A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XXIII. ÜLÉS. 219 .sémának használja a maga számára, teljes mértékben fel fogja találni azokat a törvényeket, melyeket alkalmaznia kell. De ne menjünk messzire, menjen el csak a magyar és az ausztriai törvényhozáshoz, és nézze meg azokat a példákat, melyeket többi költségvetési ágainkban követünk ; vegyük pl. a pénzügyi kormányzást, az igazságügyi kormányzást és más kormányzati ágakat is, a melyeknél bármely költség- vetésben megtaláljuk mindannyian azt, a mit az illető igazgatási ág arra az évre az országtéti követel. Ebben a költségvetésben vannak természetszerűen ordináriumok, és exrtraordiná- riumok, vannak beruházások, stb. szóval minden czim megtalálja a maga elhelyezkedését s megtaláljuk benne azokat a hiteleket, a melyeket az illető minister bizonyos czélra fordítani akar. De már micsoda diluviális felfogás az,hogy átviszik az egyes cziineket nem egy, de öt-nyolcz-tiz évre s azokat visszamenőleg töredékekben számolják el és amikor a póthiteleket és utólag folyósított összegeket elköltötték — a mint a pénz- ügyminister ur is kiemelte és az előadó ur is helyesen mutatott rá, sok millióval. 20—2-t millióval való túllépéssel találkozunk — és a czimek egytől-egyig keresztül vannak gázolva : bocsánatot kérek, ez nem helyes eljárás egy költség- vetés megállapításánál. Így lehetett abban a régi egyszerű időben eljárni, a mikor még a hadügyi kormányzat abban a felfogásban élt, hogy csak takargassuk el ezeket a czimeket és ne idézzünk elő feltűnést és kellemetlen érzést. Most azonban, a mikor száz és száz milliókat követelnek és a t. bizottság bölcsen mérlegelve a követeléseket, a t. többség bölcs belátása szerint megadja azokhoz hozzájárulását, teljesen fölösleges már ilyen nem helyes utakon járni. Különben nagyon örülök, hogy az előadó ur olyan markáns formában rámutatott erre és ő is szükségesnek találta azt, hogy a ministerium külön-külön állítsa össze a mi tájékoztatásunkra az igazi összegeket és a czimeket. Nagyon kérem a t. előadó urat és a t. kormányt, méltóztassék bennünket kínos szerepünktől megkímélni. Hiszen nekem, és más bizottsági tagtársaimnak is nincs kedvünk arra, hogy évről-évre megismételjük ezeket. Méltóztassék a modern jogban és igazgatásban elfogadott budgetszerű előterjesztésekkel és kezeléssel élni. Mert nem fogadhatjuk el helyesnek azt, hogy a hiteleket át lehessen vinni. Hisz helyesen mondta az előadó ur, hogy a hitel meghalt azon időben, a mikor nem lett felhasználva. Törvényeink is megállapítják, hogy csak a következő év bizonyos szakáig állhat fenn az a tétel. Hiszen semmi akadálya nincs annak, hogy a következő évi költségvetésbe azt a hitelt újból be ne állítsák. A katonai igazgatás, tudjuk, mindenütt a nyílt eljárást követeli és szívesen elismerjük, hogy a katonai igazgatás minden eljárásában igazi példája volt az egyenes és a nyílt fellépésnek. Hát épen itt kellene a katonai felfogásnak annyira eltérni a polgári állásponttól .J Hiszen ez attól messzire marad. Ez volt az egyik megjegyzésem. A másik, a melyet előttem szólt t. bizottsági tagtársam is hosszasan és érdemlegesen fejtegetett, a tisztképzés kérdése és általában a tisztikar helyzetének megvilágítása. Én is ismételten rámutattam arra, hogy nekünk a hadsereg kérdésében nemcsak a külső fejlesztésre, a legénység létszámának emelésére, a modernebb hadifegyverekkel való felszerelésre kell kiváló gondot fordítanunk, de talán ezzel hasonló fontosságú kérdés az, hogy a tisztikar a lehető legjobb és a legmegfelelőbb legyen. Mert lehet egy hadsereg a legnagyobb létszámmal felszerelve és a legmodernebb harczászati fegyverekkel ellátva, — ha nem leljük fel benne azt az igazi vezetőerőt, azt a minden tekintetben való képesítettséget, erkölcsi és anyagi tekintetben való kiválóságot és perfectséget, akkor azt a harczászati czélt, a melyet egy különben modernül felszerelt hadsereggel elérni kívánnánk, nem fogjuk elérni, mert a vezetésben, annak kiválóságában, arravalóságában van a hadi sikernek legfőbb biztosítéka. Ha ezeket felismerjük, elvégre nem újság ez, mindenki tudja, de különösen azok, a kik szakszerüleg foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, nálam bizonyára jobban tudják, meg fogjuk találni azokat az eszközöket, a melyek e czélok eléréséhez vezetnek és a melyek erre szükségesek. A legfontosabb kérdés az, hogy a tisztikar a maga élethivatásában magát teljesen biztosítottnak tekinthesse, hogy anyagi ellátása megfelelő legyen hivatásának s hogy a jövőbe vetett reménye és bizalma teljes legyen. Hiszen exis- tentiájuk biztosítása terén megtettünk a múltban mindent, a mit lehetett és ha újabb kívánságok fognak felmerülni s azok méltányosak lesznek, azok a jövőben is meghallgatásra fognak találni. De ismétlem azt, hogy ha az a tisztikar a maga jövőjében magát oly biztosítottnak találja, a minőt kívánhat, elvárjuk, hogy azután ő is odaadással szentelje magát hivatásának. Mezőssy t. barátom rámutatott erre néhány vonatkozásában, valamint én is múltkori felszólalásomban. Hiszen már kezd megszűnni az a kétely, hogy vájjon egy bizonyos kornak és egy bizonyos állásnak elnyerésénél nem törik-e magától ketté a tiszti pálya. Ez a kétely, mondom, kezd már a tisztikar szivében oszladozni, de eddig általános volt ez a bizonytalanság, hogy bizonyos magas fokot elérve, a tisztet olyan rostára helyezték, a mikor nemcsak a qualiíicatio, nemcsak a testi egészség, épség vagy arravalóság, hanem egészen más szempontok azok, a melyek az ő élethivatásának további pályáját meggátolják Ez, mondhatom, az egész tisztikarra deprimáló hatással volt, 28*
