A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
164 VI. ÜLÉS. lyek ezen mozgalmaknak hátteréül szolgáltak volna, őket bátorították volna. Jó lélekkel állitom tehát és ebben találok saját felelősségérzetemre nézve megnyugvást, hogy bár senki sem hitte akkor sem, hogy minden koczkázat nélkül járunk el, midőn az annexiót kimondjuk, de tisztán láttuk, hogy minden koczkázat között, a melyet vállalhatunk, ez volt a legkisebb. Bizonyos bonyodalmakkal szemben a passivités is lehet azok biztos előidézője. Azt hiszem, hogy ezzel az a kérdés elesik, hogy jól volt-e megválasztva az annexio időpontja. Az annexio nem tartozott az akkori magyar kormánynak és a külügyi hivatalnak önmagában vett czéljai közé, hanem a viszonyok alakulása tette szükségessé, nem tőlünk függő, nem a mi területünkön történt, tőlünk kivül álló elemek csoportosulásából keletkezett. Már most az előkészülésre nem akarok kiterjeszkedni. Végnélkül lehet arról vitatkozni, hogy bizonyos dolgok, ha másképen történtek volna, akkor nem következett volna be ez vagy amaz az eredmény és akkor minden jobban ment volna ; ez tisztán a subjectiv vélekedésnek és a combinatióknak a dolga. Abban azonban teljesen egyetértek Batthyány Tivadar t. barátommal, hogy az előkészítés a Magyarországgal való vonatkozásokat illetőleg nemcsak hiányos volt, de egyáltalában semmiféle előkészítés nem történt. Megvallom őszintén, hogy a mikor az annexio gondolata legelőször felmerült, az volt a nézetem és felfogásom, hogy nem megyek bele mindaddig, a mig ezeknek a tartományoknak államjogi helyzete Magyarország históriai jogának alapján rendezve nincsen. Tagadhatlan, hogy ez lett volna a leghelyesebb, a legjobb, mert akkor tiszta munkát végeztünk volna és akkor kikerültük volna azokat a bonyodalmakat, a melyek még most is fenn- állanak. Az előbb mondottak folytán, minthogy nem lehetett előre megválogatni a pillanatot, minthogy a legfőbb indító ok : a Törökbirodalomban beállott belső átalakulás olyan hirtelen jött, hogy a legheavatottabbak hetekkel előbb nem tudták, hogy ilyen mozgalom készül ott és minthogy ezen viszonyok szükségessé tették, hogy habozás nélkül cselekedjünk, tehát arról le kellett tennünk, liogv először keresztülmenjünk azon a hosszú és nehéz műveleten, a melylyel azon tartományoknak a mi közjogi rendszerünkbe való beillesztése járt volna és csak azután fogjunk hozzá az annexióhoz. Mert az a problema, a mely ezen tartományok közjogi beillesztésére nézve fennáll, kétféle. Nemcsak arról van szó, hogy Ausztriához vagy Magyar- országhoz, a mint mondani szokták, tartozik-e ez a két tartomány, de azon az alapon is, a melyen én állok, és a melyen gondolom, minden magyar ember és magyarországi tényező áll, hogy nem is szenvedhet kétséget a magyar szent koronához való tartozása, megoldandó még az a másik kérdés, hogy miként csatoltassék Magyarországhoz. Erre nézve a historia nekünk teljes támpontot nyújt, mert a legkülönbözőbb viszonylatban állottak ezek a tartományok, és hogyha fel ' is tesz szűk, hogy azok territoriális tekintetben teljesen összeestek a régi Boszniával és Rámával, ha ezt fel is teszszük, constatálnunk kell, hogy a legkülönbözőbb viszonylatban állottak a magyar koronához, úgy hogy nem lehet azt mondani, hogy úgy tartozik Bosznia Magyarországhoz, mint Somogy vagy Pozsonymegye, hanem a szent koronához való tartozásának jogi formája előbb egy önmagában megoldandó problémát képez, egy politikai problémát, még pedig nem a legkönnyebbet, hanem egyikét a legerősebbeknek. Ezek voltak azok az indokok, t. országos bizottság, a melyek miatt hozzá kellett járulnom és hozzájárultak az akkori t. kormánytársaim, ezen, a dolgok logikai sorrendben előbbre való kérdésének megoldása előtt is, az előzetes annexióhoz, teljes tudatában annak, hogy súlyos helyzetet teremtünk. Es én itt hangsúlyozom és ezzel némileg foglalkozni is akarok, hogyha már mellőzhetetlen és elutasithatatlan okokból belementünk abba, hogy ezen súlyos helyzettel együtt az annexiót elfogadjuk, kell, hogy mi ezen helyzetnek a tudatával is bírjunk, kell, hogy ezen súlyos helyzet minemüségéhez alkalmazzuk további politikánkat, alkalmazzuk óvatosságunkat és alkalmazzuk intézkedéseinket. Mert a veszély, t. országos bizottság, itt ismét a két állam közjogi felfogásának incongruenti^] ából folyik. A mikor ö Felsége azt mondja, hogy souverainitási jogait kiterjeszti Boszniára és Herczegovinára, minden magyar ember azt mondja, igen, de melyüket ? Mert ö Felségének physikai egységes személyében két közjogi alany jelentkezik, két souverainitás, a mely nemcsak fogalmilag, de tartalmában is különböző, az osztrák császár és a magyar király souverainitása. Tehát emlyiket terjesztette ki Boszniára ? A magyar királyét vagy az osztrák császárét ? Itt Bécsben, az itteni köröket ilyen scrupulusok nem bántják, mert az ő felfogásuk szerint ez a souverainitás egységes és ez az egységes souverainitás terjesztetett ki szerintük Bosznia-Herczegovinára is. Hát mit tehettünk mi ebben a helyzetben, t. országos bizottság ? Mi nem érhettük el a helyzet tisztázását a magyar közjogi szempontból ; tehát a mit én különben perhorreskálok, de a mit accep- tálnunk sokszor kell. el kellett fogadnunk e téren is a kétértelműséget és legalább arról kellett gondoskodnunk, hogy semmi sem történjék, a mi a magyar közjogi álláspontnak praejudikál, a mi annak érvényesülését lehetetlenné teszi, a mi egy oly közjogi felfogást juttathat kifejezésre, a mely a mienkkel ellenkezik. Sikerült igy keresztül vinnünk azt, hogyT ö Felségének abban a kiáltványában, a melyben a suverenitás jogait kiterjesztette ezen tartományokra, legalább a magyar királyi elődök históriai jogára való hivatkozás benfoglal- tatik és ez által az egész ügynek színezete közelebb hozatott a mi közjogi felfogásunkhoz, mint az ellenkezőhöz és a mi ismétlem, a mi közjogi felfogásunknak sem a jelenben sem a jövőre nézve semmiben sem praejudikál. Ez is egyik oka volt
