A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
II. ÜLÉS 13 ban és a tartalékban való szolgálati kötelezettség helyett a mai tiz esztendőt hét esztendőre lehet redukálni. Midőn ezt érintem, t. országos bizottság, ezt azért teszem, hogy alkalmat adjak a t. hadügyi vezetőségnek a nyilatkozásra, mert természetes, hogy ennek a tisztázása a magyar közvéleményre is megfelelő hatással lehet. De nem kaptunk felvilágositást az albizottságban arra a fontos kérdésre sem, hogy mi a szándéka a t. hadügyminister urnák a póttartalékot illetőleg. A mai rendszer sokszor tisztán a kedvező véletlentől teszi függővé azt, hogy az állampolgároknak egy része a legterhesebb feltételek szerint teljesítse katonai kötelezettségét, egy ‘jelentékeny része pedig úgyszólván teljesen mentesüljön és tisztán az ujonczkiképzési időre és a szükséges fegyvergyakorlatokra vonuljon be tényleges szolgálatra. Elismerem, hogy ezeknek fentartása nem igazolható, mert nem egyezik meg sem az államnak a hadsereg iránt támasztott hatalmi követelményeivel, sem pedig a jogegyenlőséggel. Hanem azt hiszem, nem fogja megczáfolni az igen t. hadügyminister ur, hogy a póttartalék teljes megszüntetése még sem lehetséges, mert a fogyatékoknak még a tartalék igénybevétele után is kiegyenlítetlen pótlására, a póttartalék fentartása e mértékben nézetem szerint szükséges ; mivel azonban a kétéves szolgálat behozatala és az ezzel kapcsolatos létszámemelés egyik indokaként mindig a póttartalék fennállásának igazságtalan voltát említik, azt hiszem, kívánatos e kérdést teljes világosságba helyezni. A véderőreform rengeteg terhei mindenekelőtt a horribilis létszámemelésben nyernek kifejezést, a melytől igazán vissza kell borzadni, ha azt az egész fejlődést szem előtt tartjuk, a mely úgy áll elő, ha a kétéves szolgálatra az eddig ismert adatok szerint akarnak rátérni. Kétféle létszám- emelést követel a t. hadügyminister ur : az egyiket nyilvánvalólag tekintet nélkül a szolgálati idő csökkentésére, uj keretek felállítása czimén, kisebb mértékben, de azért, fájdalom, elég jelentékenyen, így nevezetesen a tüzérségnek újjászervezése miatt, ha nem csalódom, mert a tüzérség állománya az 1889-iki szervezete óta csaknem még egyszer annyira emelkedett és azóta létesültek a közelmúltban a gépfegyver-osztályok. A politikai viszonyok miatt a megszálló csapatok felemelt létszámának csökkentése, úgy látszik, még mindig nincs tervbe véve, daczára az annexió in optima, szerintem in pessima forma történt megvalósításának. Végül uj forrnáczióknak, mint a vasúti- és táviró-ezred szaporításának következtében vált szükségessé az a létszámemelés, a mely számszerűleg körülbelül, ha nem csalódom, 30.000 főnyi többletben jut majd kifejezésre. E szerint a szolgálati idő leszállítására való tekintet nélkül, kerek számokban beszélve, az 1911-ben tőlünk megkívánandó ujonczjutalék 130.000 embert tenne ki. Azon okoskodás alapján pedig, hogy a kétéves szolgálat behozatalára csak úgy lehet áttérni, ha a ma három évfolyamból kikerülő békelétszámot két évfolyamból állítjuk ki csonkitatlanul, akkor, t. országos bizottság, a 130.000 felül mint egy 65.000 főnyi emelkedés fog a kétéves szolgálat behozatala folytán követeltetni, úgy hogy kerek számokban szólva a 100.000-nyi évi ujoncz- jutalékon felül még 95.000 emberrel többet kell kiállítania a két államnak. Hogy ez a mi gazdasági helyzetünkben mit jelent, kitűnik abból, a mit a hadügyi albizottságban említettem már, de a mit itt a nyilvános ülésen is ismételnem kell, hogyT daczára az ország kedvező népesedési viszonyainak csak egy esztendő kivándorlása 1907-ben a természetes szaporodásnak 87 %-át emésztette fel, és főként épen a 20 és 40 év közt levő életkorú állampolgárok közül, a minek oka nem lehet más, mint a kereseti viszonyok teljes megromlása, a munkanélküliség. Gazdasági tekintetben indokául szolgálhatna a nagyobb áldozatok meghozatalának, hogy a hadsereg fentartá- sával együtt járó gazdasági előnyök utján visszatérülnek az áldozatok az országnak és a nemzetnek ; de ha azt látjuk, hogy gazdasági jogosult követelményeinknek kielégítése még mindig leküzdhetet- lennek látszó akadályokba ütközik, akkor, azt hiszem, nem csodálkozhatik azon senki, az előadó ur sem, ha nem követem az ő és t. elődjének a példáját és nem fogadom el a hadügyi költség- vetést. Mert ha annak a tiz éves mozdulatlanságnak ilyen egyoldalúan akarnak véget vetni, hogy csak a hadsereg részben jogosult igényei elégittetnek ki és viszont a nemzet vágyainak a kielégítését megakadályozzuk, ha csak a hadsereg követeléseinek a teljesítését akarják tőlünk megkapni, a nemzetnek lelkünk mélyén égő történelmi jogos kívánságai elől pedig, a melyek a nemzet jövőjének biztosításául szolgálnak, elzárkóznak az egész vonalon és csak a kilenczes bizottság összezsugoritott, homályban lappangó, teljes egészökben meg sem valósítandó követeléseinek mértékével akarják mérni a magyar nemzet igényeit, akkor ne mél- tóztassanak tőlünk várni, hogy továbbra is elősegítsük a katonai nagy expansiót. Ne méltóz- tassanak azt gondolni, hogy bekövetkezhessék a nagy vitaanyag kiküszöbölése, a nemzet és a hatalom közötti nagy összeütközések megszüntetése e követelések kielégítése nélkül. Nagy érdekkel olvastam egy nagy tehetségű fiatal katonai írónak a munkáját, a ki »Valaki«-nek nevezi magát és a kinek Írói incognitóját tiszteletben kell tartanom, a ki azzal vezeti be a maga, egyébként igen értékes munkáját, hogy temessük el végre a katonai kérdéseket, had nyugodjanak azok megsirattat- lanul sírjukban, a mely felé emelendő kőre véssük rá azt, hogy »Requiescat in pace.« Senki sem óhajtaná jobban nálam, hogy e nyugalom végre-valahára bekövetkezzék, de be nem következhetik ; mert a véderő kérdésében ma is ott állunk tulajdonképen, a hol állottunk 1868-ban, a legelső véderő törvény megalkotásakor,
