A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1907 - hiteles kiadás (Bécs, 1907)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
X. ÜLÉS. 121 hogy az a magyar ipar javára történt, s mikor az ember megkérdezi az illetőt, igaz-e ez, azt mondja nem tud róla semmit. Ez factum, ez egy részemről beszerzett hiteles adat. Olyasmi se történhessék, hogy a rendelés két évvel ezelőtt tétetett, a jelentés azonban nem mindjárt a megrendelés évében, hanem a rákövetkező évben terjesztetik elő. Most az ember nem tudja, melyik évre számítják a szállítást : arra, a mikor a rendelés tényleg történt vagy arra, a mikor a jelentés tétetik, vagy talán mind a kettőre ? Ilyen kijelentések alapján meg nem álla- pithatjuk, hogy Magyarország megkapta-e a maga quotáját. Nekünk nem elég itt határozatokat hozni, elvi kijelentéseket tenni, hiszen 1901 óta folyton ezt csináljuk. Most már arról van szó, hogy e dolgokat gyakorlatilag keresztülvigyük a maguk részleteiben, hogy nekünk ingerentia adassék a megrendeléseknél, valamint a kimutatások és jelentések készítésénél. Tudni akarjuk azt, hogy megfelelnek-e azok a valóságnak vagy sem. Engem a hadvezetőség iránt semmi személyi bizalmatlanság nem vezet ; tudom, hogy correct uri emberek. De én, mint felelős képviselő nem tehetek mást, mikor ily dolgokat hallok, mint kívánni, hogy az ellenőrzés intézményszerüleg biztosittassék, mert e kimutatások különben ránk nézve értéktelenek. Mikor olyan nagy súlyt fektetünk arra, hogy e dolgok a valóságnak meg is feleljenek, és a quota valóban el is éressék, ezt nemcsak a magyar ipar szempontjából teszszük, hanem magának a hadseregnek érdekében is. Hiszen minél inkább meggyőződünk arról, hogy az az áldozat, a melyet hozunk, visszatérül, annál inkább vagyunk hajlandók meghozni az áldozatot. Én egyszer a quota-bizottságban mondottam : Az osztrákok mindig azt hajtogatják,hogy 65 és nem tudom hány perczentet viselnek, mi pedig az egésznek csak egy harmadát. Erre azt feleltem : szívesen cserélnénk, ha az a 65% nekünk visszatérülne, mint a hogy visszatérül az osztrákoknak ; hiszen az csak annyi, mintha egyik zsebünkből a másik zsebünkbe teszszük a pénzt. De mikor a 35%-ból visszakapok 25 percentet, akkor a 35 percent sokkal nagyobb quota, mint az a 65% percent. És azért, mikor az altábornagy ur azt mondja : az osztrákok is panaszkodnak, hogy 53 millióval többet költenek, mint a quota szerint rájuk esnék : erre csak azt felelhetem, hogy nem hiszem, hogy egy ember is komoly maradt volna, a mikor erről ott beszéltek, annvira nevetséges ez. Ellenben a mikor mi panaszkodunk, méltóztassék elhinni, az nagyon komoly és nagyon igaz. És méltóztassék azt is tudomásul venni, hogy mikor a tiszti fizetések emeléséről van szó, mi, mint az előadó ur és az előttem szóló is mondotta, szívesen meghozzuk ez áldozatot is ; megérdemli a tisztikar. De az a baj, hogy mi évek óta mindig a legnagyobb- foku bizalmatlansággal találkozunk egyrészt egyéb jogos követeléseink tekintetében, másrészt azt tapasztaljuk folyton, hogy a tisztikar is, mikor megrendeléseket tesz, nem hogy Magyarország érdekei iránt különös jóindulatot tanúsítana, hanem ellenkezőleg, mindig az osztrák ipart részesíti sokkal nagyobb támogatásban. A mikor tőlünk quotaszerüleg nagyobb áldozatokat követelnek, s a tiszti fizetések révén is uj terheket akarnak ránk róni, a melyek circa 2 és y2 millió évi plust jelentenek : akkor csak megkövetelhetjük, hogy legalább is visszatérüljön quotánkból az, a mit mi fizetünk ! Ha tehát a hadvezetőség súlyt helyez arra, hogy mi megszavazzuk a tiszti fizetések emelését, méltóztassék amiál nagyobb gonddal törekedni arra, hogy jogosult kívánságaink az ipari beszerzések terén teljesüljenek. Ha ez meglesz, bizonyára nagyobb lesz hajlandóságunk is uj áldozatokat magunkra venni. Azt is nagyon kérem, hogy az ipari beszerzésekről szóló kimutatást már az 1907. évre nézve is terjeszszék elő. Az nem ér sokat, ha mi ilyen kimutatást a zárszámadásokkal egyidejűleg kapunk. Hiszen az idén az 1905. évi zárszámadást tárgyalhattuk csak, tehát a három esztendővel ezelőtti kiadásokat. S ha meg is állapíthatjuk, hogy a quotát 1905-re nem kaptuk meg, mit csináljunk ? Nem buktathatjuk meg a kadiigyminister urat, mert hiszen ez elődje alatt történt ; még politikai felelősségre sem vonhatjuk. Mindig recri- mináljunk, panaszkodjunk, mint a vénasszony ? Ne mindig post festa kapjuk tehát a kimutatásokat ! Tessék a közvetlenül lefolyt évről bemutatni azokat. S ha a tiszti fizetések ügye — felteszem, hogy nem e delegatióban, hanem a legközelebbiben — elénk fog kerülni : méltóztassék azt a kimutatást előterjeszteni az 1907. évre nézve, hogy meggyőződjünk arról, vájjon az 1906-iki megállapodások a múlt évben tényleg érvényesültek -e ? Itt nem régi dolgokról lesz szó, a mikre nézve Hoffmann altábornagy ur azt felelte Chorin t. barátomnak, hogy ez a régiekre nézve igaz, de az újabb megrendeléseknél másképen lesz ; az 1907. évre már az uj megállapodás érvényes. Ha tehát a tiszti fizetések emelése révén uj áldozatokat követelnek tőlünk, lássuk, hogy a hadvezetőség kötelességszerüen eleget tett-e azon megállapodásoknak, melyeket ő maga is elfogadott ? Ez a kérdés befolyásolni fogja a tiszti fizetések ügyének eldöntését, eltekintve a közjogi kérdésektől. Mert bármennyire mondják, hogy ez nem politikai kérdés, ezt a két oldalát a kérdésnek egymástól elválasztani nem lehet. De ha el is akarják választani, azt mindenesetre concedálni fogja a hadvezetőség is, hogy ez materialis kérdés. Ha tehát én megadom a nagyobb módot a hadseregnek, arra csak jogosítva vagyok, hogy a mi engem jogszerűen megillet a visszatérítésben, meg is kaphassam ; mert honnan adjam a pénzt a hadsereg tisztjei számára, ha azt sem kapom meg, a mire feltétlenül jogom van ? Még nagyon sokat tudnék előadni e tárgyról, a részletekbe is belemenve, de nem akarok visszaélni becses türelmükkel ; csak egy kis illustratio- val akartam szolgálni azon határozathoz, melyet 16 A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság naplója. 1908.
