy időpont, a mikor annyira élére voltak á'litva a dolgok, hogy bármely perczben kitörhetett volna F ranczia ország, Anglia és Németország közt a fegyveres mérkőzés.

Vájjon mi akkor milyen álláspontot foglaltunk el ? Abban az esetleges nagy összemérkőzés- ben Ausztria és Magyarország ott állt volna-e Németország oldalán, hogy abból a nagy küzdelemből részét kivegye akkor is, midőn azután az eredmények teljesen kivüle, hozzájárulása nélkül és Németország kizárólagos előnyben részesítése által következtek be ? Azt hiszem, hogy az osztó igazság is azt kívánta, hogy a mint Németország ez irányban teljesen saját felelősségére és saját jogosult érdekeinek figyelembevételével vívta ezt a nagy gazdasági harcot, ép úgy kellett, hogy a felelősség is teljesen az ő vállaira nehezedjék és azok a súlyos complicatiók, melyek esetleg bekövetkezhettek volna, Ausztria és Magyarország biztonságát ne veszélyeztessék. Erre óhajtanám a külügy- minister ur szives válaszát tudni és felvilágosítást kérni tőle a lefolyt dolgokra vonatkozólag.

Sajnos, a Nyugaton tapasztalható feszült viszony a marokkói kérdésnek megoldása által nem szűnt meg és pedig azért nem, mert ez a feszült viszony három forrásból táplálkozik. Az egyik forrása a feszültségnek az, hogy a mint Németország nagy gazdasági érdekeit a marokkói kérdésnek megoldásánál érvényesíteni kívánta, ép úgy jövőre is alkalmat kíván magának venni, hogy ezekben a nagy nemzetközi összemérkőzések- ben saját czéljait és érdekeit szolgálja, ennek következtében ezek a gazdasági mérkőzések egy állandó féltékenységi aerát teremtenek a művelt Nyugatnak nemzetei között.

A másik forrás, melyből ez a feszültség táplálkozik, az, hogy a Francziaország és Németország közt már 40 év óta igen diplomatikusan, igen bölcsen kormányzati utón elaltatott ellentét bármely perczben kitörhet. Kérdés, hogy egy erre nézve kedvező időpont, ha beáll egy explosio lehetősége, a francziák lelkében visszatartott nagy vágyakozás elvesztett tartományaik visszaszerzése iránt nem boritja-e lángba az egész Nyugatot ?

Végre a harmadik forrása a feszültségnek az, hogy Anglia világuralmi túlsúlyát Németországnak terjeszkedése és hadi készültsége által veszélyeztetve látja. (Halljuk! Halljuk!) Látjuk a nyugateurópai nemzetek sajtójában, sőt Anglia sajtójában is egész nyíltan felsorolva, hogy mekkora Németországnak tengerészeti készültsége, a hármas szövetség tengeri erejét is hozzászámítva, és Anglia ezt világosan kötelezőnek tekinti magára nézve abban az irányban, hogy saját hadi készültségét a tengeren fokozza és túlsúlyban tartsa. Ez alterálja a lelkeket és feszültséget teremt a világhatalomért versenyző nemzetek közt, s hogy ebből azután melyik perczben tör elő egy villámlás, mely feldúlja a békés állapotokat, azt

megállapítani ma még senkinek sem áll módjában.

Hogy nekünk magyaroknak, közülünk bárkinek is szándékában állana Németország gazdasági nagysága és fejlődése elé bármily akadályt gördíteni, ez a legképtelenebb gondolat. Németország iránt mi magyarok a legteljesebb elismeréssel vagyunk. Látva Németország gazdasági fejlődésének impozáns megnyilatkozását, látva, hogy élén áll a nemzet felvirágzásának egy nagy fejedelmi erő. mely mindenüvé beviszi egyéniségét, akaraterejét, nemzetéhez való rajongó nagy szere- tetét, és közjogi, katonai és gazdasági téren egy olyan evolucziót teremt, mely az összes nemzetek bámulatát vívta ki. Lehetetlenség, hogy mi magyarok is ne a legnagyobb tisztelet hangján beszéljünk erről a fejlődésről. Azonban ezzel szemben is hangoztatnunk kell, hogy Magyarországnak és Ausztriának és elsősorban nekünk magyaroknak, csak a saját érdekeinket, saját jövőnk és biztonságunk czéljait kell tekintetbe vennünk. Nem lehet előttünk bármely olyan nagy nemzet, melynek érdekeiért és jövőjéért mi olyan vállalkozásban vehessünk részt, a mely azután a mi jövőnket és haladásunkat veszélyezteti. Azt a felfogást osztom, melyet Salisbury angol ministerelnök mondott akkor, midőn Vilmos császár az akkori kanczelláí- ral, Bülow-val, látogatást tett Londonban és Bülow felajánlotta, hogy Anglia is lépjen be a hármasszövetségbe. Salisbury akkor következőkép fejezte ki Anglia álláspontját : »Anglia hajlandó több pontra nézve egyezményeket kötni, de nem vállalhatja azt a rizikót, hogy háborúba keveredjék oly okokból, melyek érdekeit nem érintik«. Nekünk is külpolitikánk egyik alapvető tantételévé kell tennünk, hogy bármilyen nagy rokonszenvvel viseltetünk is a német nagy evoluczió iránt, Németország tengerentúli terjeszkedése és vállalkozásai kedvéért nem vállalhatjuk azt a rizikót, hogy háborúba keveredjünk olyan érdekekért, a melyek a mieinket nem érintik. Túl a tengeren nekünk keresni valónk, sajnos, nincs. Nekünk Magyarországon még a magunk jólétét, gazdasági életünk teljességét kell kiépítenünk, ennéliogva bámulattal nézzük ugyan a nyugati nemzeteknek azon versenyét, a mely tengerentúl akar magának a világ- versenyben utat törni, de ebben magunk részt nem vehetünk saját fejletlenségünk és anyagi eszközeink korlátoltsága miatt. (Halljuk! Halljuk!)

A másik, a mit megjegyzésként itt el kell mondanom és a mi összefüggésben van az igen t. hadügyminister urnák azon kijelentésével, bogy nagy áldozatokat kell hoznunk hadseregünk fejletlensége és elmaradottsága miatt, a következő : A hadügyminister ur egész sötét színekben rajzolta a hadsereg mai dezolálcságát, tehát óriási pénzösszegek felhasználását tartja szükségesnek ennek javítására. Ha tehát egy ilyen perspektíva áll előttünk, hogy nekünk szárazföldi haderőnk megerősítésére kellenek a nagy anyagi eszközök, akkor lehetetlen, bogy megoszszuk anyagi erőnket, és áttereljük kiadásaink nagy részét olyan cze15