A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
160 VI. ÜLÉS. Élénken emlékszem, hogy midőn a legnehezebb viszonyok közt a Wekerle-kormány felvette, gondolom a 215 milliós kölcsönt kétéves kincstári jegyek kibocsátása utján, akkor általános volt a critica, hogy ime, a coalitiós kormány minő helyzetbe hozta az országot, más kölcsönt sem kapott, mint rövid lejáratú kincstári utalványokra magas kamatozású kölcsönt és most szövetség- társunk Németország és Ausztria, akkor, midőn meghiúsul a franczia kölcsön, segítségünkre jön, de köszönet nincs benne. Az a kétévi rövid lejáratú kölcsön megszaporodott 215 millióról 250 millióra ; ott is csak hároméves kölcsönről volt szó. Tehát az egyik oldalon a mi szövetséges hűségünk folytán nem jutunk pénzhez, a másik oldalon kárpótlásul sokkal kedvezőtlenebbb helyzetbe jövünk, mert mikor az urak a véderő óriási fejlesztését tervezik, ha ugyan keresztülviszik azokat a nagy reformokat, a 250 miihó korona kincstári utalvány fedezéséről is kell gondoskodni, ugyanakkor, mikor az újabb katonai beruházások részére ismét nagyobb uj kölcsönt kell felvenni. Ezek oly tünetek, a melyek még ha oly lelkes hive is valaki a német szövetségnek, lehetetlen, hogy egy kissé el ne hidegitsék érzelmeit s ezért azt hiszem, hogy azoknak, kik oly nagy súlyt helyeznek ezen szövetség fentartására, kötelessége felvilágositólag közbelépni, hogy azok a keserű bírálatok végleg el ne rontsák azokat az érzelmeket, a melyek ma még Magyarországon fennállanak. Ezek után kijelentem, hogy a t. külügyminister ur politikája iránt bizalommal nem viseltetvén, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : Az ülést rövid időre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik : Werner Gyula jegyző: Hosszú Vazul! HOSSZÚ Vazul : Mélyen tisztelt országos bizottság ! (Halljuli! Halljuk!) Részemről a t. külügyminister ur által előterjesztett költségvetéshez, előterjesztéseihez, valamint az előadó ur javaslataihoz hozzájárulok. Örömmel constatálták mindnyájan, a kik ebben a vitában részt vettek, az egész országos bizottság, hogy monarchiánknak az összes államokkal való viszonya békés és ennélfogva ez reményt nyújt arra, hogy a monarchia mindkét állama békességet élvezve kifejlődhessék, belsőleg consolidálódhassék és a nagyhatalom minden attribútumát magában egyesítve, képes lesz a nagy feladatokat teljesíteni, a melyeket a Duna mentén a kettős monarchia hivatva van teljesíteni népeinek boldogsága érdekében. Örömmel látom továbbá kiemelve a t. külügyminister ur exposejában, valamint a t. előadó ur jelentésében azt az örvendetes viszonyt is, a mely évtizedek óta áll fenn monarchiánk és a balkán államok, elsősorban pedig Románia közt, a mely mindig igyekezett a maga politikáját a mi politikánkhoz alkalmazni és velünk együtt Európa központjában a békének előharczosa lenni. A mi engem felszólalásra biztatott, úgy mondhatom, kényszeritett, csak az, hogy mint a múlt alkalmakkal, úgy ez alkalommal Ls a budget tárgyalása során némelykor elhangzanak felszólalások, de inkább egyes megjegyzések, a melyek azt hiszem, részemről legalább is ez a meggyőződésem, nem szolgálnak és nem szolgálhatnak arra, hogy a kölcsönös bizalmat megerősítsék, különösen a románsággal szemben való viszonyban. (Halljuk !) Mezőssy Béla t. tagtársunk ugyanis beszélvén a választói jognak esetleges reformjáról, a mely térre azonban követni nem kívánom, nem tartván e kérdést a delegatio elé tartozónak, (Élénk helyeslés.) e fejtegetések során azt jegyezte meg, hogy esetleg az általános választói jog bevezetése a nemzetiségek közt és elsősorban a románság közt a Romania unita felé való tendentiára fogja birni a románokat. Nem tudom, mi lesz a választói jog sorsa, egyáltalán e kérdés taglalásától óvakodni kívánok, minthogy az nem tartozik ide, nem tudom mi lesz a hatása, de gondolom azzal tartozom azon népnek, melynek hű fiai közé számítom magamat, hogy egész őszinteséggel és nyugodtsággal kijelentsem, hogy az az eredménye, hogy a hazai románság közt irredentismust szüljön, ily tendentiát neveljen, az az eredménye a választói jog reformjának nem lesz. (Igaz ! Úgy van ! Élénk helyeslés.) Mert egészen nyugodtan állítom, hogy nem áll — és bárki alapos czáfolatát fájdalmasan bár, de szívesen fogom vermi — hogy azon ezer év óta, a meiy óta hazánkban a négy folyam partján magyar és román együtt él, csak egyetlen egy mozgalom, egyetlen pillanat lett volna, a mikor a román nép, mint olyan, irredentisticus tendentiát mutatott vohia ki. (Igaz! Úgy van!) Nem beszélek a régi történelem lapjairól, de állítom, hogy bármi helyen, bármily alkalommal folyt Magyarország fiainak vére, ott volt mindig a magyarok oldalán a román is, a szerb is, a többi nemzetiség is, mindnyájan együtt védelmezték a hont .(Igaz! Úgy van!) A nélkül, hogy untatni akarnám a t. országos bizottságot, (Halljuk! Halljuk!) csak két szomorú tényre mutatok rá, a mikor tényleg román fegyvert fogott a magyar ellen. Ez volt a Hóra és Kloska-féle lázadás, és az 18-LS-iki év esete. A Hóra és Kloska-féle lázadásról határozottan megállapítható, hogy tisztán agrársocialis mozgalom volt, annak nem volt háttere nemzetiségi irányban, hiszen akkor a nemzetiségi kérdés egyáltalán nem is volt ismeretes. Tovább megyek és állítom, bogy a AS-iki mozgalmaknak elsősorban agrárjellegük volt. Hiszen tudjuk, a jobbágyság körül és annak megszüntetéséért folyt a küzdelem. Tudjuk, a mikor a szabadságra hivó hangok a vidéken elterjedtek, épen a délvidéken, a hol lakom, szerbek és románok csatlakoztak a kisebb szánni magyarsághoz, együtt ragadtak fegyvert, hogy kivívják a szabadságot. Csak ószszel fordult meg a koczka. Nem kívánom taglalni, hogy miért, de minden-
