A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
218 XXIII. 1 LÉR. lien azonban, hogy ha most fejlesztjük védrend- szerünket, még nagyobb lesz az az orvoshiány, a mely már ma is tapasztalható. Kérném a t. hadügyminister urat, szíveskedjék felvilágosítani, hogy hogyan véli az orvos-kérdést megoldani az esetre, ha mi a fegyveres erőnket szaporítjuk? Azonkívül volna egy alázatos kérésem. Tallinn Béla tisztelt tagtársam tegnap felhozta egész jogosan, hogy mi az építkezések tekintetében tulajdonképen most is csak úgy vagyunk, mint voltunk régen, azaz nagyon is sérelmes a quotánk. E tekintetben az volna az én szerény kérésem, hogy nem lehetne-e ezt leghelyesebben olyanformán megoldani, ha a tisztelt hadügyminister ur a két állam kormányával érintkezésbe lépne a tekintetben, hogy az illető államok építsék az összes ilyen laktanyákat és raktárakat, a katonai kincstár pedig csak vegye bérbe azokat úgy Ausztriában, mint Magyar- országon. Akkor lassanként megszűnnék az az óriási igazságtalanság, melyet eltagadni nem lehet, mert csináltam utánszámitásokat és bebizonyosodott, hogy mi az építkezési dolgokban roppantul károsodunk Ausztriával szemben. (Úgy van!) Még egy kérésem van a vasúti ezredet illetőleg. Előre bocsátom, hogy nem tudom, jól vagyok-e informálva, de olyanformán hallottam, hogy ő excellentiája a vasúti ezredet is vagy egygyel szaporítani, vagy nagyfokúan átszervezni szándékozik. E tekintetben az a kérésem, hogy a paritás miatt is, de esetleges vasúti sztrájk alkalmával leendő felhasználás czéljából okvetlenül Magyarország területén valamely nagyobb góczponton legyen felállítva az a vasúti ezred. (Helyeslés.) Volna utoljára még egy tiszteletteljes kérésem, mely a legénység szabadságolására vonatkozik. A szabályzat szerint az alosztályparancsnokok adhatnak egy-két napi szabadságot, az osztályparancsnokok többet, az ezredparancsnok még többet. Sajnos, tapasztalatból tudom, hogy nagyon sok az olyan katona, kik szolgálati akadályok miatt, vagy egyéb okból kiszolgálják három évüket a nélkül, hogy valaha otthon lettek volna. E tekintetben kérném az igen t. hadügyminister urat, intézkedjék a legszigorúbban, hogy minden egyes katonának, ki a legénységi állományhoz tartozik, minden évben okvetlenül megadassák szabadsági járandósága, hogy haza mehessen szüleihez. Most, mikor még jobban kifejlesztjük fegyveres erőnket, méltóztassék elhinni, ennek nagyon jó háttere is van, mert tapasztalatból tudom, hogy legnagyobb öröme annak a szülőnek, kinek katona fia van, de viszont annak a katonának is, ha legalább minden évben hazamehet magát hazájában megmutatni ismerőseinek és rokonainak; és ha e tekintetben szigorúan megköveteli a legfelsőbb hatóság, hogy ez a szabadságolás meg is történjék, akkor méltóztassék elhinni, hogy csak fokozódik a hadsereg iránti sympathia. (Úgy van.) De van itt még egy baj. Mindnyájan tudjuk, hogy nekünk is vannak még ezredeink a határon kívül. Ha jól tudom, még Grácz vagy Klagenfurt vidékén is vannak huszárjaink. Már most az a szegény katona kap egy pár napi szabadságot, de mire személyvonattal hazaér, majdnem letelik a szabadsága. Tiszteletteljes kérésem az volna, — a mit már a német birodalmi parlamentben is felvetettek — hogy a hadügyi vezetőség lépjen érintkezésbe az osztrák vasúti és a magyar kereskedelmi minister urakkal, és lehetőleg vigye keresztül, hogy ilyen messze elhelyezett csapatoknál szolgáló magyar honpolgárok hazájukig ugyanazon mérsékelt katonajegyekkel használhassák a gyorsvonatot. (Úgy van.) Ezen kéréseim előrebocsátása után van szerencsém kijelenteni, hogy miután Schönaich báró hadügyminister ur iránt bizalommal viseltetem, mert az albizottsági tárgyalások alatt adott különféle felvilágosításaiból meggyőződtem arról, hogy ő teljesen semleges mindkét irányban, őt nem vezérli sem ilyen, sem olyan érzés, hanem tisztán az igazság utján marad működése terén, — költségvetését elfogadom. (Helyeslés.) Molnár Viktor jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. országos bizottság! Ellenzéki tagtársaimnak fejtegesései után nem kívánok a magam részéről az országos bizottság előtt hosszabb fejtegetésekbe bocsátkozni. A miket ők kifejtettek, azokhoz mindenben hozzájárulok és azt gondolom, hogy inkább majd a parlamentben lesz alkalmunk, midőn ezen kérdések ott ismét szőnyegre kerülnek, hogy bővebben kifejtsük ellenzéki álláspontunkat. Néhány megjegyzésre azonban leszek bátor részemről is kiterjeszkedni. Az első az, a mit jelentésében az előadó ur is felhozott, hogy az előterjesztéseknek ebhői a nagy conglomeratumából csak nagy nehézséggel sikerül rendszerbe hoznunk mindazon kívánalmakat, melyekkel a hadügyi kormányzat az országgal és ezen bizottsággal szemben fellép. Én ezt már éveken keresztül voltam bátor a delegatio tárgyalásai alkalmával a t. bizottság ügyeimébe ajánlani és azt hiszem, nem vétünk a t. hadügyi kormányzat tekintélye ellen, midőn felhívjuk ügyelmüket arra, hogy a helyes bud- getirozás, a tapasztalat és a teljes észszeriiség is azt kívánja, hogy ezeket a követelményeket ne szanaszét forgácsolva állítsák elénk, hogy mi azokról egyáltalában tudomással se bírjunk, hanem azokat épugy, mint a többi modern európai államok, a budgetszerö kezelés törvényei szerint állítsák össze. Ezek a törvények már meg vannak állapítva; mert hiszen ha a hadügyi kormányzat bármely müveit állam költségvetését előveszi és
