A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
nagy manőverek keretében, sokszor volt azon helyzetben, bogy azt hitte, hogy vesztett és csodálkozott, hogy mégis jól megy. A tartalékok alkalmazása és elhelyezése ugyanis olyan, hogy, ha valaki az egészet áttekintheti, kimondhatja az ítéletet, dönthet, de természetesen csalatkoz- hatik is. Erre a történelemben is vannak példák. A magentai csatát veszem, a hol mindkét fél azt hitte, hogy meg van verve, és mindegyik azon kérdésben volt, hogy meg van verve, és végre az a fél, a melyiknek a lovassága kémszemlére előbbre tudott menni abban a meggyőződésben, hogy a másik azt hiszi, hogy meg van verve, bátorságot vett az előnyomulásra és azé lett a győzelem. Nagyon erős kritikát méltóztatott mondani az 1866-iki hadjáratról. 1859-et már kikapcsoltuk, mert tévedés volt. De itt van az 1866-iki. Ennek a hadjáratnak politikai sorsa meg volt pecsételve az első lövés előtt. Katonai sorsát illetőleg nem kell annyira lekicsinyelni, a mit a hadseregünk teljesített. Méltóztassék csak azt venni, hogy oly ellenséggel állottunk szemben, a ki puskáinak hordereje, ható ereje és hord- távolsága háromszorosát meghaladta a mienknek. Es nem a katonák munkáját illeti a szemrehányás, hogy miért voltunk elmaradva, mert az előbbi években kérték a nagy hitelt, és feltárták a hátramaradottságot, de törölték. Méltóztassék csak megnézni. Megmondta a képviselője a hadügyi budgetnek, mégis törölték a tételeket. Intett az előadó, hogy ily törlésektől óvakodjunk, de nem óvakodtak, és igy állott elő a szomorú eredmény. Nem mondom, hogy az alatt a rövid idő alatt meglett volna a puska, de a lehetőség megvolt, és mindenesetre a 66-iki hadjárat katonailag szomorú kimenetelének a legnagyobb oka az volt, hogy fegyverzetünk tekintetében a némettel szemben elmaradtunk. De daczára az elmaradt fegyverzetnek, a königgraetzi napon sokáig tartott, egész napon át, még mindig lehetővé lett volna a győzelem, a mig aztán az eredmény bekövetkezett. A mi az altiszti kérdést illeti, a melyre Tisza István gróf volt szives rámutatni, a hadügyi vezetőségnek kell majd gondoskodnia arról, hogy a továbbszolgáló altisztek, a kik bizonyos számú esztendőt, eddig 12 évet, szolgáltak, — a jövőben majd meglátjuk, hogy lesz, — és a kik aztán elmentek polgári pályára, továbbra is megélhetésüket biztosíthassák. I jabb reformokon dolgozunk, a melyek odairányulnak, hogy az altisztek alkalmazása tovább tartson, hogy kenyérkereső pálya legyen a hadsereg kebelében, természetesen kizárva azt, a mit egyik oldalról hangoztattak, mintha ezek a csapataltisztek túlsókéig szolgálhatnának. Először is a mai csapatszolgálatot nem bírja az az altiszt egykönnyen, ha kora előbbre haladt. Érteni ez alatt a 36—37 esztendőt. A ki Ifi 230 XXIII. évig végezte a szolgálatot, tessék megkérdezni, hogy tudja-e tovább végezni. Egyes kivételek lehetnek, de ' rendszerint nem bírják tovább. Egyéb módot keresünk erre nézve, van sok alkalmazás, a melyben az ilyen altisztek egy részét is el lehet helyezni, a másik résznek továbbra is a polgári életben kell kenyerét keresnie, mert óriási költségeket okozna, ha e korban a még fiatal és egyébként munkára képes embereket oly nyugdíjban akarnék részesíteni, hogy kényelmesen megélhessenek életök végéig. Ezeket tehát polgári pályára kell utalnunk. Nekünk, a hadügyi vezetőségnek azonban egy érdekünk van. Tudjuk a számot, tudjuk a tapasztalat szerint a fogyatékot évenként, tudjuk tebát, hogy hány embert kell ellátni, de hogy ezek az államgépezetben hogyan nyerjenek alkalmazást, ezt úgy hiszem, leghelyesebben rábízhatjuk a két parlamentre. Nekünk minden mód jó, a mely tisztességes, becsületes és az eddigi előképzettséggel megegyező pályát és ezzel kenyeret nyújt az altiszteknek. Hogy azonban teljesen kizárjuk az altiszteket az irodai helyekről, ez ellen már mégis felszólalok. Hogy általában a közlekedési intézményeknél helyeztessenek el, az igen helyes, de azért, egy bizonyos résznek, a melynek meg van hazulról a tanultsága, a katonai életben is lehetősége nyílik, hogy az irodai szolgálatban tovább képezze magát; ezért bizonyos keretben, a mint egyik t. bizottsági tag ur mondotta az albizott- sági ülésben, továbbra is meg kell őket hagyni az ilyen alkalmazásban ; de mindenesetre a jelzett keretben a kérdés remélhetőleg megoldható lesz. Hátra van még a Solymosy igen t. képviselő ur kérdéseire való felelet. Ezek a kérdések leginkább a katonai iskolákra vonatkoznak, ezeket összefoglalhatom a Holló bizottsági tag ur kérdésével. A múltkor kimutattam, hogy milyen okokból nem lehet az akadémiai kiképzést túlságosan kibővíteni. Nem lehet azért, mert nem kapjuk egyszerre a jelentkezőket. A mostaniak sem jönnek elegen, tavaly is quasi 30-at kellett erőszakkal bevenni a hadapródiskolákból, mert az érettségizettek nem jönnek olyan tömegben a katonasághoz, hogy ott keressék a pályájukat. Az elhelyezési kérdésekre, a vasúti ezred elhelyezésére az albizottságban lett a válasz megadva, ezt itt nyilvános ülésen, mint mindig mondtam, nem tárgyalhatjuk. Az orvosokat illetőleg téves azon nézet, hogy olyan felállítások lesznek, melyek az orvosi szükségletet lényegesen szaporítják, mert az uj védtörvényből kifolyólag nem igen lesznek esa- pattestszaporitások, tehát az orvosi szükséglet marad nagyjában a mai keretben, igen csekély többlet jön létre. ÜLÉS.
