A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
II. ÜLÉS. 21 ségemben lennék most is, akkor hivatalosan is a magam aggodalmát épen úgy elmondanám, mint most magánember. (Mozgás.) Lehet, hogy szokatlan ez a t. munkapárt hivatalt viselt és hivatalt még viselni nem akaró államtitkárai előtt, de ha az én hivatalos működésemet méltóztatnak az acták sorában megnézni, azok a körök, a kiknek erre módjuk van, láthatják, hogy a legkényesebb kérdésekben is, hivatalos minőségemben is a magam meggyőződését, véleményemet mindig nyíltan megmondtam. (Mozgás. Közbeszólások: Mások is megtették !) Tisza István gr. : Ez más ; de a nyilvánosság előtt tárgyalni erkölcsi szinvakság. Erkölcsi szin- vakság oly dologról beszélni a nyilvánosság előtt, a melyet csak hivatalos eskü alatt, mint titkos dolgot tudhatott meg. (Mozgás.) MezŐSSy Béla : Én hivatalos actákból egy szót el nem árultam és igy a leczkét nem fogadom el. (Mozgás.) Ha nekem csak egy szót mond Tisza István gróf t. képviselőtársam, a melyet elárultam, akkor én annak minden consequentiáját levonom. Én semmi egyebet nem mondtam és azt hiszem, ezzel nem tettem rossz szolgálatot sem a kormánynak, sem az országnak, a mikor arra hívtam fel az illetékes körök figyelmét, hogy méltóztassa- nak a véderőjavaslatnak oly szövegezésével jönni, a melyet mi a magyar közjog szempontjából lehetőleg elfogadhassunk. (Helyeslések.) T. országos bizottság ! Bizonyos mértékig kihozott beszédem folyamából ez a kérdés, a mely oly térre szorított, a melyre egyáltalán nem is akartam eljutni és igy kevés idő marad már nekem. (Halljuk ! Halljuk !) Nem akarom a t. bizottságot fárasztani. (Halljuk! Halljuk!) Kevés idő marad arra, a mire tulajdonképen a fősulyt akartam fektetni, hogy t. i. azt a centralisticus felfogást, a mely sajátságos módon Ausztria bizonyos köreiben napról-napra jelentkezik, kellő értékére szállítsam le. Az az okoskodás és az a felfogás, a mely azt vallja, hogy a hadsereg noli me tangere legyen, az egész vonalon, onnan alakul ki, hogy egyszerűen azt mondják, hogy a hadsereg egysége azt hozza magával, hogy a hadsereg szellemét egyszerűen a tisztikar szabja meg. A tisztikar szellemétől azt akarják követelni, hogy ne ismerjen semmi mást, csak egy nagy közös monarchiát, ne ismerjen senki mást, csak a legfőbb urat és császárt és a mi ezen kívül esik, az legyen terra incognita. Bocsánatot kérek, a néphadseregek korában, az általános védkötelezettség idejében, az ingyenes népoktatás körében és akkor, a mikor az általános, titkos és egyenlő választói joggal kecsegtetik felülről a legszélesebb néprétegeket, lehet-e feltételezni, hogy egy hadsereg szelleme a válság idejében más legyen, mint magáé a hadsereg tömegéé, a legénységé és azé a nemzeté, a melyből a hadsereg táplálkozik. Hiszen az teljes lehetetlenség, hogy a katona, a kit utóvégre is nem lehet egészen közönséges, félig vadembernek és nem tudom inkább állati anyagnak tekinteni, utoljára az a katona is gondolkozik, benne megvannak az otthon emlékei, az érzések, a melyeket beléje csepegtet a szülői ház, az iskola, a templom, a nyilvánosság és az élet, akkor azt kívánni e nagy tömegektől, hogy tagadják meg saját érzéseiket, saját vágyaikat, felejtsék el hazájukat és lelkesüljenek egy nagv közös államért, a mely az ő szemükben érthetetlen és ismeretlen fogalom, ilyet kívánni nem lehet. Az én álláspontom az, hogy az 1867 : XII. t.-cz. igenis kimondotta a hadsereg közösségét, de nem mondta azt sehol ki, hogy a közös hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg érzésben, szellemben, gondolkozásban ne magyrar, hanem osztrák legyen. Én a véderőreformtól, a mely be fog terjesztetni, azt remélem és várom, hogy e téren legalább kezdeményező legyen, lássunk bizonyos alakulásokat és oly fejleményeket, a melyek azt a hitet keltik fel bennünk, azt a reménységet ébresztik fel, hogy a közös hadsereg vezető körei át fogják érezni és méltányolni annak nagy horderejét, hogy a nemzeti érzés, a nemzet lelkesedése csak fokozhatja a haderő harczkésségét. Tudjuk — hogy egy rövid példára hivatkozzam, — minő hatalmas eredményeket ért el a nemzeti érzés melege a japán-orosz háborúban. Egy blokirozó csatahajón Jasiro kapitány az önkéntesen ajánlkozó katonáktól, a kik a Port-Arthur blokirozásánál a gyujtóhajókra voltak felszállan- dók, igy vett búcsút : A feladat, a melyre vállalkoztatok, nagyon veszélyes. Ezer esély közül csak egy halvány reménysugár van, hogy vissza is térhettek. És mégis azt mondom mindegyikteknek : áldozd fel magad a hazáért. Ha elveszíted a jobb karodat, használd a balt, ha ez is lehullott, küzdj a lábaddal, vonagló testeddel, — de kötelességeiteket teljesítsétek a véglehelletig. Hol van ez a lelkesedés, ez a nemzeti érzés a magyar állammal való összeköttetésben a közös hadseregben ? Hol van a mi zászlónk megbecsülése, a mi jelvényünk tisztelete, a mi érzéseinknek, nemzeti államunknak és függetlenségének tisztelete a közös hadseregben ? Sehol. És mi azt akarjuk, hogy ez is meglegyen. Ezért a magyar állam biztonsága és a hadsereg fejlődése érdekében követelem én a véderőreform oly tervezetét, a mely ebben az irányban legalább előhaladást jelentsen. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslések.) Elnök : Tisza István gróf személyes kérdésben kér szót. Tisza István gr. : T. országos bizottság ! Előttem felszólaló t. barátom előadása közben azt a hibát követtem el, hogy közbeszólás alakjában tettem egy megjegyzést, a mit, ha el akartam mondani, helyesebb lett volna, felszólalás alakjában megtenni. Mindenekelőtt sajnálatomat fejezem ki e tény felett, mert hibának tartom és kerülni szükséges a közbeszólásokat, de másrészről, miután a közbeszólásnak bizonyos személyi élt lehet tulajdonítani, talán helyes, ha engedélyt kérek, hogy személyes kérdésben való felszólalás keretében a kérdést tisztába hozni igyekezem.
