A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

II. UI,ES.

29

Én erre vonatkozólag csak egy pár dolgot akarok felemlíteni. Itt van kezem közt a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének emlékirata, melyet ez a szövetség tavaly adott be a magyar királyi kereskedelmi minister úrhoz és a mely igy kezdődik (olvassa) : »Szövetségünk véleménye szerint a consulátusi hírszolgálat reformja, magának az egész consulátusi szolgálatnak, a magyar kiviteli kereskedelemnek szempontjából való újjászervezése nélkül eredményesen aligha valósi tható meg. Ama számos ellentétes érdek, a mely Ausztria és Magyarország export-törekvései között fennáll, egy és ugyanazon egyén kezében egyenlően hathatós támogatásra még akkor sem találhatna, ha kereskedelmi képviselőink egyaránt szivükön viselnék az osztrák és magyar érdekeket, annál kevésbbé várható azonban ez olyan consuloktól, a kik velük született, vagy beléjük nevelt hajlamaiknál fogva magukat elsősorban Ausztria és az osztrák érdekek képviselőinek tekintik.«

Ezt mondja az ország egyik legtekintélyesebb szaktestülete, a Gyáriparosok Országos Szövetsége.

De engedjék meg, hogy még csak pár sort olvassak fel. Tovább egy pár lappal az emlékirat ezt mondja (olvassa): »Tudvalevő dolog, hogy a consulatusok mai vezetői — tisztelettel a kevés derék kivételnek — túlnyomó részt osztrák születésű, Ausztriában nevelkedett egyének, a kiket velük született természetes hajlamuk és érzésük arra ösztökél, hogy elsősorban az osztrák gyárosokat támogassák, a magyarokat pedig csak másodsorban. A mi sajátságos viszonyaink mellett ezt a felfogást és ezt az érzületet nem is találjuk oly indokolhatatlannak, és meg vagyunk győződve róla, hogy ha magyar születésű és Magyarországon nevelkedett férfiú ülne a consuli székben, úgy ez az elfogultság legalább is ugyanoly mértékben meg volna benne Magyarország előnyére.«

Tovább az idézetet nem folytatom. Ezeket is azért olvastam fel, hogy ne csupán a magam véleményét adjam elő. Éz túlnyomólag csakugyan érzés dolga, mert hiszen mindnyájan érezzük, hogy az egyik államban született bármely egyén oly viszonyok közt, a melyekben mi vagyunk Ausztriával és leszünk még inkább a legközelebbi jövőben, lehetetlen, hogy oly módon támogassa a másik állam érdekeit, a mint azok ezt megkívánják.

Még csak pár adatot kívánok említeni arra nézve, hogyan oszlanak el a consulok nemzetiség szerint.

Ismeretes, hogy érdekeink az ipari kivitel szempontjából csaknem kizárólag a Balkán és a Kelet felé irányulnak, viszont nyersterményekkel a Keletre nem igen mehetünk, hanem e tekintetben inkább a Nyugatra vagyunk utalva. Gabonánk, fűrészelt faárunk, lisztünk főleg Olaszországba, Franczia- és Angolországba exportál. Már most azt látjuk, hogy Franczia- országban nincs egyetlen magyar consul sem, legalább, a mint én átnéztem az évkönyvet’ egyet sem találtam. Angliában 52 konzul közül egyetlen magyar honpolgár van. Olaszországban 58 consul közül van Genuában egy irodai titkár és egy tiszteletbeli hivatalnok, a ki magyar ; úgyszintén San-Remoban egy magyar orvosdoktor, a ki, azt hiszem, export-dolgokkal és consuli ügyekkel nem igen foglalkozik. (Egy hang: Olaszországban több is van!)

Akkor nincs benne az évkönyvben; én az 1908-iki szolgálati évkönyvből merítettem adataimat, és csak azután beszélek, a mi ott fel van sorolva.

Itt van továbbá Törökország. Magyar consulok, illetőleg consuli hivatalnokok vannak egyes kisebb helyeken ; de itt vannak olyan helyek, mint Konstantinápoly, Aleppo, Bayrut Szaloniki stb. a melyek a mi keleti exportunk bázisát képezik : ott magyar állampolgár egyáltalán nincs.

Micsoda megnyugvással tekintsük az intézménynek ilyen berendezését, a mikor látjuk, hogy ezen legfőbb helyeken, a hova ipari és gazdasági exportunk irányul, magyar állampolgárok egyáltalán nincsenek a consulátusi szolgálatban érdekeink védelmére!

Érezte ezt a magyar kormány is, hiszen méltóztatik tudni, hogy pár évvel ezelőtt ezért állítottuk fel azt a bizonyos kereskedelmi múzeumot, és azonkívül az egyes ministeriumok kereskedelmi és gazdasági tudósítókat küldtek ki az egyes államokba, úgy hogy ma már Európában, sőt Európán kívül is, körülbelül 30 ily alkalmazottunk van.

Már most ezen ú. n. múzeumi levelezők kötelessége teljesen összeesik a consulok kötelességeivel. Az az utasítás, a melyet ők kapnak, mindazon kötelességeket felsorolja, melyek a consuli tisztviselők kötelességei is. Ez azért érdemel figyelmet, mert azzal szemben, hogy a a consuli szolgálatban túlnyomóan osztrákok vannak alkalmazva, segíthetnénk magunkon azzal, hogy fentartva a consuli intézményt úgy, a mint van, szaporítsuk ezen kereskedelmi szaktudósitók és múzeumi levelezők számát és ily módon bizonyos kereskedelmi képviseletre tegyünk szert. Csakhogy ennek megvan az a hátránya, hogy ilyformán egy czélra két intézményt tartunk fenn. Mert a quota arányában hozzájárulunk a consulátusi intézményhez és e mellett azért, mert az nem teljesiti kötelességét úgy, a mint megvárhatnék, vele párhuzamosan fenn kell tartanunk egy másik intézményt is ugyanazon kötelességekkel. Itt van pl. az az anomalia, hogy Berlinben a consulátus 19 személyből áll s azonkívül a magyar kormány tart ott egy kereskedelmi múzeumi levelezőt és egy gazdasági tudósítót. Én egyáltalán nem tudom megérteni, hogy a