A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
11 II. ÜLÉS. a mikor Andrássy Gyula grófnak, az idősebbnek, óriási küzdelem után annyit legalább sikerült kivívnia, az akkori hadügyi kormánynak a merev ellenállásával szemben, hogy a magyar honvédséget megvalósítsa, hogy ezzel legalább a jövendő magyar nemzeti hadsereg magvát elvesse. Akkor irta volt, noha ez eléretett, Klapka tábornok, a ki pedig becsületesen és híven ráállott a 67-es alapra, Andrássy Gyula grófnak, hogy a véderő kérdéseinek a nemzeti követelések tekintetbe vételével való végleges megoldása nélkül tartós békére a nemzet és a király között számítani nem lehet. Ennek a békének a megteremtését én is szivemen viselem. A magyar nemzetnek is elsőrendű vitális érdekét ismerem fel ebben és épen azért, mert sem a hadügyi költségvetés, sem az igen tisztelt hadügyminister ur exposeja semmiféle reménységet sem nyújtanak nekem arra, hogy ezek a követelések kielégítést találjanak és a véderő kérdését nem egyoldalúan, hanem teljes harmóniában a magyar nemzet érdekeivel és meggyőződésem szerint az osztrák államnak is érdekeivel, mind a kettő felett pedig az uralkodóháznak is érdekeivel egyezőleg megoldásra fognak találni, a hadügyi költségvetést nem fogadhatom el. Elnök : Ki következik ? Nyegre László jegyző : Solymosy Ödön báró! Solymosy Ödön b. : Tisztelt országos bizottság ! (Halljuk !) Kétségtelen, hogy az összes államok terheit óriási nagy részben a fegyveres erő fejlesztése, annak fentartása képezi és a mellett, hogy sok anyagi áldozatot követel, a véradózás csak súlyosbító teher gyanánt nehezedik a nemzetek vállaira az egyéb közterhekkel szemben. De, t. országos bizottság, a gyors technikai vívmányokkal szemben, az újabb modernebb harczászati és hadászati berendezések és szervezeti változtatások mellett, megkoczkáztathatja-e egy állam is a visszamaradást a védrendszer fokozatos fejlesztése és erósbitésének és a mindig magasabb és magasabb szellemi előrehaladásnak mezején ! ? Azt hiszem, ez nagy veszélyeztetésével járna az egész állami lét fennállhatási biztosítékának, sőt azt merem állítani, hogy a modern fejlesztés terén egy rövid visszamaradás is már lehetetlenné tenné egy sulvos pénzügyi megrázkódtatás nélkül a mulasztás pótlását. Hisz ma, midőn minden egyes állam túlerőlteti magát és azon van, hogy a közgazdasági izmosodás a kulturális fejlődés mezején az elsők között törhessen előre és hogy az eredmény maradandó legyen, azt lehetetlen másképen elképzelni, mint agy, hogy a fegyveres erő mint egy erős hátvéd biztosítsa a haladást, a fejlődést. Hisz mit ér egyfelől izmosodni, ha magunkat szükség esetén megvédeni nem tudnánk, vagy ha elhanyagoljuk azt a legerősebb tényezőt, a mely az áldásos békét biztosítja? Vagy elképzelhető-e egy romboló háború vészes felhőjét, rémképét eloszlatni, ha nem rendelkezünk minden perczben harczra képes és a modern előrehaladás magaslatán álló biztos fegyveres erővel ? Igaz, hogy aggasztók az anyagi áldozat követelések és mintegy elszorult szívvel, visszafojtott lélekzettel, a kényszer szigorú parancsának engedve járulhat minden factor azok megszavazásához, de viszont ha megszívleljük azon nagy felelősséget, a mely mindazokra háramlik, a kik a haza védelmi biztonságának szilárdságáért bármely kis mértékben is felelősek és szavatolni tartoznak és azokra, a kik a nemzetnek megbízásából döntő befolyással vannak felruházva az anyagiak megajánlásánál, szolgáljon részökre mentségül azon megdönthetetlen igazság, hogy a legdrágább béke is sokszor olcsóbb és áldásosabb, mint a legolcsóbb hadviselés. Mert eltekintve a kimondhatatlan anyagi áldozattól, a bizonytalan sikertől, az elrettentő vérontás borzalmaitól, nem szabad szem elől téveszteni, hogy manapság a gyilkoló fegyverek egyszerűen söpörnek, halomra döntik a küzdőket, rombadöntik nemcsak az egyszerű falvakat, sót mint a rettegett jégvihar, rövid néhány pillanat alatt a legvirágzóbb városainkat, a közgazdasági és kultúra fejlődésének bástyáit képesek egyszerre megsemmisíteni és igy a nemzetek előrehaladását kimondhatatlan időre nemcsak megakasztani, de vissza is vetni. (Igaz ! Úgy van !) Hisz a legutóbbi bonyodalmak bizonyítják állításomat, hogy nűly anyagi áldozatokat követel már csak az előkészület is egy hadjáratra, épen azért. t. országos bizottság, bárnűly súlyos is ez, mégis érdeke minden államnak, hogy oly harczképes fegyveres erővel bírjon, hogy igy elsősorban is egy tekintélyes hatalomnak ismertessék el és hogy benne szövetségesei erős fegyvertársat lássanak, mert igy fokozottabb a béke fentarthatásának a reménye, vagy ha ez nem sikerülhet és vérontással kell a békét helyreállítani, sokkal erősebb a remény, hogy a szövetséges fegyverbarát is ott áll a döntés pillanatában és ha esetleg az önerő kezd is gyengülni, mégis biztosabb a rövidebb küzdelem. A mai európai államok constellatiójának világos képe szerint az áldásos béke csak úgy tartható fenn, ha a szövetséges fegyvertársak egymásban bizmk és az egyes szövetségcsoportok lehető egyenlő erejűek, és csak úgy bizhatnak egymásban, ha egyik sem akar a másikkal szemben fegyveres erejének fejlesztése körül materiális áldozat megtakarítása szempontjából visszamaradni. Vessünk csak néhány pillantást a többi európai államok ténykedésére a fegyveres erő fejlesztése körül hozott áldozataira, azt látjuk, hogy bármily súlyos is és legyen valaki az állam kormányzatának hive vagy nem. ha az ország biztonságáról van szó, együtt kell érezni az összes mérvadó faktoroknak. Számadatokkal nem akarom untatni a t. országos bizottságot, hisz az albizottságban Holtai tisztelt delegátus társam igen érdekes összeállítást volt szives felolvasni és különben is nem a számadatok mennyisége mérvadó ránk nezve,
