A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. 157 chiát, a két államot óriásilag megterhelték anyagilag és a midőn egy háború imminens veszélyét zúdították mi ránk. T. országos bizottság. Tudjuk, hogy van véderőnknek egy gyönyörű rendjele, a melynek elnyerése minden katona legfőbb ambitiója, a Mária Teréziarendjel. Ezt megkapják azok a hősök, a kik va banque-ot játszanak, a kik, mint alsóbb, kisebb csapatok parancsnokai a maguk csapatainak életét, abban a tudatban, hogy ha sikerül a roham, ha sikerül az actio, megkapják a legnagyobb dicsőséget : a Mária Terézia rend keresztjét, ha pedig megbukik, ha a siker elhagyja őt, akkor a halál, esetleg a súlyos büntetés következik. Ilyen politikát, ilyen actiót, ilyen bravourstiklit igenis meg- koczkáztathat egy háborúban egy alcsapat parancsnoka, de egy nagyhatalom vezénylő államférfia ilyen politikát nem űzhet, neki biztosra kell mennie, neki nem szabad ilyen veszélyeknek kitennie az országot, a dynastiát és Európa békéjét. Ezért nagyon sajnálom, de nem tartózhatom azok közé, a kik a sajtó claviaturájának helyes megnyomása révén egyhangúlag jelezték, hogy a külügyminister ur teljes sikert, európai sikert, bismarcki sikert ért el. De eltekintve e nagy problémáktól, eltekintve azon kérdéstől, hogy vájjon az európai békét és ennek a kettős monarchiának a békéjét érdemes volt-e, jogos volt-e ilyen mértékben veszélyeztetni, látjuk, hogy nem volt a dolog kellőleg fundálva, kellőleg megalapozva. Mutatt ák azt a következmények veszélyei, de kifogásolom azt, hogy az annexiót épen mostanában hajtották végre, tisztán magyar szempontból is, Bosznia speci lis előkészítése szempontjából. A dolog természetéből következett volna, hogy a megszállott tartományokat, a mikor année táljuk, oly helyzetbe hozzuk, a melyben szinte megkívánták volna, hogy immár véglegesen is biztosíttassanak nekik azok az áldások, a melyeket a Bécsben resideáló közös minister urak administratio ja rájuk kiterjesztett. Ez azonban nem történt meg. Az igen t. bosnyák administratio nem jutott el odáig, hogy ott megnyugvást teremtsen és az érdekeltek részéről is kívánatossá tegye a végleges idecsatolást. Ez nagy hiba ; azt orvosolni kellett volna ; meg kellett volna javítani a közviszonyokat odalent, mielőtt még az annexio kimondása következett volna. (Halljuk ! Halljuk !) Mi már évekkel ezelőtt itt, ezen országos bizottságban kértük, szorgalmaztuk, hogy adjanak e tartományoknak több szabadságot, nyújtsanak nekik szabadsági intézményeket, országos, kerületi autonómiát, sajtószabadságot, független bíróságot, pártatlan közigagaztást stb. Emlékeztetek 1906. évi vitáinkra, a melyek befejezéseképen az akkori delegatio egy határozati javaslatban buzdította is a közös pénzügyminister urat, hogy minél előbb léptesse életbe ott a szabadsági intézményeket. Emlékeztetek arra, hogy szerény magamnak is volt egy kis részem abban, hogy a boszniai muzulmánok a Vakuf-kérdését egyházi autonómiájuk ügyét rendezzék. Rendezték osztrák félszegséggel, félig, háromnegyed részét, de az a bizonyos elhatározó lépés, az minden téren hiányzott. Adtak községi autonómiát, kezdték pedzeni a járási autonómiát, de nem mentek odáig, hogy igazi szabadsági intézményeket adjanak, és megelégedtek azzal, hogy ezt megtegyék akkor, a mikor az annexiót kimondták. Ezáltal mit értek el ? Azt, hogyha előbb adták volna, egész Bosznia és Herczegovina hálás lett volna, hogy ime, az uj regime a szabadságnak, a jognak, a haladásnak útjait nyitotta meg nekik, így azonban, hogy csak az annexióval egyidejűleg tetőzték be a mohamedán egyházi autonómia kérdését, hogy másrészt az országos autonómiát amúgy is igen gyenge keretekben most adták meg. ott a közvélemény bizonyára az, hogy ezt nem jó szívből, nem az ő szabadságuk iránti szeretetből, hanem az annexió bonyodalmának kényszere alatt tették. Ilyen lélektani momentumok pedig, t. országos bizottság a népek vezetésében, a népek, országok sorsának intézésében sokkal nagyobb sulylyal esnek latba, mintsem méltóztatnak hinni. T. országos bizottság ! Kénytelen vagyok még — igen sajnálom bár, de kötelességem (Halljuk! Halljuk !) — minthogy annak idején az én igen t. elvbarátaim is egy kissé a gyanúsítottak körébe vonattak, foglalkozni az annexió előkészítésének egy másik problémájával, a melynek egyik része Zágrábban az ottani bíróság, a másik Bécsben egy itteni sajtó-biróság előtt folyt le. Nagyon sajnálom, de emlékeztetnem kell az urakat, hogy midőn ezen nagyszerb pör folyt, akkor komoly lapokban megjelentek oly értelmű nyilatkozatok, utalások, mint hogyha Magyar- ország függetlenségi és 48-as pártjának tagjai sorában lettek volna egyesek, a kik ezen szerb propagandában valamikép compromittálva voltak. A boszniai kormány félhivatalos lapja, a Bosnische Post, volt olyan kegyes azt mondani, hogy én áldólag terjesztettem ki kezeimet a nagyszerb propaganda felett. Azon perek lefolyásából tudjuk, hogy megtévesztések, helytelen, hamis adatok alapján jártak el, nekem tehát a legkevésbé volt kötelességem, hogy utólag tiltakozzam az ellen, hogy ilyen machinatióval merészelték megvádolni egy magyar párt politikusait. (Helyeslés balfelől.) Az annexio kérdését magyar szempontból a mondottakon kívül még azért sem tartom eléggé előkészitettnek, mert én azt tapasztaltam, hogy Boszniában és Herczegovinában a trialistikus gondolatnak melegágya van. Hogyha igen t. barátom tagadólag int, akkor engedjék meg nekem, hegy erre nézve egy Ids adatot olvassak fel, mely erre a dologra némi világot vet. Midőn az annexió megtörtént, szükségesnek tartotta az akkori belügyi osztályfőnök, Hörmann ur, az Obzorban megjelent nyilatkozatában a többek között ezeket mondani : (olvassa) »Valószínűleg minden békésen és izgalom nélkül fog tovább folyni. A nép maga be fogja látni, mire van szüksége és megtalálja azokat az embe
