A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V.^ÜLÉS. nyilatkozatát szó szerinti magyar fordításban — idézem azért, hogy a hűség iránt semmi kétség ne férhessen hozzá. A hadügyminister ur beszédjében kijelentette — mondja az említett sajtóorgánum — hogy a kétéves katonai szolgálathoz ragaszkodik ; kijelentette, hogy az altiszti kérdés megoldása tekintetében sikerült a két kormánynyal megegyezni az elvek iránt ; kijelentette, hogy ennek folytán minden nehézség megszűnt, hogy a véderő- reform mellett áll és hogy az ő magatartása ebben a kérdésben megelőzőleg is csak az volt, hogy a katonai szempontokat, melyeknek figyelembe vétele elsősorban az ő lelkiismereti felelőssége alá tartozik, megóvja. Ebben a nyilatkozatban tehát világosan benne van az, hogy a t. hadügyminister ur a két állam felelős kormányával teljes solidaritásban áll ; benne van az, hogy azt a véderőreformot, melyet a két kormány a parlamentek előtt képvisel, a minister ur is katonai szempontból képviseli. Ezekben a kijelentésekben azt a felfogást látom, hogy a t. hadügyminister urnák szándékától a legtávolabbra esik az, hogy magát politikai faktornak tekintse ; hogy ő azokban a kérdésekben, melyek a két államnak souverain törvényhozási jogához tartoznak, mint poltikai faktor szerepelni nem kíván. De ez nem is volna lehetséges. A közös ministe- riumok az 1867 : XII. törvényczikkben vannak szervezve. Az 1867 : XII. törvényczikk szerint a közös ministeriumok saját hatáskörükben is csak a két felelős kormánynak előzetes hozzájárulásával járhatnak el. A közös ministeriumoknak tehát, ha a két állam kormányzati ügyeire vonatkozólag a reájuk bízott intézmények tekintetében aggályuk van, solidaris fórumuk a két felelős kormány lévén, a két felelős kormánynyal kell, hogy megállapodásra jussanak, mert csak a két felelős kormány hozzájárulásával maradhatnak hivatalukban. Mert elképzelni nem lehet azt, hogy közös intézményeknek vezető hatóságai akármelyik állam kormányának támogatása nélkül meg tudjanak hivatalukban maradni, és el nem képzelhető, hogy a két állam bármelyik törvényhozásának támogatása biztosítva lenne oly felelős kormány részére, a mely solidaritásban marad oly közös ministerrel, a ki az állam jogait sérti, belügyeibe avatkozik. Ebből a szempontból tehát meggyőződésem és hitem az, hogy egy nagy félreértés forgott fenn a múltban is és hogy a közös hadügyminister ur nyilatkozatának czélja épen ezen félreértés elhárítása volt. Ennélfogva én, a ki a nemzeti érzéstől át vagyok hatva, épen úgy, mint bárki más ezen országos bizottságban, de a ki a szenvedélyeket a nyugodt megfontolásnak vetem alá és a ki magam is ismerem épen úgy, mint az előttem szólott t. bizottsági tag ur, úgy a magyar, mint az osztrák közéletnek azon számtalan és szerencsétlen nehézségeit, a melyekkel küzdeni kell : nem vagyok hajlandó elfogadni egy oly határozati javaslatot, a mely egy — a két állam véderejéW uo5 nek vezetésére és fejlesztésére hivatott egyénnel szemben, tett nyilatkozata után is, a helytelenítés indítványát akarja kifejezésre juttatni és ez által úgyszólván egy kihuzhatatlan éket akar beverni ezen vezető és a magyar közélet közé, holott nekünk az erők egyesítésére, egymás megértésére, nem pedig az ellentétek kiélesitésére van szükségünk. (Helyeslés.) Én azon körülményben, hogy az az állam- férfiú, a kinek a beszédét t. barátom felolvasni volt szives, az adott események és a beállott következmények után megmarad azon helyes utón, a melyet a nyugodt megfontolás a trón, a haza és nemzete iránti kötelességérzete kijelöl és a ki a többséghez való tartozás és a többség nagy feladata mellett, nem helyezkedik arra a politikára, a mely hasonlít a kidobott kőhöz, a melyről, ha üres térbe bocsáttatik ki, sosahem tudjuk, hogy kit talál, — mondom, ha ez a politikus, a ki soraink közt van, e mellett is a gouvemementális alapot erősíti a maga tehetségével, ez legkevésbbé érdemli meg azt, hogy beszédje talán azért, hogy vele szemben a következetlenség mutattassák ki, idéztessék. Idézete nézetem szerint csak azt mutatja, hogy előttem szólott t. barátom nem helyezkedik azon felfogásra, a melyre Tisza István gr. helyezkedett és nem helyezkedik azon álláspontra, hogy bár államférfiul erény az erély is, de nagyobb államférfim erény inkább meggyőzni önmagát, mint azon törekvés, hogy legyőzzön másokat, még a köznek kárára is. (Helyeslés.) Most még a költségvetés kérdésével kívánok foglalkozni, a melyre nézve Désy Zoltán bizottsági tag ur az előadó ur által beterjesztett határozati javaslattal szemben azon kifogást emelte, hogy a magyar költségvetési törvény kijátszására vezet, és hogy lassankint az ilyen határozati javaslat vagy a delegatiónak ilyen operatiója által a magyar törvényhozás költségvetési joga csorbittatik. Erre vonatkozólag a tegnapi napon történt egy más nyilatkozat is az osztrák albizottságban, a hol a közös pénzügyminister ur egy egészen más álláspontra helyezkedett és a hol a közös pénzügyminister ur azon nézetének adott kifejezést, hogy jövőre, ha újólag költségvetési provisoriumról lenne szó, a folyó évi költségvetés alapján kellene kérni a provisorikus megállapításokat, nem pedig a múlt évinek alapján. Én azt hiszem, hogy az, a mi itt a magyar delegatióban történik, a magyar jog szerint a törvényes álláspont. Költségvetési provisoriumot az országos bizottság nem volna jogosult megszavazni abban az esetben, ha a magyar törvényhozás a költségvetést 1912. évre már nem szavazta volna meg. Azonban épen azért, mert a magyar államnak törvényhozási utón alkotott költségvetése van, jogosult az országos bizottság ezen költség- vetés keretében nem költségvetési felhatalmazást adni, mert ez egy téves nomenclatura, a mi a közéletbe becsúszott, hanem azt megállapítani, hogy a költségeknek annyi részére szükség van, a meny
