A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

II. ÜLÉS.

15

országgal; akkor egy condominialis viszony önkényt kínálkozik. De ha oly országrészről van szó, a mely akár Ausztriához, akár Magyar- országhoz a múltban tartozott és a mely közösen szereztetett vissza, akkor az a körülmény, hogy közös áldozattal szereztetett vissza, egyáltalában nem jöhet számításba azon kérdés eldöntésénél, hogy ez az országrész azután hová tartozzék.

Hiszen ha pl. arról volna szó, hogy Ausztria szerezzen vissza olyan tartományt, a mely azelőtt az övé volt, — hiszen tudjuk hogy van, megengedem, hogy bizonyos tekintetben academi- cus a discussio, de mégis lehetséges dolog — s ha ezt közösen szerezzük vissza, vájjon Ausztria meg fogja-e engedni, hogy erre hivatkozzunk. szemben az ő történeti jogával? Szeretném én azt az osztrák parlamentet látni, a mely ilyen esetben a legnagyobb erővel a maga történeti jogait ne érvényesítené. (Úgy van !) Ebből látszik, mennyire nem helyes az ott kifejtett álláspont.

Mondom, nem akarok foglalkozni e kérdéssel, fogunk mi foglalkozni sajnos, talán nagyon is sokat magában a parlamentben és a közvéleményben, hanem ennyit kénytelen voltam mégis mondani, hogy ne áltassa magát bárki is azzal, mintha az ország történeti jogaival szemben más álláspont volna elfoglalható, mint az, a mely az eddigi nyilatkozatokban is, a delega- tióban is kifejezést talált, a mely kifejezést talált a sajtóban és a mely a magyar államférfiak mindegyikének egyformán meggyőződése és nézete.

Különben nagyon sajnálom már magában véve azt, hogy ez a kérdés felvettetett, mintegy konkolyhintésül egy oly eseménynyel, egy oly nagy kérdéssel szemben, a melynek tekintetében nagyon indokolt lett volna, hogy a külföld előtt lehetőleg teljes összhangunkat, teljes megegyezésünket documentáljuk. Nem szeretem, hogy első viszályaink épen olyan kérdésekben csúcsosodjanak ki és kerüljenek nyilvánosságra, a melyek nemzetközi jelentőséggel bírnak. Végezzük el e dolgokat egymás között, de ne vigyük külső forum elé, a mivel csak gyengítjük azt a pozi- cziót, a melyet egy nemzetközileg indokolandó oly akczió terén foglalunk el, a mely akcziónak következményeivel szemben állást kell foglalni. Nagyon kívánnám tehát, hogy e kérdés úgy az egyik, mint a másik oldalról egészen kikapcsol- tassék. Majd rendezni fogjuk mi ezt valamikor. Bárminő súlyos és nehéz kérdés ez, a kölcsönös jóakarat, belátás, bölcseség meg kell, hogy találja azt a módot, a melyen ezt az uj helyzetet kellőképen rendezzük, megteremtsük azt a végleges állapotot, a mely azután mind a kettőnknek hasznára válik és megtehessük mindazt, a mit épen akarunk tenni arra, hogy e definitivum kellő gyümölcsöket teremtsen.

A midőn tehát erről a nagy eseményről vagy cselekményről akarunk szólni, csakis

nemzetközi szempontból lehet ezt tárgyalni. Nemzetközileg lehet jogi szempontból fs, bár azt hiszem, talán helyesebben járunk el, ha a magunk részéről nem nagyon sokat kérdezzük azt, hogy nemzetközileg igazolható minő jog- czimen jelentettük ki azt, hogy ő Felsége souverainitása Boszniára és Herczegovinára is kiterjesztetik, vagyis ezek a provincziák véglegesen annektáltatnak. A külügyminister ur a maga exposéjában megtette és "helyesen tette, mert hiszen Európa előtt kellett ezt igazolni; de már azután mi magunk ne bocsátkozzunk ennek kritikájába; ezt már azért sem tartom jó dolognak, mert hiszen a jogezímre vonatkozó azok az argumentumok nem nekünk, hanem Európának szólnak. Legyen az a jogezim akár a berlini szerződés, akár a 30 éves kultur- munka, a melyet teljesítettünk — mert hiszen hogy jövünk mi ahhoz, hogy a keleten kultúrát terjeszszünk — akár az legyen a jogezim, hogy annak a népnek kívánságát, követelményeit nem tudjuk másképen teljesíteni, nem tudunk neki másképen szabadságot adni, a mi lám milyen erős jogezim : akármelyik legyen a jogezim, én elfogadok minden jogezímet és ebben a tekintetben nem tartom szükségesnek, hogy a külügyminister ur velünk szemben magát igazolja.

Egyébiránt mi a legjobban tudjuk, hogy a mi itt most történik, az tulajdonképen semmi más, mint forma-kérdés. Tényleg semmi sem változott. Formailag , a souverainitás alapján fog történni a dolog, 0 felsége a magyar király souverainitása alapján. Már most tény az, hogy nálunk ez jóformán semmiféle nagyobb változás jelentőségével nem bir, mert hiszen a souverainitás eddig is teljes mértékben gyakoroltatott. Más kérdés, vájjon opportunitási szempontból helyes volt-e ezt a változást megcsinálni. Egészen őszintén szólva, ne áltassuk magunkat azzal, mintha Magyarországon minden aggodalom nélkül fogadták volna az annexiót. Szemfényvesztés volna annak a feltüntetése, hogy a magyar nemzetnek nem volt és nincs semmiféle aggálya erre nézve. Igenis volt és van. Nem azon fordul meg a dolog, hogy önmagában jogosnak és helyesnek tartjuk-e az annexiót. Azzal tisztában volt mindenki, hogy boldogult Andrássy Gyula nem azzal a gondolattal occupálta e tartományokat, hogy valamikor visszaadjuk Törökországnak.

Azon titkos megegyezés daczára, a mely akkor állítólag létrejött, mindenki tisztában volt azzal, hogy véglegesen Magyarországhoz, hozzánk csatoltatnak e tartományok. Az azonban bizonyos, hogy mindenki gondol az esetleges complicatiók lehetőségével és azzal, lesz-e elég erőnk ezen complicatiókat megszüntetni. Igenis felmerült az aggály, hogy nagyobb zavarok, áldozatok, talán véráldozatok szükségesek, nem beszélve a mi belső, esetleges viszályainkról ezen tartományok közjogi helyzetét illetőleg.