A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

Nekem nem volt más alkalmam, csak a társadalmi érintkezésben ezeket a dolgokat megfigyelni ; de csak nézni kellett azokat az ambitiosus tetterőben levő embereket, a kik élethivatásukat, egész energiájukat a tisztipályának szentelték, a mint bekövetkezett rájuk nézve az a kor. a midőn attól kellett félniök, hogy a tisztipályától esetleg kénytelenek visszalépni: ez méltán idegességet okozott náluk, megtámadta egész életfelfogásukat és mondhatom, rendkívüli, talán ezt is lehet mondani : embertelen bánásmódnak volt tekinthető az, hogy ilyen kiváló hivatásnál nem nyújtják a biztosságnak érzését annak a derék tisztikarnak.

Erre több körülmény szolgált okul. A mint már a múltkor a bizottságban is fejtegettük, a fő ok az volt, hogy a magasabb pályák nem voltak kellő számban szervezve a tisztikarban, hogy ez által az előmenetel az emberi életkornak átlagos számításánál minden arravaló részére biztosítható lett volna. Ebben az irányban. úgy hiszem, hogy megfelelő változás előtt állottunk már, a mely talán be is következett.

De ezenkívül nincsenek meg az egyéni ki- választásnak azok a kellő biztosítékai, a melyeket igazságos érzéssel követelnünk lehet. Hiszen abban megnyugszik a tisztikar, ha látja, hogy csak azokat ejtik el, a kiknek egyéni hivatott- sága, tehetsége, képzettsége, testi épsége talán nem megfelelő. Ez megnyugvást kelt a tisztikarban, de mikor az illető tiszt nem ezekben, hanem más körülményekben látja mellőzésének indokát, ez már nyugtalanságot kelt benne, és elég néhány példa arra, hogy ezt az érzést azután általánossá tegye és az elkedvetlenedést a hadsereg tisztikarába nagyobb mértékben bevigye.

Ismételten foglalkoznom kell itt a tisztképzésnek néhány dolgával, a melyekre t. képviselőtársam előttem szintén rámutatott és a melyeknek igazságát a múltkor már a hadügyi kormány is volt szives elismerni, hogy a hadsereg tisztikarában a különböző képzettség, a kartársi érzelem és összeforradás kifejlődését nagymértékben megnehezítik. Engedőimet kérek, ez a polgári életben is igy van.

A kinek egyetemi képzettsége van és igy halad valamely pályán előre, bizonyos mértékben magasabban állónak tartja magát annál, a kinek nincs meg ez a képzettsége, hanem középiskolai ismeretekkel, középiskolai képzettséggel, a hadseregnél hadapródiskolái képzettséggel megy a pályájára. A tisztikarban ezt még jobban érezzük, mert annak az académiai képzettségű embernek, a kinek tényleg magasabb képzettsége van, a ki középiskolát végezve lépett a tiszti aeademiába. már általános műveltsége is nagyobb, s ezen általános műveltség a differentiákat máris megadja, azonkívül tiszti képzettsége is nagyobb, mert az aeademiák nevelési rendszere magasabb alapokra van fektetve, ennélfogva ö már egészen más conceptiót, más egyéniséget, magasabb stílust mutat, mint azoknak u nevelése, a kik alsóbb fokú képző-intézetekből kerültek ki.

Ez irányban lehetetlenség, hogy tovább is ebben a maradi állapotban megmaradjunk. Minden életpályán fokozzuk a magasabb képzettséget, még inkább meg kell ezt tennünk a katonai pályán, a hol a technikai műveltség, technikai tudás, széles áttekintés, emberismeret dolgában nagy követelmények vannak szóban ; mindmegannyi olyan dolog, a melyeknél fogva emelnünk kell a képzettséget, az általános szinvo- nalt. A civilpályán is megvan a hajlandóság és a nisus arra, hogy a műveltség niveauját minél magasabbra emeljük. A tisztikarnál eo ipso meg kell ezt kívánnunk, különösen mikor látjuk, hogy milyen óriási lépésekben halad előre a hadi tudomány, a melynek áttekintése minél nagyobb és minél szélesebb látókört igényel.

Hogy lehet ily viszonyok közt megmaradni azoknál az aránytalanságoknál, hogy még ma is az akadémiailag képzett tisztek száma csupán 18° 0-kal szerepel a hadseregben, holott a hadapródiskolák 71°/o-át szállítják a hadsereg tisztikarának ! Ez nem helyes állapot, t. országos bizottság. Azonkívül arra kényszerítjük a szülőket, hogy gyermekeiket életkoruknak oly zsenge korában adják a katonai pályára, a mikor élethivatásukat igazán még fel sem ismerhetik. Ennek következtében számos a tiszti pályájára nem hivatott, a pályáját ott hagyni kívánó egyén, a ki azután a civilis életben sem találja meg a hivatottságát. Épen azért arra kell törekedni. hogy a tisztikarnak olyan képzettsége legyen, a milyent a modern kor tőlük megkíván és igényel.

Azt mondják, ezen alsófokú katonai hadapródiskoláknak és reáliskoláknak az a hivatásuk. hogy a katonaszülők gyermekeit igy könnyebb ellátásban lehet részesíteni. Én megengedem. hogy tekintettel kell lenni minden pályán az ott hivatásukat betöltő egyének existentialis és családi körülményére. De megoldhatjuk ezt a kérdést másként is. például stipendiumok adásával vagy gymnasiumokban internatusok létesítésével. Ki akadályozhatná meg, hogy Budapesten, Szegeden vagy Kolozsvárott nagy internatusok ne keletkezzenek, a melyek az ott lévő középiskolák mellett a tiszti gyermekek számára kellő ellátást nyújtsanak. Szerezzünk nekik ingyenes helyeket, neveljük őket ott, de nem szabad őket elkülöni- teni és elidegeníteni a polgári pályán felnövő gyermekektől. Legyen egy a gondolkozásuk, legyen egy az érzésük. Nem akarunk mi ezzel valami nemzeti tartalmat beléjük pumpolni, hiszen ezt megtehetik velük a hadapródiskolákban is, ha akarják; de nem szabad őket a civilis pályán működőktől elszakítani, azoknak érzelmi világával össze kell forrniuk, mert ha az életben ki nem neveljük őket, a hadsereg sem fogja megtenni ezt velük.

Csakis igy töltheti be az a tiszt helyesen