A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
lődésünk bármi vonatkozásban Olaszország ellen irányulna. Rosenberg Gyula: Ez úgy is van! Bakonyi Samu : Teljes joggal teszi hozzá ehhez a külügyminister ur, hogy nem elég a fliplom atiának e felől biztosítékokat nyújtani, mert úgymond : »Man muss von den \\ affen des Wortes auch vorsichtigen Gebrauch machen«. Én is ezt vallom, t. országos bizottság, s ebből a szempontból nagyon helyénvalónak tartom, hogy felhívjam az illetékes körök figyelmét arra, hogy a mit módjukban van megtenni, azt tegyék meg ennek a harczias hangulatnak legalább bizonyos tekintetben való mérséklésére, annál is inkább, mert a magyar nemzetben — erről biztosíthatunk mindenkit nincs senki, a kit ilyen gondolat vezetne, a kit Olaszország irányában ne a legmélyebb hála töltene el és ne a legőszintébb rokonszenv lelkesítene, nem csak a múltért, de a jövőre való tekintettel is. (Mozgás.) T. országos bizottság ! En azt hiszem, hogy az imént előadottakkal teljes mértékben kimutattam annak a felfogásomnak jogosultságát, hogy mindez a védekezés, a mit hallunk, nem bir kellő nyomatékkai és nem szolgálhat a mi megnyugtatásunkra. Ez az oka annak, hogy nem annyira közjogi skrupulozitásból, mint inkább a czélszerüség helyes felfogását téve magunkévá, egy dologban egyetértésünket nyilvánítottuk a t. haditengerészeti főparancsnok ur álláspontjával, a ki a maga exposéjában egy flottatörvény megvalósításának szükségességét hangoztatta előttünk. Mi ezt a flottatörvényt nagyon szívesen látnok, azért, mert ebben legalább egy bizonyos időre — annyi időre, a mennyire annak hatálya meg volna állapitva — megkötve látnánk, a hadi- tengerészet terjeszkedési vágyait. Ez az oka annak, hogy ezt az eszmét mi magunkévá tettük, vagyis, a mint méltóztatnak látni, egészen ellentétes czélzatból járultunk mi ehhez hozzá, mint a milyen czélzatból talán a t. főparancsnok ur azt elénk hozta. Nekünk, t. országos bizottság, csakugyan egy törvény megalkotására kellene törekednünk, ha az lehetséges volna. Egv olyan büntető-törvény megalkotására, a mely a hadügyi találmányok terén valamelyes sanctióval bírna azokkal szemben, a kik az emberiség erejének sorvasztására, vérének, létének pusztítására folyton azon törik a fejüket, miként szaporítsák a gyilkos szerszámokat. (Úgy van!) Én e tekintetben minden jogászi érzékem elnyomásával a legvégsőkig el tudnék menni. (Közbeszólások : Halálbüntetés !) Akár azt is elfogadnám, t. országos bizottság. (Derültség.) És mi lelkesítsen minket egy illyen expansiv, terjeszkedő programúi támogatására? Talán az. hogy a másik államban, Ausztriában akkor is, mikor ilyen rettentő követelésekkel szemben mi, a mi minimális jogos igényeinket akarjuk érvé104 XViîi. nyesiteni, a gazdasági visszatérülés területén, akkor is a legádázabb fészkelődés támad velünk szemben és az eddigieket is felülmúló mértékű és modorú támadásoknak vagyunk kitéve? Rosenberg Gyula: Ez igaz! Bakonyi Samu : A mikor először tudjuk talán elérni a kvótaszerű részesedést a haditengerészetre fordított költségekben, ez már elég arra, hogy Ausztriának minden pártját egy csatavonalba sorakoztassa ellenünk (Igaz! Úgy van!) és nincs senki sem odaát, a legnagyobb nívójú politikustól kezdve a legkisebb demagógig, akinek az jutna eszébe, hogy 1867-től máig, tehát több mint 40 esztendő óta a legteljesebb mértékben háttérbe szorultunk a mi jogos gazdasági igényeinknek kielégítése tekintetében. Ez a magatartás, t. országos bizottság, csak hozzájárulhat a legnagyobb mértékben ahhoz, hogy ellenállásunk mellett megmaradjunk. De hozzájárulhat ehhez még más szempont is. Szemünkre hányják minduntalan, hogy mi jelszavas politikát üziink, hogy mi olyan kérdésekben ragaszkodunk túlságosan a magunk álláspontjához, a melyek semmiségek, a melyek miatt igazán kár a rendes fejlődés menetét csak egy pillanatra is megállítani. Nekem a zászló kérdésében megvan a magam egyéni álláspontja s annak idején, midőn a véderőre vonatkozó javaslatokat elő fogják terjeszteni, nem is fogok késni annak kifejtésével. Már most is megmondhatok belőle annyit, hogy én pl. a szárazföldi hadsereg kérdésében a zászlót katonai szempontból ma már azzal a jelentőséggel bírónak, a melylyel régebben birt, el nem ismerem, de a haditengerészet kérdésében igenis a legszivó- sabban ragaszkodni kívánok a mi követelményeink megvalósításához ; mert ha van valami néven nevezendő jogosultsága annak, hogy mi nagy katonai erővel s nagy pénzáldozatokkal tartsunk fenn egy tengereken járó haderőt, akkor meg kell követelnünk azt, hogy az a mi zászlónkat is viselje; hogy az a magyar állam erejének és létének tudatát hirdesse és vigye világgá, hogy van egy önálló magyar állam ; van egy erős és önálló magyar nemzet. Ez elől is a legmerevebb elzárkózást tapasztaljuk talán nem a haditengerészet főparancsnoksága részéről, hanem ugyanazon tényezők részéről, a kiknek elvakultságára, föltételezem, hogy Tisza István gróf t. képviselőtársamnak is gondolnia kellett a maga elvonultságának csendes óráiban. Végéhez értem fejtegetéseimnek és még csak az előadó ur előterjesztéseire tartozom egy-két észrevétellel. Azzal a feltevéssel szemben, a mely az ellenzék soraiból jutott kifejezésre, hogy a Németországgal való szövetségnek egyik követelménye a haditengerészetnek is ilyen arányú fejlesztése, , azt találta mondani az én igen tisztelt barátom, ( a kinek részéről én ilyen kifejezésekhez nem is ÜLÉS.
