A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

198

XXII. ÜLÉS.

venui, ha a kritika, melyet előadni fogok, laikus szemmel nézve a dolgot, talán nem mindenben olyan természetű, mely a t.' hadvezetőség felfogásának és nézeteinek megfelel.

A mi a vezetést illeti, beismerem, hogy a Generalstab, ha összehasonlítom a régi General- stabbal, óriási változáson ment át, és kétségtelenül vannak a Generalstabnak igen értékes, becses elemei, kikre nyugodt lélekkel bízhatja rá bármely nemzet zivataros időben fiainak életét és talán a háború esélyeit is. Viszont kétségtelen az is, — lehet, hogy ez talán véletlen és nagy általánosságban nem mondható, ezek talán csak az én egyéni tapasztalataim voltak, melyek azonban különböző Truppendivisio és különböző Corpsok keretében is megismétlődtek

— van a Generalstabnak még ma is egy nagyon tekintélyes olyan része, mely bizony talán inkább jó családi összeköttetéseinek, protectiónak és egyebeknek köszönheti, hogy abba a tiszteletreméltó testületbe bejutott. Van aztán egy sokkal veszélyesebb része is, a kiket én ezzel a rövid kifejezéssel akarok jellemezni : u. n. papiros- geniek.

Ezek az urak lehetnek kitűnő Feldherr-ek, akkor, mikor — nem tudom — a ministerium bureauiban, csendes szobákban, és kényelmes kályha melege mellett mesés planumokat sütnek ki és aztán körülbelül úgy képzelik, hogy egy gyalogság galoppban tud vormarschieren, azt hiszik, hogy a ló egy jó automobil, aztán csinálnak olyan haditerveket és olyan manőver- terveket, a melyek emberfeletti Leistungokat követelnek — hogy ezt a kifejezést használjam — attól az anyagtól, a mely a hadvezetőségnek rendelkezésére áll. Hogy ezek az urak békében mesésen beválnak, azt elhiszem, de hogy háborúban ezeknek az uraknak csapatjában nem szeretnék szolgálni, az erős meggyőződésem.

Most, t. országos bizottság, rájövök a csapattisztekre és itt megkülönböztetek két részt. A fiatalabb generatio fel a kapitányokig legnagyobb részben igazán lelkes, szorgalmas, tanult, igyekvő és hivatása magaslatán álló gárda, a mely nem a könnyebb oldaláról fogja fel az életet, hanem dolgozik a gyakorló téren, dolgozik az iskolában, szóval, teljesiti azokat a nehéz kötelezettségeket, a melyeket az ujonczkiképzés és egyéb feladatok reá rónak. De viszont azt láttam, hogy ennél a fiatalabb generatiónál - értvén a kapitányokig — kettős baj jelentkezik. Az egyik — és ez talán a túlzott igényeknek is a következménye, de sokan önhibájukon kívül esnek ezekbe a bajokba — az, hogy nagy részük erején felül költekezik, adósságokkal van tele és anyagi viszonvai nagyon is rendezetlenek.

A kik ebbe a helyzetbe úgy jutottak, hogy

— nem tudom — saját könnyelműségüknek áldozatai, ezeken nem fog segíteni sem a hadügyi vezetőség jóakarata, sem semmi a világon. De igenis vannak olyanok is, a kiket egyrészt a

bajtársi szellem közössége, másrészt a bizonyos ezredekben létező költekezési nisus, a mely — sajnos — sokszor a felebbvalók részéről is, a helyett, hogy elnyomatnék, melegen istápoltatik, hoz abba a helyzetbe, hogy nap-nap után azon kell töprengeniök, vájjon a holnapi nap nem fogja-e őket adósságaik miatt olyan helyzet elé állítani, a midőn a tiszti kardbojt, vagy egy uj pálya közt kell választaniok. Ezek a helyzetek olyan akadályok, a melyek alsóbb tisztikarunknak intensiv működését bizony sok tekintetben lehetetlenné teszik.

A mi azután az ezredeseket, a tulajdon- képeni csapatvezetőket illeti, itt már nem merek a saját kritikámmal élni, hanem hivatkozom egy elég jó katonai tekintélyre, Radetzkyre, a ki az ezredeseket úgy jellemezte, hogy az ezredesek legnagyobb része nagy fáradsággal jut el magas polczára, és nyugalmat akar phvsikailag is, miután a szellemi tétlenséget már őrnagyságától kezdve úgy is megszokta. (Derültség.) Ezt Radetzky mondotta, én ilyet nem mernék állítani.

T. országos bizottság ! Ez nagy általánosságban nem áll, de bizony az kétségtelen tény, hogy ha az ember sok és különböző csapattesteknél megfordul, a mint nekem a véletlen alakulása folytán volt alkalmam galieziai és magyar- országi hadtesteknél megfordulni, akkor úgy látja, hogy ez a helyzet körülbelül igaz. Az ezredeseknek két része van, egyik része, mely jól van minősítve már a múltból, ez valószínűleg az a gárda, mely élvezte a ministeri bureau-k levegőjét.

Én laikus szemmel nézem az eseményeket, hogy mennyire felel meg ez a kritika a viszonyoknak és a helyzetnek, azt természetesen én eldönteni nem tudom, de úgy látom, a t. honvédelmi minister ur felfogásomat kétségbe vonni kívánta. Én nem tudom, hogy az illető az élők sorában van-e még, de hivatkozom egy humoros esetre. Egy alkalommal ordonáncztisztje voltam egy kiváló tehetségű generálisnak, Chavannak, a ki később, úgy tudom, zágrábi hadtestparancsnok lett. Kiváló tehetségű ember volt, és mi a gyakorlatok folyamán szerencsés alakulások következtében állandóan győzők voltunk. Végre jött egy nap, a mikor mindketten látva a situ- atiót és az alakulást, tisztában voltunk azzal, hogy kegyetlenül meg vagyunk verve. Az én generálisom, a ki hozzám meglehetős jó indulattal viseltetett, így szólt : »ügy-e, ma kikaptunk ?« Azt feleltem : »bizony, nagyon alaposan, de sebaj, eddig mindig győztünk.« Mi ebbe már bele voltunk nyugodva, de jött azután a döntés és a döntés az volt, hogy mi fényesen győztünk.

Ez csak egy rövid adat, a melylyel azt akartam jellemezni, hogy még a Manőverplatzon is nagyon sokszor elhomályosítja a bírálat igazságosságát az, hogyha tudják, hogy X vagy Y hadvezérnek milyen renoméja van odafenu, milyenek az összeköttetései felfelé.