A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
a bosnyák tartománygyülés tagjaira vonatkozólag úgyszólván egészen illusoriussá teszi akkor, midőn a 34. szakaszban csak annyiban engednek mentelmi jogot, hogy az ülésszak tartama alatt őket birói üldözés alá fogni és letartóztatni nem lehet. Már most az ülésszak tartama a kormánytól, a felségtől függ. Ha tehát valaki olyanként ismertetik fel, hogy működése politikailag veszélyes, akkor — Paris vaut íme messe — annak az eltávolítása talán épen az akkori felfogás szerint megéri azt, hogy ezt a t. tartomány- gyűlést hazakiildjék és igy a veszélyesnek mutatkozó tartománygyülési tag az útból eltebetó legyen. Ezt, t. országos bizottság, a magyar parlamentnek egy tagja, a ki kötelességszeröleg bírálat alá veszi az eléje adott alkotmánymunkálatot, szó nélkül nem hagyhatja, ezt a felfogást magáévá nem teheti. Áttérek a t. országos bizottság szives engedel- mével egypár olyan szempontra, a melyet az elénk terjesztett, egyébként elég értékes jelentésekből tartok megemlitendőknek. A napokban olvasom, hogy Bosznia és Herczegovina tartománygyülése elé törvényjavaslat terjesztetik a relativ kötelező népoktatásról. Megvallom egész őszintén, csak ebből tudtam meg, hogy a kötelező népoktatás ott ma sincs behozva, annak a civilisatorius munkának, a melyre Európa mandátumot adott Ausztriának és Magyarországnak több mint 30 esztendeje után sem. Megvallom, nem bírtam megérteni azt sem, hogy mi az a relativ kötelező népoktatás, ma, a mikor az egész világon nincs már eltérés abban a felfogásban, hogy civilisáló kötelességét az állam csak akkor teljesítheti, ha mindenkire nemcsak lehetővé, hanem kötelezővé is teszi és az állam erejének a kényszer- eszközeivel keresztül is viszi, hogy legalább az elemi oktatásban mindenki részesülhessen. De olvastam ennek az indokolását, a mely abban állana, hogy nincs elég iskola Boszniában és csak ott lehet kötelezővé tenni a népoktatást, a hol iskola van. Ez indított azután engem arra, hogy a jelentésnek épen a culturára vonatkozó részeit vegyem kissé szorosabb megfigyelés alá. Eközben azt tapasztaltam, hogy Boszniának 1.855.835 lakosságával szemben ennek népnevelési igényeit eddig mindössze 434 iskola elégíti ki, melyben mindössze helyettes tanítókkal és végzett tanitóképezdei növendékekkel együtt, 913 tanító működik. En ezt kielégítő culturalis gondozásnak nem tekintem,és a legnagyobb nyomatékkai kívánom at. közös pénzügymimster urnák figyelmébe ajánlani, hogy a rendelkezésére álló eszközöknek minél inten- sivebb kihasználásával a népnevelés igényeit minél nagyobb mértékben mozdítsa elő és elégítse ki. Ez vezet azután arra, hogy tiszteletteljes kérdést intézzek a t. minister úrhoz az iránt, hogy a középiskolai tantervbe még mindig nincsen-e beillesztve a magyar nyelv tanítása, akár facultativ, akár kötelező módon. Kötelező tanításról, fájdalom, úgy látszik, nem is beszélhetünk ; e tekintetben a minister ur már korábban állást foglalt, de Ígéretet tett arra, hogy a mi tőle telik, a magyar nyelv facultativ oktatása érdekében mindent meg fog tenni. De sem az előttünk levő költségvetés, sem a jelentés erre nézve kézzelfogható adatot nem nyújt. Ugyanez áll a kereskedelmi iskolákra is. A kilencz kereskedelmi iskola költségvetésében találunk egy 12.000 K-s tételt, a mely némi képzelőtehetséggel sejtetni engedi, hogy talán ott valami kis zugban helyet foglal a magyar nyelv joga is, mert ennek a czime akként szól, hogy : Idegen nyelvek, gyorsirászat, torna és énektanítás tiszteletdija. En nem tudom elképzelni, micsoda csekély töredék juthat — ha egyáltalán jut — ebből a magyar nyelv tanításának. De hogy ne legyek igazságtalan, meg kell állapitanom, hogy a felső leányiskolákra vonatkozó költségvetésben van egy 1500 K-s tiszteletdij a magyar nyelv tanítására felvéve ! Rátérek itt a t. előadó urnák arra a megjegyzésére, mely az ösztöndíjakra vonatkozik és melyben érintette azt, hogy a négyes albizottság tárgyalásai során többen felhozták az itt Wienben felállított internatusnak a magyar érdekek sérelmére való kizárólagos voltát. Azt mondja a t. előadó ur, hogy a társadalomnak kell itt sorompóba lépnie, és állami eszközökkel segíteni nem lehet. En magamévá teszem ezt a rokonszenvet keltő felhívást és örvendenék, ha ez a rokonszenv a magyar társadalomban a bosnyák ifjúság iránt mély gyökeret verne. De a társadalmi mozgalmakkal úgy vagyunk hogy ha az állam anyagi és erkölcsi támogatására nem számíthatnak, akkor abbamaradnak, megszűnnek. Es a mikor látjuk, hogy az egyik államban pedig az állam pénzügyi eszközei is közrehatnak azokra a czélokra, melyeknek előmozdítását Magyarországon tisztán társadalmi eszközökre utalja az előadó ur, akkor ezt a felfogást én kielégítőnek nem tartom és azt kívánom, hogy ha ilyen intézet Budapesten a közel jövőben fel nem állítható, hasson oda a t. minister ur és bírja rá, ha úgy tetszik, a magyar kormányt, — biztosíthatom, e tekintetben aligha fog ellenmondásra találni — hogy ösztöndíjakat létesítsünk arra a czélra, hogy bosnyák ifjak magyar főiskolákon tanulhassanak. (Élénk helyeslés.) A költségvetésben erre nézve semmi adatot nem találunk. Az ösztöndíjaknál a 13. tétel azt mondja : Boszniai és lierczegovinai középiskolai tanárjelöltek segítése a monarchiában teljesítendő gyakorlati időre. Kérdem, hogy e tételben fog- laltatik-e olyanoknak a segítése, a kik Magyar- országon teljesítenek ilyen paedagogiai gyakorlatot ? Ha igen, ezt mindenesetre azzal a reménynyel veszem tudomásul, hogy a t. minister ur ezen az utón tovább fog haladni, addig, mig az általunk hangoztatott kívánalmak teljesítését egész mértékükben elérjük. Legyen szabad még a többször hangoztatott bosnyák vasúti politikára mesneeyzést tennem. I (Halljuk !)
