A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VIII. ÜLÉS. 203 Megnyugvással hallottam a t. ministèrelnök urnák a négyes albizottságban tett határozott nyilatkozatát, hogy a függőben lévő vasúti kérdések akként fognak megoldatni, hogy a magyar- államvasutaknak az administratiója fog ott domináló helyzetbe jutni és a magyar államvasutak tarifapolitikája fog érvényesülni. Kivánom neki és kivánom Magyarországnak, hogy ezt a határozott nyilatkozatát beválthassa. Azok után azonban, a miket ezekkel szemben is az osztrák dele- gatiókban hallhattunk, félek, hogy nem lesz abban a helyzetben, hogy e nyilatkozatának ura maradhasson. A dalmát csatlakozás tekintetében az osztrák ministerelnök nyilatkozataiból úgy látjuk, hogy ez a kérdés mindig ingadozik, és tekintve a nagy technikai és pénzügyi nehézségeket, melyek a Lika-vonalnak kiépítését érintik, az osztrák ministerelnök nyilatkozata szerint ott nem idegenkednek attól a gondolattól, hogy az Unna-vonal legyen kiépíthető. Ezek csak találgatások, sejtések. És én az egész dalmát csatlakozásnak — azért, mert az a magyar államra egy vele egyensúlyban nem álló ellenérték fejében oly nagy áldozatokat hárít, és a melynek a magyar állam az én aggodalmaim szerint csak kárát vallhatja — nem vagyok barátja. De annak igenis barátja vagyok, hogy világossá legyen előttünk : lesz-e ebből valami, mikor és hogyan. Azt azonban mindenesetre olyan követelménynek kell fentartanunk, melyet érinteni nem szabad engednünk, hogy a magyar államvasutaknak domináló befolyása minden körülmények közt biztosittassék és az a vasút a magyar államvasutak üzemében kezeltessék. Ezzel kapcsolatban legyen szabad kifejezést adnom annak a felfogásnak, hogy a csatlakozó vasutakra nézve is keresztülvitessék az a kivánalom, hogy ezeknek az üzemkezelése szintén a magyar államvasutak kezelése alá jusson, mert nem hihető, hogy magánvállalkozók annyi koczkázatra és oly mértékű pénzügyi áldozatokra vállalkoznának, melyek az önálló magánüzemü kezeléssel együttjárnak. Annál is inkább, mert ily magán- vasutak épitésére az én informatióm szerint nem sok biztatást tartalmaz pl. az a rendszer, a melyet a bosnyák országos kormány és talán a t. közös pénzügyminister ur is helyesnek tart, hogy előmunkálati engedélyt adnak úgyszólván boldogboldogtalannak ugyanarra a vonalra, úgy hogy az ajánlkozó csakugyan nem tudja, mihez fogjon, mit fektessen be, mit koczkáztasson, a mikor ki van téve annak, hogy a talán jobban kedvelt vállalkozó, a ki jobban otthon van, az ottani befolyások felhasználásával hamarább jut czélhoz, a mig a magyar vállalkozó befektetett egy csomó költséget és azután elesik minden lehetőségtől arra nézve, hogy az előmunkálati engedélyét megvalósítsa. Engedelmet kérek, hogy rátérjek még egy momentumra, a melyet a bosnyák állapotok bírálata közben elfelejtettem felemlíteni. (Halljuk!) Szoros összefüggésben van ez az érzelmi momentumokkal, a melyek kellő apreciálása nélkül mi sem számíthatunk arra, hogy a rokonszenv irántunk ott megingatlanul megerősödjék. A kivándorlási kérdést értem. Az előttünk fekvő jelentésekből megdöbbenéssel állapíthatjuk meg, hogy most is ezerszámra mennek ki a befolyásos muzulmánok Törökországba. Kiviszi őket részben a vallási kapocsban rejlő vonzóerő, részben tagadhatatlanul bizonyos izgatás, a mely a maga czél- jaira akarja kihasználni az érzelmi világot. Tyúkkal, kalácscsal — úgy értesültem — csalogatják ezeket a hitük szerint érzelmeikben megbántott muzulmán alattvalókat Törökországba és erre alkalmat ad az entente protocolle megállapodása, hogy ugyanis a kivándorlás elé az osztrák és a magyar kormány akadályokat gördíteni nem fog, valamint kiköttetvén természetesen ezzel szemben, hogy a visszavándorlás is Törökország részéről akadályra találni nem fog. Az érzelmi világ ezm kizsákmányolásának, ez izgatásoknak hatása alatt mennek ezerszámra a muzulmánok Törökországba, és fogy Bosznia-Herczegovinában épen az az elem, a melyre nekünk, a magyar nemzetnek, Magyarországnak, leginkább lehet számítani rokonszenv tekintetében. A mikor kimennek, az az érdekes helyzet áll elő, hogy boldogulásuk tekintetében a vallási kapocs sokkal gyengébbnek bizonyul, mint a faji, nyelvi és földrajzi kapocs, a mely ezeket az embereket hazájukhoz köti. Letörve, elkótyavetyélt vagyonuk értékét elveszítve, lerongyolódva, csalódva térnek vissza Boszniába és mig azelőtt a legértékesebb elem voltak, most a minden nélkül való, nincsetlen proletárok számát szaporítják. Ebben a tekintetben az az igénytelen nézetem, hogy helyes népjóléti politikával mindent meg kell tenni, hogy a kivándorlás ijesztő számaránya minél nagyobb mértékben csökkenjen. (Helyeslés.) Ez összefüggésben van a kmet-kérdéssel. Egy magyar népképviselő, a ki a hagyományos magyar szabadelvüség és demokratikus elvek emlőin nőtt fel, természetesen úgy gondolkozik, hogy az egyenlőség a társadalom minden rétegében helyreálljon, hogy mindenkinek megadassák korlátlanul a mód az önálló vagyonszerzésre, és agrárkérdésről lévén szó, a földbirtoknak teljes tulajdonjoggal való megszerzésére. De ez az általános elvi szempont Bosznia-Herczegovina tekintetében azzal az intelemmel találkozik, hogy a megváltás kötelezővétételével az ottani állam- fentartó elem, hogy e kifejezést használjam, a legnagyobb mértékben meggyengittetik, e kérdésben tehát a legnagyobb óvatossággal kell a bosnyák- ügyek intézőinek az ottani politikát irányitaniok. így aztán, habár lelki meggyőződésem szerint, in thesi a kötelező megváltásnak volnék hive, e tekintetben mégis egyet kell értenem azzal a felfogással, hogy a legnagyobb óvatosság mellett a facultativ megváltás kifejlesztését kell ott keresztülvinni. (Helyeslés.) Ezekben véltem a magam bíráló kötelességét teljesíteni. Sajnálom, de azokból az okokból, a melyek engem az annexio-politikának magyar 26*
