A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
Nem mulasztom el azonban soha, és igy most sem, emlékeztetni arra a másik kötelezettségre, a melyet a nemzettel szemben vállaltunk az iránt, bogy a közös intézményeknek további fejlesztésére áldozatokat nem hozunk s ilyenekhez hozzájárulni nem fogunk mindaddig, a mig Magyarországnak azok a sérelmei, melyek a jelenleg érvényben lévő kiegyezési törvény alapján is jogosan hozhatók fel mint sérelmek, a melyek Magyarország tekintélyével és érdekeivel össze nem egyeztethető állapotokban nyilvánulnak meg, orvosolva nem lesznek. Annál fontosabbnak tartom ezt minden alkalommal hangoztatni, mert meggyőződésem, hogy a közel jövőben a tengerészet jelentékeny fejlesztése czéljából újabb áldozatok fognak a nemzettől kéretni. Evek óta ismételten sürgettük a tiottater- vet: hogy a kimaradó vagy kiselejtezendő hajók helyébe előreláthatólag milyen időközökben, körülbelül milyen költségtöbblettel lesznek uj hajók építendők s milyen uj egységekkel szándékoznak a legközelebbi jövőben a tengerészetet erősíteni, de hiába. Más államokban ilyen tervek többször készültek és a törvényhozó testületek elé terjesztettek ; mi még soha sem kaptunk ilyen tervet. Am minden flottaterv nélkül is megállapít ható, hogy tengerészetünk jelenlegi állapotában hosszú ideig nem maradhat. Tengerészetünknek az uralkodó felfogás szerint egyedüli hivatása a partvédelem és egyébre nem is kell azt berendezni. E felfogás onnét ered, hogy tengerentúli kereskedelmünk és összeköttetéseink nem igen voltak olyanok, hogy ezek megvédésére kellett volna a hadi tengerészetet berendezni, és ily tengerentúli kereskedelem hiányában a közvélemény fel sem ismerte annak fontosságát, hogy hadi tengerészetünk által e kereskedelem megvédessék. Az utóbbi időben azonban kétségkívül minálunk is, valamint más európai államokban is fejlődött a tengerentúli kereskedelem, habár, fájdalom, minálunk sokkal lassúbb tempóban, mint bármely más európai államban. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy tengerészetünk e kereskedelem megvédésére is erősen legyen szervezve. Ezenkívül a mai nemzetközi felfogás szerint a nagyhatalmak tekintélyüknek, súlyúknak, befolyásuknak nagyobb részét a tengeren való erejüknek köszönik. Méltóztassék összehasonlítani Németországnak mai helyzetét és mai nemzetközi súlyát azzal, a melylyel két évtizeddel ezelőtt birt, a mikor a tengeren való hatalma távolról sem közelítette meg annak mai állapotát. Ha tehát egy európai állam valóban elsőrangú szerepet akar játszani az európai hatalmak között, annak tengeri ereje, tengeri hatalma fejlesztéséről gondoskodnia kell. De végre, ha csak az Adrián elfoglalt helyzetünkre és az Adria földrajzi fekvésére vagyunk is tekintette], tisztában kell lennünk azzal, hogy tengeri haderőnknek legalább is aequivalensnek kell lennie azon tengeri hatalom haderejével, a mely az Adria nyugati partjain uralkodik. E megfigyelésekből következtetem, hogy a közel jövőben a tengerészet fejlesztésére ismét nagyobb áldozatok fognak kéretni. Ezért nem sürgethető eléggé, hogy a közös intézmények tekintetében még mindig elintézetlen, kikapcsolt kérdések mielőbb oldassanak meg, mert ezeknek a magyar nemzetet teljesen kielégítő megoldása nélkül Magyarország áldozatkészségére e téren számítani nem lehet. (Úgy van !) Közjogi tekintetben ismételve felhoztuk, hogy a zászló a magyar államnak teljes ignorálása, nem juttatja kifejezésre, hogy a tengerészeti haderő két szövetséges államé, hanem olyan, mintha ez egy egységes állam hadereje volna. Nem akarok a közjogi sérelmekkel bővebben foglalkozni, csak rá akartam mutatni, hogy ezek még mindig fennállanak és mielőbbi megszüntetésüket kívánatosnak és sürgősnek tartjuk. Megint csak ismétlésekbe bocsátkozhatom, a mikor arról kell szólanom, hogy a tengerészeti parancsnokság mennyire elhanyagolja Magyarország közgazdasági életét. Az előttünk fekvő kimutatások, az igaz, a nyolcz vagy tiz esztendő előttiekkel szemben 5 — 6 százalékos javulást tüntetnek fel ; de attól a czéltól, a melyre mi törekszünk és a mely egyedül lehet kielégítő és megnyugtató a mi szempontunkból, abból a szempontból, hogy a magyar termelés és különösen a magyar ipar a teljes quota erejéig részesüljön megrendelésekben, még mindig olyan messze van, hogy a quotának alig felét éri el. A legutóbbi kimutatás szerint a magyar ipar részesedése még mindig csak 17 százalék. Múlt télen az országos bizottság nyilvános ülésében voltam bátor felkérni a tengerészeti parancsnok urat arra, hogy azt az uj tételt, a mely az 1908-iki költségvetésben foglaltatott az uj torpedonaszádok beszerzésére, használja fel arra, hogy ez alkalommal adjon a magyar iparnak csekély recompensatiót azért az óriási veszteségért, a melyet szenvedett az által, hogy a nagy hajók építésében részt nem vett. Ez a tétel 12 darab 100 tonnás torpedóra szánva, mindössze 4,800.000 korona lett volna, arra kértem, hogy ezt az egész szükségletet szerezze be Magyarországon, a mivel nem történik igazságtalanság az osztrák vállalatokon, mert azok egy évvel ezelőtt két 14.000 tonnás hajóra kaptak 46 millió koronás megrendelést. Sajnálattal kell constatálnom, hogy ez a kérés nem teljesitte- tett és a tengerészeti parancsnok ur legnagyobb jóakaratát vélte kifejezésre juttatni már avval, bogy ezt a megrendelést 50° o-os arányban osztotta meg a magyar és osztrák ipar között. Ugyancsak múlt télen a delegatiónak egyik nyilvános ülésén bátor voltam rámutatni arra, hogy a magyar ipart az utolsó évben olyan károsodás is érte, a mely az előbbi állapothoz
