A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
II. ÜLÉS. 11 helyről jött nyilatkozatokból, reményünk többé alig lehet és ebből önként következik, hogy elesvén az az alap, a melyre ráhelyezkedve 1906-ban hozzájárultunk a közös hadsereg szükségleteinek megállapításaihoz, el kell esnie a conclusionak is, a melynek beváltását most is várná tőlünk a t. előadó ur és elesvén a conclusio, a közös hadügyi költségvetést mi meg nem szavazhatjuk. Annál kevésbbé lehetséges ez reánk nézve, mert a t. had- ügyminister urnák a hadügyi albizottság elé terjesztett expozéjából arról értesültünk, hogy a véderőnek az a kifejlesztése, a melyet egyoldalú katonai szempontból a hadügyminister szükségesnek tart. immár elodázást nem szenvedhet és formaliter be is jelenti, hogy az erre vonatkozó követelések az 1911-ben összehívandó országos bizottság elé fognak terjesztetni és illetőleg a mi ebből önként folyik, hogy a véderőtörvény reformjával a törvényhozásoknak nemsokára a közel jövőben alkalmuk is lesz foglalkozni. T. országos bizottság ! Tőlem áll a legtávolabb ebben a teremben, hogy a véderőszervezet kérdéseire nézve ezen országos bizottságnak bármiféle competentiát megengedjek. Minthogy azonban a költségek megszavazása, illetőleg helyesebben megállapítása iránt itt intéztetik hozzánk kívánság, nagyon természetes, hogy mindaz, a mi e körül kifejlődik, és a mi a jövőre vonatkozó tervekből előttünk ismeretessé válik, arra nézve a bírálat alkalmát már itt kell megragadni. Hogy a védszervezet kiépítése sürgős szükséget képez, azt közülünk soha senki kétségbe nem vonta. Nem is rajt tin k múlt, hogy ezt a kérdést megoldásra még nem juttathattuk és daczára annak,hogy a függetlenségi és 48-as párt programm- jának alapvető részét képezi az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ában is kontemplált magyar hadseregnek megvalósítása, sót czélkép, annál továbbmenóleg a teljesen önálló magyar hadseregnek a felállítása, ennek daczára, azért, hogy a király és a nemzet közötti küzdelem mérgező anyaga kiküszöbölhető lehessen, és azért, hogy ezt a kérdést, a mely belső fejlődésünknek oly sokszor leküzdhetetlen akadályaként jelentkezett, nyugvópontra juttathassuk, a függetlenségi és 48-as párt hajlandónak mutatkozott arra, hogy hozzájáruljon oly megoldáshoz, a mely az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ának megfelel, vagyis, hogy a teljes paritás a hadsereg területén, a katonai kérdések tekintetében, Ausztria és Magyarország között megvalósittassék. T. országos bizottság ! A megoldásra irányuló tervek közül egy fekszik előttünk, a melyre nézve a t. kormány úgy nyilatkozott, hogy azt fen- tartja, mint programmot, nevezetesen az 1904-ben működött 9-es bizottságnak a munkálata. Ki kell jelentenem, t. országos bizottság, hogy ezen kilenczes bizottsági munkálatnak a pontozatait egyáltalában kielégítőknek és arra elegendőknek nem tartjuk, hogy minket álláspontunkon való változtatásra rábírhassanak. De ennek kijelentése után meg kell kérdeznem a tisztelt hadügyi vezetőséget, hogy ő minő álláspontot képvisel ezen 9-es bizottsági munkálattal szemben. Mert egy általános kijelentés, hogy annak álláspontjára ő is ráhelyezkedik, minket e szűk programul keretei tekintetében sem elégíthet ki, mert én azt tartom, hogy ezen 9-es bizottsági munkálat egyes pontjai körül még ma is eloszthatatlan homály uralkodik. Hiszen azt kell hallanunk, hogy mindaz, a mi különösen, a nemzeti érzületnek tenne szolgálatot, mint pl. a zászlók és jelvények kérdése, meddő, hosszú, mozdulatlan tanulmányozás tárgyát képezi. És a mikor, t. országos bizottság, kiragadva egy pontot, - a bűnvádi perrendtartás kérdését, ezt állítják elénk mint olyant, hogy az mintegy rekompensatiot képez a tőlünk követelt óriási anyagi áldozatokkal szemben : akkor, t. országos bizottság, ezzel szemben ki kell jelentenem, hogy a katonai bűnvádi perrendtartás rekompensatiot velünk szemben egyáltalában nem képezhet, még pedig annál kevésbbé nem, mert hiszen a mélyen t. hadügyminister ur hosszú idő óta, 1906-tól 1908-ig hozzá intézett minden kérdésünkre mindig azt a nyilatkozatot volt szives megtenni, hogy a katonai bűnvádi perrendtartás kérdése, az 1906-ban kikapcsoltaknak elnevezett kérdések közé nem tartozik, hogy az a hadsereg jogszolgáltatásának egyik olyan sürgős, olyan elodázhatatlan követelése, hogy annak megoldását nem teszi függővé semmiféle egyéb, függőben tartott katonai kérdések megoldásától. Én ezt a felfogást ma is magamévá teszem és kijelentem, hogy ha a bűnvádi perrendtartás, remélhetőleg mihamarabb, végre-valahára az országgyűlés elé terjesztetik, el fogom bírálni annak tartalmát főként jogi és katonai szempontból, de az 1906-iki megállapodást megelőző küzdelmek anyagát képező kérdésekkel szemben azt, mint recom- pensatiót, a legkisebb mértékben sem fogadhatom el. És ha már itt vagyunk, t. országos bizottság, a recompensatio kérdésénél, méltóztassanak nekem megengedni, hogy azon váddal szemben, mintha a függetlenségi és 48-as párt általában akkor, a midőn a magvar nemzeti felfogást a katonai kérdések terén hangoztatja, ezzel a véderő ügyét alku és compensatio tárgyává akarná tenni és mintha a nemzeti irányban való előnyök kizsarolására akarná alkalmul felhasználni, határozottan kijelentem, miként ez a felfogás teljesen téves és meg nem állhat. Én a magam részéről a katonai kérdéseknek egész complexumát úgy fogom fel, hogy azok igenis a véderő megfelelő fejlődése szempontjából sürgős megoldást kívánnak. De mi ezt a fejlesztést a ma létező viszonyok között korántsem képzeljük akként, hogy az máról-holnapra lehetséges volna és máról-holnapra elérhető lenne a véderő két részének teljes különválasztása. Általában véve azt a ráfogást, a mit a mi magunktartásából, velünk szemben tarthatatlan vádként következtetnek, mint hogyha a függetlenségi és 48-as partot a maga törekvéseiben u. n. separatistikus vagyak és irányW*
