A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
156 VI. ÜLÉS. osztrák milliomosok tömegének hozzon subven- tionalis áldozatokat. T. országos bizottság ! Kénytelen vagyok még röviden egy kérést intézni a t. külügyminister úrhoz és ez az, hogy hagyja a külkereskedelmi politikánk intézését a két kormányra, a szakministerekre, a törvényhozásokra ; inkább fordítsa nagy tudását, munkaerejének teljességét a nagy külpolitikai kérdésekre és fordítsa a még megtakarított kis időt inkább a külföldi sajtó informálására. (Helyeslés balról..) Én azt tapasztalom, hogy mióta Aehrenthal gróf ül a külügyministeri székben, nagy ügyességgel intézi láthatatlan kezekkel a sajtó organi- satióját. De a sajtóorgánumok a külföldön, melyek a külföldet informálják, a kettős monarchia közjogi viszonyairól, harczairól, viszályairól, valamint a kettős monarchiában a magyar államnak gazdasági törekvéseiről mindig, vagy legalább a legtöbb esetben Magyarország igazi érdekei és jogai ellen, az osztrák álláspont mellett informálják a külföldet. Méltóztassék figyelmét arra fordítani, hogy azok az orgánumok, melyek ezt a szolgálatot teljesitik, a magyar közjognak, Magyarország államiságának, jogos törekvéseinek méltatását is vonják informatiójuk körébe. (Helyeslés balfelől.) Még egy rövid megjegyzéssel ki akarom egé- sziteni Tisza István gróf t. bizottsági tagnak egy igen helyes észrevételét, melyben a több helyen használt »bécsi cabinet« kifejezést kifogásolta. Figyelmeztetem a t. külügyminister urat arra hogy ezen okmánytárnak két más helyén, először a 78-ik lapon, is előfordul egy kifogásolható kifejezés : Le gouvernement imperial et royal commun d’Autriche et Hongrie ; továbbá a 122-ik oldalon szintén előfordul ez a kifejezés. Az 1867. évi XII. t.-cz. közös ministerekről és egy helyen közös ministeriumról beszél, de Ausztria-Magyar- ország közös kormányáról absolute sehol sincs szó. Méltóztassék tehát az ilyen helytelen közjogi kifejezéseket annál inkább mellőzni, mert az 1906-iki delegatióban véletlenül nekem jutott a feladat, hogy annak nagyérdemű elnökét, Zichy Tivadar gróf őnagyméltóságát figyelmeztessem, hogy a delegatió okmányaiba is becsúszott ez a helytelen közjogi kifejezés ; ő akkor megigérte és keresztül is vitte, hogy a delegatiónak azon okmányaiból, melyek reá mint elnökre tartoztak, ez elimináltassék. Kérem tehát, méltóztassék a külügyi szolgálatban is ezt a helytelen közjogi nomen- claturát mellőzni. (Helyeslés balról.) Áttérve most az annexió kérdésére, utalok arra, a mit már az albizottságban is kifejtettem, t. i. hogy a mikor ö Felsége az annexiót procla- málta, nekem és elvbarátaimnak aggályaink voltak Ö Felségének ezen egyoldalú cselekedete ellen. De midőn láttuk, hogy a külügyminister ur ezt a nagy horderejű actiót úgy készítette elő, hogy alig hogy az annexio proclamáltatott, máris — a mint Tisza István gróf helyesen utalt rá — igen közel álltunk a háború kitöréséhez, megvolt bennünk az a kötelességtudás, hogy bírálatunkkal nehézséget ne okozzunk, de fentartottuk magunknak, hogy criticánkat abban az időben, a mikor a békés állapot helyreáll és többé nem árthatunk, előterjesztjük. Ezt szándékozom ma tenni és fogom talán még behatóbban akkor, a mikor Bosznia és Herczegovina ügyeit tárgyaljuk. Úgy látom, Issekutz t. képviselőtársam tegnap felállította és taglalta azokat a kérdéseket, hogy szükséges volt-e az annexió, alkalmas volt-e reá az időpont és mily hatással van az a két államnak egymáshoz való közjogi viszonyára. A t. bizottsági tag ur e kérdésekre igenlően, kedvezően válaszolt. Sajnálom, hogy én nem vagyok abban a helyzetben, hogy ily rózsás színben lássam az egésznek a lefolyását. Megint csak a t. külügyminister urnák a nyilatkozatára utalva, mely a tisztázatlan helyzetekből könnyen keletkezhető complicatiókra utal, mi a tényállás ? A berlini szerződés felhatalmazása alapján occupáltuk a két tartományt. Tényleg birlaltuk, ezekről törvényt hoztunk, igazgattuk ; jól-e vagy rosszul, majd a legközelebbi ülések egyikén fogjuk megtárgyalni, de administrai tűk ; egész Európa abban a tudatban él, hogy, bár formailag nem is a mienket, de tényleg itt vannak, hozzánk utaltattak és tudta azt mindenki, hogyha két ilyen tartományt egy nagyhatalom administra- tiójába adnak át záros határidő kitűzése nélkül, ezek onnan többé békés módon el nem fognak vonatni. Belenyugodott ebbe mindenki, bizonyos fokig Bosznia és Herczegovina lakossága és a szomszéd Szerbia is és tulajdonképen békés, nvugalmas állapotok voltak, a melyeket csak jobban kellett volna kihasználni arra, hogy a belső consolidatio ott eléressék. Miért kellett tehát az annexiót keresztülvinni ? Vannak, a kik azt mondják : egy évforduló okából. A loyahtást én is a legmesszebb fokig viszem, de nem hihetem és nem hiszem, hogy ez az évforduló adta volna meg a lökést az annexió keresztülvitelére. Mindenesetre mások lehettek tehát az okok, a melyek a helyzetet legjobban ismerő külügyminister urat abban a tudatban és meggyőződésben kellett hogy ringassák, hogy most, 1908-ban az annexio oly viszonyok között vihető keresztül, hogy abból baj, veszedelem, nemzetközi bonyodalom elő nem állhat. És mit látunk ? Ez az egyedül logikus és természetes előfeltétel nem állott fenn, mert hiszen tudjuk, hogy az annexió proclamálása a legközelebb hozott bennünket a háborúhoz. Vagy talán vezette a minister urat annak tudata, hogy az annexiót akkor, a midőn proclamálni méltóztattak a legolcsóbban, az anyagi terheknek legcsekélyebb mértékben való igénybevételével lehetett igénybe venni ? Tudjuk azt, hogy máris 180 milliónál jóval többe kerül, és hogy e mellett a háború veszedelme állandósittatott és igy már csak ezért is kell kiván- niok az uraknak a véderő továbbfejlesztését. Semmi okot sem látok tehát arra, miért kellett ezt épen most, ebben az időben, oly körülmények között megtenni, a midőn a kettős monar
