A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
If) XIV. ÜLÉS. tatott, t. i. a leszereli'* kérdésére. Természetes, hogy a mikor az államok fegyverkeznek, talán időszerűtlen emlegetni a leszerelést ; természetes, hogy különösen a külügyi kormány szempontjából, hol a felelősség érzése és kötelessége is nagyobb mértékben kell, hogy kifejlődve legyen, mint talán közönséges politikusoknál, ez nem időszerű. De azért ne méltóztassék ezt a kérdést közömbösen kezelni, mert ennek nem csekély jelentősége van épen Ausztria és Magyarország szempontjából. Összekötöm megjegyzéseimet az előbb mondottakkal. Ha valaki Francziaország- lmn és Németországban tenne ilyenféle észrevételeket, vagy indítványokat, annak ott olyan gyakorlatias jelentősége sohasem lehetne, mert ennek a két államnak életfelfogása legalább a mostani korszakban az, hogy hadikészültségüket a végletekig fokozniok kell, mert ebben találják egész életexistentiájukat. De Ausztria és Magyarország ebben az eszmekörben nem élhet. Ausztria és Magyarországnak egész más volna a hivatása. Nekünk a Keletnek ezen részeiben csaknem döntő szóval lehetne fellépnünk, hogy magunk köré csoportosítsuk mindazokat az államokat, a melyek ebben az irányban saját gazdasági összeomlásuktól félnek. Hiszen méltóztassék csak azokra a tanácskozásokra tekinteni, a melyek az olasz parlamentben lefolytak és a melyekben az olasz kül- ügyminister ur is olyan élénk részt vett. Ezekből látjuk azt, hogy a leszerelés kérdése már parlamenti tanácskozásoknak is tárgyává válik, hogy indítványok hangzanak el képviselők, a törvény- hozás tagjai részéről oly irányban, hogy ragadja meg Olaszország és Ausztria-Magyarország egyetemben a kezdeményezést ezen államok leszerelésének tekintetében. Egészen más helyzete van Ausztria-Magyarországnak. Oly világbékének az utópiája nem vezethet bennünket, hogy az Egyesült-Államok elnökének felhívását követhetnénk. De itt egy szükebbkörü megoldásról van szó, a melyben Ausztriának és Magyarországnak igazán döntő és vezető szerepe volna. A mikor kezünkbe veszszük a Balkán-államok vezetését, még talán < Iroszország befolyásával is történhetik részünkről a kezdeményezés ebben az irányban és megnyerhetjük ehhez Olaszországot is, méltóztassék elhinni, ez oly sikerét mutathatná fel esetleg a külügyminister urnák és a külügyi kormánynak, ha ez irányban valami eredményt érhet el, hogy a népeknek a hálája kisérné az ő lépéseit. (Helyeslések a baloldalon.) Ne méltóztassanak ők magukat a népektől, a melyeknek vezetői, különválva, egy független, egy felsőbb fórumnak tekinteni. Az ő gyökereik ott kell hogy legyenek, a népek, a nemzetek elete talajában, és ha látják, hogy mily súlyos gazdasági válságokat idéz elő Olaszországban, de különösen Magyarországban is ez az im- productiv óriási katonai készültség és felszerelés; hogy az Egyesült-Államok és annak szabad társadalma milyen óriási előnyben van Európa népeivel szemben, mert az ennek a társadalmára gazdaságilag nem jelent oly nagy kárt, de Magyarországon ennek rendkívüli kárát és veszélyét érzik : ha ezt átlátják, akkor lesznek igazán atyáink és vezetőink, ha felismerik az ország bajait, ha ez irányban keresik az orvoslást, és nem azt mondják, hogy nekünk nagyhatalomnak kell lenni, hogy á tout prix, a legutolsó felszereléssel kell bírnunk, ha egy államnak van négy Dreadnoughtja, akkor nekünk nyolez kell, ha nyolez van, akkor nekünk tizenhat kell, mert ha ezt akarjuk, akkor minden erőnket meg kell feszítenünk. Épen ezért Ausz- tria-Magyarországban ez a politika be nem válik, mert az az ország viszonyaival teljesen ellentétes. (Helyeslések a baloldalon.) Azért, ha kezdeményezésről van szó, a magam részéről is meleg érdeklődésébe ajánlom ezt a t. külügyminister urnák, és kérem egyúttal a t. külügyi osztályfőnök urat is, hogy ez irányban befolyását érvényesítse, hogy igv, ha Olaszországban, de más parlamentekben is már megindultak a leszerelési mozgalmak és indítványok, bizonyos concretebb formát öltsön az ő állás- foglalásuk, mert hiszen akkor azok sem mernek kezdeményezni semmit, ha Ausztria-Magyarország részéről egy ilyen, hogy úgy fejezzem ki magamat, refus-vel, hidegséggel találkoznak. De hogyha tudják, hogy álláspontjuk támogatásban részesül, akkor a kezdeményezést ők is erősebben fogják felvenni, és akkor megajándékozzuk mi Európa ezen részében az összes népeket azzal az áldással, hogy bizonyos korlátok közé szorítjuk ezeket a felszerelési törekvéseket, — mert hiszen a védekezés eszközeiről egy állam sem mondhat le teljesen — de mondom, a népek anyagi viszonyainak megfelelő korlátok közé szorítjuk azokat, a mi által ezen improductiv kiadások kevésbbé lesznek terhesek és a népek boldogulását is megfelelőbben fogjuk tudni előre- mozditani. (Helyeslések.) Ezekben voltam bátor észrevételeimet a külügyi költségvetéssel szemben megtenni. Nagyon természetes, talán külön hangsúlyoznom nem is kell, hogy a bizalmi szavazathoz a magam részéről hozzá nem járulok. De csodálkozásomnak adok kifejezést, hogy ezen folytonosan megismétlődő és bizonyos mértékig komolyságát már elvesztett lépést a t. bizottság még mindig szükségesnek tartja. Nem is tudora, hogy ezen bizalmi nyilatkozatnak ily módon való nyilvánítása mire szükséges. Hát szükségünk van nekünk erre a lépésre folytonosan? Hiszen akkor, oly alkalommal, a mikor tényleg egyes esetben bizalmunkat akarnék kifejezni a külügyi kormány iránt, akkor ezt nem tehetnék meg, mert ezen conventionalis bókolás folytán az ilyen bizalmi nyilatkozatok már teljesen értéküket veszítették. (Helyeslések.) Hiszen méltóztatnak tudni, a coalitio idejében is volt kormány és volt többség, és mégis ezek a szokásos üdvözlések elmaradtak, nem