A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
IV. ILES. (>9 szereztetett be ilyen bevásárlás utján. Mi következik ebből? Először az, hogy a hadügyminis- terium megtalálta számítását, mert egy fillérrel sem fizette túl ezeket a lovakat, — hiszen mél- tóztatnak tudni, hogy ez iránt fix megkötött árai vannak — de bekövetkezett az az előre megjósolt állapot is, hogy sokkal jobb anyaghoz jut. Mert mig a tenyésztőktől vásárolt lóanyagból, a mely 1907-ben már 4272 darabot tett ki, tehát majdnem 42 százalékát az összes szükségletnek, igen jó minőségű volt 42 százalék, jó minőségű 50 százalék, középszerű csak 7 százalék. kifogásolt pedig O'l százalék, addig a nem tenyésztőktől, hanem bevásárlás utján beszerzett lovak közül 1907-ben csak 23 százalék volt igen jó minőségű, 61 százalék közepes jó minőségű, 14 százalék középszerű és 0'3 százalék kifogásolt. Ezen számok élénken bizonyítják, hogy a közvetlen beszerzés útja itt is legjobban sikerre vezet és a hadvezetőségnek mindenesetre el kell követnie mindent, hogy szükségletét az első forrásnál szerezze be. Itt azonban olyan sajnos jelenséggel állunk szemben, a melyet nem szívesen teszek szóvá, de a bizottság kebelében is hangsúlyoznom kell, és ez az, hogy a katonai lónevelésre alkalmas anyag évről évre fogyatékosabb lesz, úgy hogy a pótlóavató-bizottságok egyes vidékeken már nem képesek a nekik beosztott nagy területeken a szükséges számú anyagot beszerezni, hanem kénytelenek más vidékre kiutazni, kiutaztatni vagy megbízott által a lovakat beszerezni. így az a pótlovazó kerület is, a melyhez az én vármegyém tartozik, a hol a központ magában a vármegyében van és a hol a gazdasági egyesület áldozatokat hozott ennek érdekében, istállókat építtetett s tart rendszeres vásárokat, a bizottság nem volt képes a szükséges lóanyagot beszerezni úgy, hogy kénytelen volt Erdélyben pótlovakat bevásárolni. Ez oly szomorú jelenség, a mely csak megerősít azon hitemben, a melynek itt már évek előtt kifejezést adtam, hogy a hadsereg annyi sok jó lovat használ el, a mely a tenyésztésre teljesen elvész, hogy itt a hadügyministeriumnak kötelessége volna ez irányban tenni valamit: visszaadni a termesztésre alkalmas lóanyagnak legalább egy részét megbízható tenyésztőknek, mert maholnap csakugyan abban a helyzetben leszünk, hogy vagy csak a luxuslótenyésztés fog megmaradni, a mely már szintén csökkenőben van az automobilisrnus és egyéb sportszerű dolgok előnyomulása folytán, vagy pedig ezt a jó hírnévnek örvendő kitűnő anyagot nem fogjuk tudni többé előállítani. Hogy ez az anyag milyen kitűnő és micsoda kincset bir ebben a hadsereg, azt talán soha fényesebben be nem igazolta semmi, mint az idei hadgyakorlatoknak az az eseménye, midőn 110 km.-t menetelt egy lovas-hadosztály egy napon belül; olyan eredmény, a melyet a világ , egyetlen hadseregében is hiába keresünk. Kényszerítés^ nélkül, mondhatnám a parancsnoknak jószántából előtte való nap 45 kilométert, azelőtt 60 kilométert, azelőtt 50 kilométert és utána 110 kilométert tesz egy nap alatt egy hadosztály olyan módon, a melyet egyetlen egy hadseregnek lóállománya sem bírna ki, még pedig, a mint hallom, minden nagyobb károsodás nélkül. Ezt a lóanyagot ne méltóztassék kicsinyelni, mert e nélkül az egész lovasságnak existentiája kérdőjel elé állittatik. Már körülbelül öt év előtt felhoztam, hogy méltóztatnának olyan intézkedést életbe léptetni, hogy ebből a lóanyagból, a melyből — mondom — roppant nagy mennyiséget használ el a hadsereg és a mely kiselejtezésre a hadseregnél 18—20 éves korban kerül, mikor tenyésztésre a ló teljesen alkalmatlan, ebből a lóanyagból időszakonként, századonként méltóztassék egy pár megfelelő lovat 7 — 8 éves korban — a mikor tehát mint remonda 3—4 éves kipróbálás alatt megmutatta az alaki hibáit, vagy megmutatta a képességét, hogy alkalmas-e kiváló egyedek továbbtenyésztésére — az erkölcsi testületek utján megbízható tenyésztőknek kiadni. Mert honnan verbuválják ma a tenyésztésre alkalmas anyagot ? Kisebb gazdaságok ménesekkel már nem foglalkoznak, nagy uradalmak vannak még, a melyek ezzel spora- dice foglalkoznak, de ezzel az állami ménesek a tiszteket sem tudják már ellátni, mert oly drágán tudják külföldön értékesíteni a lovakat, hogy a magyar tisztek alig birnak olyan lóanyaghoz jutni, a mely Bábolnáról vagy Mezőhegyesről kimustráltatik. Ha ez igy halad tovább és a kisgazda meggyőződik arról, hogy gyümölcsözőbb, ha szarvas- marhát tenyészt ló helyett, arra az eredményre fogunk jutni, hogy az a lóanyag, a melyet egy évszázadon át nagy előrelátással, nagy önfeláldozással és mondhatni, egy egész magyar társadalomnak rendkívül intensiv munkájával idefejlesztettünk, egyszerre annyira meg fog csappanni, hogy nem fog tudni a katonaság kellő számú és kellő minőségű anyagot rekrutálni. Nem látnék nehézséget abban, ha a háromnégy évi gyakorlaton átment hét-nyolcz éves lovak közül minden század kettőt-hármat, a melyet szakértők alkalmasnak találnak arra, hogy ezekből kitűnő egyedek származhatnak, kicserélne uj remondákkal, nem ingyen; vásárolhat uj remondákat ezeknek helyébe, a hadsereg nem vészit vele semmit, de legalább megmentjük ezeket a tenyé'ztőknek és ezek hét-nyolcz éven át a tenyésztés érdekében kitűnő szolgálatokat tudnak tenni. Erre vonatkozólag concrét indítványt nem teszek. Azon az országos enquêten, a melyet 1904-ben a füldmivelési kormány összehívott, elmondtam nézeteimet. A lóavató bizottság ak
