A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
rad egyéb hátra, mint sürgetni, hogy ezektől a szövetségektől eltérjünk. Ugyanaz, a mit t. barátom Romániára és a román társadalomra mondott, áll más vonatkozásban, Németországgal való viszonyunkra is. Én nem szeretem a felesleges szószaporitást. E tekintetben egy sereg concrét példát hoztam fel más alkalmakkor is, a melyekkel ezt kimutattam és én évek óta tervszerüleg gyűjtöm ezeket az adatokat, a melyek azt bizonyítják, hogy a német társadalom Magyarországnak azt az erős szövetségi hűségét nem honorálja azzal, hogy legalább Magyarország gazdasági fejlődését, a nemzetiségek nyugalmát biztosítaná vagy tiszteletben tartaná, hanem ellenkezőleg, igen sok szál vezet egyenesen német nagyobb városoktól, nagyobb góczpontoktól Magyarország németsége közé, a hol tapasztaljuk és érezzük ezek aknamunkájának sikereit. De nemcsak a szükebb értelemben vett Magyarországon, hanem úgy tudom, már Slavoniának németlakta vidékein is érezhetők ilyen szálak. Eléggé jól vagyok tájékozva az egyes szlavóniai német helységekben történtekről. Nem akarom azokat itt felhozni, mert nem akarok sensatiókkal dolgozni, hanem egész általánosságban ismét utalok arra, hogy mél- tóztassanak sajtójuk utján és egyéb módon megértetni a német közvéleménynyel, hogy a rajongás a német szövetség iránt, a mely eddig határozottan Magyarországon bírta az ő legerősebb támaszát, egyáltalában csökkent, ez a rajongás vagy nagy ragaszkodás mindinkább gyengül és előbb-utóbb egészen az ellenkező irányba fog átcsapni, ha nem győznek meg minket arról, — non verba, sed facta — hogy a német társadalom tényleg megszűnik a magyarországi németség közt az izgatást tovább folytatni. Mert azzal legyünk tisztában, hogy ezek a nagynéniét nemzetiségi mozgalmak csak igen kis részben találják gyökereiket Ausztriában. Ezek az osztrák mozgalmak, a melyekről legutóbb is méltóztattak olvasni, a melyek Moson- és Sopron- megyék németsége közt igyekeznek tért hódítani, hatásaikban és terjedelmükben igen kicsinyek ahhoz az erőhöz képest, a mely a német birodalmi góczpontokból ér el Magyarországnak még délvidéki németsége körébe is. Épen azért, mert ezeket a tüneteket látom és ezen tünetekkel szemben — sajnos — többszöri felszólalásom daczára eddig még nem kaptam választ vagy reflexiót az igen t. kiil- ügyminister ur képviselője részéről, kénytelen vagyok ezekre újból utalni és egyúttal igen t. barátomat üdvözölni, hogy ezeket a húrokat ő is pengette kissé a többség soraiból. A magam részéről ismétlem azt, a mit már az albizottságban is voltam bátor kissé részletesebben kifejteni, hogy úgy látom : a helyzet egyrészt igen örvendetes ugyan, de másrészt a külügyminister urra nézve kissé különös ; mert ha a külügyminister ur részéről az október2f> XIIÏ. novemberi delegatiók alatt teljesen a valóságnak megfelelőleg megismertetett helyzetet szembeállítjuk azzal a helyzettel, a melyet a külügyminister ur az országos bizottságnak mostani expo- séjában jelentett be, határozottan constatálnunk kell, és örömmel lehet is constatálnunk, hogy az egész külügyi helyzet a béke szempontjából tetemesen megjavult. Ha az a törekvés, a mely a hármasszövetségi államokkal szemben fennáll, hogy Németországot teljesen izolálja, tovább is tért hódított volna, ez határozottan a háború veszedelmét fokozta volna és ezen háborús veszedelem első sorban és leginkább bennünket érintett volna súlyosan, mert hiszen nem ellenünk, hanem szövetséges társunk ellen ment volna ez az akczió és mi egyedül és kizárólag a szövetségi hűség révén lettünk volna kénytelenek egy igen nehéz, igen erős, szervezett — mondjuk - ellenféllel szemben esetleg a végső consequen- tiákat is levonni. Ezzel szemben a külügyminister urnák legújabb exposéja, az albizottságban elmondott tájékoztató felszólalása alapján konstatálhatjuk, hogy ezek a feszült húrok mind megenyhültek és mind kedvezőbb alakot öltött a helyzet, a mennyiben egyrészt a mi viszonyunk Olaszországhoz, a mely ismét a boszniai annexiós politikából kifolyólag a végsőkig feszülhetett volna, nagy örömünkre most már igen kedvező alakot öltött, annyira kedvezőt, hogy én a magam kissé expansiv felfogásával már az albizottságban, a jövőbe tekintve, a szövetségi viszony olyan átalakulásának lehetőségét voltam bátor jelezni, hogy az én igénytelen nézetem szerint, a mikor délről esetleg egy szövetségest elveszthetünk, északról egy szövetségest kapunk. Magyarán mondva, azt voltam bátor az albizottságban az igen t. minister ur szavaiból konstatálni, hogy a mi viszonyunk Oroszországgal a lehető legkedvezőbb ; ugyancsak konstatálhattam azt, hogy Angolország és Németország viszonya nagy mértékben megjavult, a mi ismét visszahatással lévén az általános európai helyzetre, az reánk nézve is annyival kedvezőbb lesz. Ugyancsak akkor megállapittatott, hogy az az erős elhide- gülés, a mely Anglia és Ausztria-Magyarország között az annexio folytán fennállott, szintén csökkent, és hogy e tekintetben is igen nagy javulás van. \ oltak némi aggályaim arra nézve, hogy egyik szövetséges társunkkal szemben, a mely- lyel pedig a legszorosabb viszonyban vagyunk és a melyre, mint magyar ember, súlyt is helyezek, t. i. Olaszországgal szemben viszonyunk esetleg egy kissé elhidegült. Erre vonatkozólag is a legkedvezőbb választ kaptuk a t. kiiltigy- minister úrtól. Mindezeket egybefoglalva, constatálhatom, hogy a béke kilátásai a legkedvezőbbek, hogy ezek az utolsó hónaitokban tetemesen megjavultak, úgy hogy lia a más államférfiak, külügy- ministcrek találkozásai alkalmával közzétett s a ÜLÉS.
