A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XVIII. ÜLÉS. 1()5 voltam' még hozzászokva, hogy ez malomalatti politika. Rosenberg Gyula: Ezt nem arra mondtam! Bakonyi Samu : Bocsánatot kérek, akkor mi ezen malomalatti politika meséjét illetőleg nagyon jó társaságban találjuk magunkat. Végezze el ezt. a kérdést Tisza István gróf t. képviselő- társammal a mélyen tisztelt előadó ur, a ki tegnapi fejtegetéseiben igenis egész határozottan kimondotta, hogy nekünk abban a szövetséges csoportosulásban, melybe Németországgal léptünk és a melyben vagyunk, olyan politikát kell tanúsítanunk és kifejtenünk a véderőnek úgy szárazon, mint vizen való fejlesztésében, hogy adjunk annyit, a mennyit kapunk. Rosenberg Gyula : Ez nem az ; ez egészen más ! Bakonyi Samu: Ha ez igy vau, akkor tökéletesen igazságunk van a tekintetben, hogy ezen szövetségesi viszony igenis hozzájárul ahhoz, hogy mi olyan mértékben fejleszszük a magunk véderejét, a mint az ezen szövetség feltételeinek megfelel és a mint azon feltételeket szövetségesünk velünk szemben a szövetség szempontjából talán egészen correctül felállíthatja. Itt vissza kell térnem végezetül még Tisza István gróf bizottsági tag ur fejtegetéseinek egyik-másik tételére, a ki épen azért, mert azt tartja szükségesnek és kötelességünknak, hogy mi igenis adjunk annyit szövetségestársunknak, a mennyit tőle kapunk, megemlíti azt, hogy ez a szövetségesi hűségnek ama példájával is igazolva van, a melyet a Németbirodalom velünk szemben tanúsított a balkáni válság ideje alatt. Honorálom is teljes mértékben azt, hogy ebben a nemzetközi helyzetben Németország a maga szövetségi kötelességét a legbecsületesebben és a legnagyobb hűséggel teljesítette, de, t. országos bizottság, egy szövetségben mégis nekünk csak lehet annyi egyéni érdekünk is, és kell annyit tennünk a magunk egyéni érdekének megóvására, hogy azzal a feltétlen alávetéssel a magunk értékét és praestige-ét ne szállítsuk alá, és a szövetségi hűségnek mindig olyan ragyogó világításba való helyezésével még se vakuljunk el magunk annyira, hogy egyél» tényeket teljesen feledésbe és homályba vonjunk. Németország minden szövetségi hűsége daczára áll az a meggyőződésem, hogy alig kerülhettük volna ki a confiictust, ha Törökországgal meg nem egyezünk. Mert hiába volt minden szövetséges támogatás, hiába volt minden exorbitans készülődés, addig, mig Törökországtól meg nem váltottuk a megegyezést csengő pénzben és annak a kereskedelmi szerződésnek kilátásba helyezésével, a melyről épen tegnap beszélt a török pénzügyminister a török parlamentben, s a melynek reánk való hátrányaira czéloztam is, s ha majd elébünk kerül, meg is mutatjuk. különben ott van az Entente- Ürotokoll hatodik czikkében, méltóztassék csak egy kis figyelemre méltatni, — mondom, mindéi közösügyek tárgyalására kiküldött országos addig, mig. Törökországgal ilyen gazdasági és pénzügyi természetű megegyezésre nem jutottunk, még a ham álokkal sem tudtunk boldogulni, nemhogy a harcz veszedelmét elkerülve láttuk volna, Abban igaza van Tisza István gróf tisztelt képviselőtársamnak, hogy ebben a szövetségi viszonyban ne álljunk úgy, mint a kik mindig csak az egyoldalú protectio kegyével boldogulunk íme, épen az ellen volt és van nekünk kifogásunk. hogy a szövetségi hűségnek ez az erős fitogtatása, a melylyel bizony német részről nem mindig a kellő mértékkel és tapintattal élnek, hogy ez a protegáló hang, ez a vállveregető modor nem találja szemben magával a mi önérzetünk teljes megnyilvánulását, a mi. azt hiszem, hogy annak a nagyhatalmi felfogásnak mégis csak sokkal nagyobb mértékben felel meg, mint az a feltétlen appreciálása ennek a szövetségi viszonynak, a melylyel a tisztelt többség tagjai részéről folyton találkozunk. De hát hogy adjunk mi annyit hadiczélokra épen a szövetségi viszonyból kifolyólag, mint a mennyit ad szövetségesünk ? Mi, ez a szegény, kisajtolt Magyarország, a mely államiságának érvényesítésében nem tud előrehaladni, a mely a gazdasági önállóságára vezető legelső feltételt sem képes megvalósítani, s a gazdag, hatalmas, önálló, világhatalmi állást elfoglaló Németország ! Azt hiszem, talán sohasem hordta még önmagában tétel annyira lehetetlenségének igazolását, mint épen az a párhuzam és annak a kötelességnek megszabása, a mely Tisza István gróf tegnapi nyilatkozatában foglaltatik. Azt olvastam a minap egy nagyon tekintélyes újságban, hogy ime, a mesebeli tengeri szörnyeteg egy gyerekes képzelődésnek bizonyult azokhoz a követelésekhez képest, a melyekkel előttünk áll most a haditengerészet. Tökéletesen igaz. Úgy van ez, hogy megáll az embernek a szive verése, ha arra gondol, hogy, a mit mi száz meg száz milliókkal, népünk minden más érdekének háttérbe szorításával a nagyhatalmi állás kedvéért kiszorítunk, ebből a túlon-túl kisajtolt nemzetből, az egy jól lancirozott torpedónak a találásával, egy, a maga idejében felrobbanó aknának pusztításával rombadől és megsemmisül, s akkor jönnek megint uj meg uj millióknak követelésével elénk. Már a háború előtt ennek a nemzetnek a vére, de mindenesetre verejtéke tapad ezeknek a követeléseknek megvalósításához. Pedig ezen munkás nemzet verejtékére azért volna szükség, hogv megvalósíthassa azokat a cultu- ralis czélokat, melyek nélkül egy szegény nemzet is alig tud ma már a civilisatio mai előie- haladása mellett megállni a népek versenyében, annál kevésbbé állhat meg egy olyan nagyhatalom, mint a minő nagyhatalmi állás kedvéért támasztják ezeket az igényeket. A t. előadó ur tegnapi érdekes fejtegetéseit azzal fejezte be, hogy egy tekintélv-bizobizottság naplója. 14
