A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

legyen, — mert hiszen, ha az alkudozásoknak már kiindulóponti a gyenge, akkor hova jutunk az alkudozások folyamán ? — hogya kormány ezt az álláspontját mindenben fentartsa : ezt lehetetlen követelnünk.

Nagyon érdekünkben állott akkor, hogy Törökországgal gyorsan megegyezésre jussunk és ha t. barátaim a dolgok lefolyását tanulmányozni fogják, látni fogják, hogy az egész európai helyzetben akkor állott be nagy fordulat in melius, a mikor a Törökországgal való megegyezés bevégzett ténynyé vált. Nagy érdekek fűződtek tehát ahhoz, hogy e megegyezés mielőbb létrejöjjön és hogy akkor, ha létrejön, fulánkot ne hagyjon a török köztudatban és talán inkább az a tény, hogy compensatiót kaptak, mint maga az összeg járult hozzá azon mindenki által óhajtott eredményhez, hogy a Törökországgal való viszonyunk ismét teljesen rendes kerékvágásba jutott, mert ez a megaláztatásnak még a látszatát is elvette a török államtól és attól az uj-török régimétől, a mely teljes sympathiánkat bírja.

Idáig, t. országos bizottság, az én felfogásom szerint rendben volnánk. A boszniai kérdés külügyi vonatkozásaiban szerintem kielégítő módon rendeztetett és oly módon, a mely tagadhatatlanul a mi monarchiánk hatalmi állását és prestigét Európában növelte.

Kevésbé örvendetes a kép az egész actio belügyi vonatkozásaira nézve. Hogy állam jogi tekintetben milyen nehézségek előtt állunk, bátor voltam fejtegetni. De politikai tekintetben is. Hiszen én voltam az első, a ki ehsmeitem a mi szövetségeseink loyális magatartásának és a szövetségen kívül álló egyes hatalmak barátságos magaviseletének nagy érdemét az ügynek ilyen aránylag sima, eredményes elintézésére nézve. De hogy ezt az eredményt elsősorban mégis az Európa részéről nem várt benső összetartásnak azon jelenségei érték el, a melyeket mindenki elismert, az kétséget nem szenved. És talán nem hiú dicsekvés, ha azt mondjuk, hogy Magyarország e tekintetben legalább is nem maradt mögötte a monarchia másik államának, hogy Magyarország egyes dissonans hangok sem hallatszottak, azoké sem, a kik, mint ma Batthyány Tivadar gróf mondotta, szivük bensejében nagy aggodalmakat tápláltak és már ellenzéki állás elfoglalására is el voltak határozva, csakhogy azt magukba fojtották, a mig a bonyodalom el nem intéztetett. De nemcsak a politikai tényezők Magyarországon — a sajtót is beleértve, — hanem Magyarországnak összes népe is megérdemli ezt az elismerést ; Magyarország összes igazgatása- nem a kormányról beszélek, hiszen az magától értetődik, hogy a kormány kötelességét teljesítette ;- de Magyarország autonom igazgatásának közegeit értem.

Annak a sokat ócsárolt szolgabirónak, a kit szeretnek levicczelni, az ő lelkiismeretességének, az ő buzgalmának abban, hogy a mobilisatio ily simán folyt le, legalább is annyi, ha több érdeme nem volt, mint a központi vezetőségnek és mint

magának a hadseregnek. Mert semmi kétség aziránt, hogy komoly összeütközés esetében a mi hadseregünk fényesen megállotta volna a helyét ; de a mobiüsatio fényes lefolyásának sikere mégis elsősorban a polgári hatóságoknak és nem a hadseregnek a sikere.

Nos, t. országos bizottság, az ember azt hihette volna, hogy a mikor Magyarország egy ilyen komoly pillanatban fényes jelét adja annak, hogy a monarchia hatalmi állása mellett, a pragmatica sanctio által létesített államszövetség szilárdsága mellett minden dissonans szó nélkül helytáll, még pedig akkor, a mikor az úgynevezett szélső pártok képezték a magyar képviselőhöz többségét és ezek képviselői jöttek a kormányra, az ember azt hihette volna, hogy ez megerősíti azt a gondolatot, megerősíti annak átérzését, hogy ennek a monarchiának hatalmi állása legfőbb támaszát nem egy magát megadó, nem egy lemondó, nem egy nemzeti igényeiben erélytelen, hanem ellenkezőleg, egy nemzeti igényeit erőteljesen érvényesíteni elszánt Magyarországban bírja, s hogy ennek folytán nem érdeke azon tényezőknek, a kik elsősorban ennek a kettős monarchiának európai helyzetével foglalkoznak, a kik a hatalmi állásnak elsősorban élvezik dicsőségét és fényét, hogy Magyarország nemzeti expansi óját, Magyarország consolidatióját, Magyarország összes intézményeinek magyarrá tételét ellenezzék, hanem ellenkezőleg, arra kellene gon- dolniok, hogyan gyarapítsák ezt az erőt, a melyre minden körülmények közt támaszkodhatnak, a melyben dissonans hang nincs akkor sem, — minden csáb és kisértés daczára — a mikor a veszedelem pillanatában vannak.

Nos, épen az ellenkezőt tapasztaltuk. (Igaz! Úgy van !) Azt tapasztaltuk, hogy azok a hajlandóságok, a melyekre épitettünk, hogy Magyarország nemzetiségi követelései legalább részben teljesüljenek, azonnal megszűntek, a mint a diplomatiai siker megvolt.

Ezek rossz tanulságok. S ha Magyarország ebből rossz tanulságot nem von le, akkor ez Magyar- ország politikai érettségének, nem pedig azok bölcseségének érdeme, a kik Magyarországot ily helyzetbe hozták. ( Elénk helyeslések.)

Werner Gyula jegyző: Holló Lajos!

Holló Lajos: T. országos bizottság! Röviden kívánom részemről a külügyi viszonyokkal szemben elfoglalt álláspontomat körvonalazni. Méltóz- tassék azonban megengedni, hogy elsősorban Apponyi Albert gróf előttem szólott t. tagtársunk azon szavaira reflectáljak, a melyekkel ó a nemzetközi egyezmények mielőbbi ratificálását ajánlotta a külügyminister ur figyelmébe. A lehető legnagyobb melegséggel támogatjuk mindnyájan ezt a kérelmet, mert a mennyiben el nem hárítható, hogy a nemzetek közt oly összeütközések keletkezzenek, a melyek fegyverrel bonyolittatnak le, annyival inkább ismeretes az, hogy e bonyodalmak némelyike igenis nagy mértékben alkalmas arra. hogy nemzetközi arbitrés Ítélete alá bocsáttassák. Azok a lépések, a melyeket ez iránt a nem