A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1907 - hiteles kiadás (Bécs, 1907)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
120 X. ÜLÉS. hogy, sajnos, magyar szállítók is vannak, a kik nagyon illoyálisan járnak el, t. i. úgy, hogy beadják ajánlatukat, az ajánlat elfogadtatik és akkor nem magyar terméket, vagy készítményt, hanem osztrák terméket szállítanak ; pl. tudok esetet, hol bizonyos czikkeket magyar ember szállított s a végén kitűnt, hogy az összes czikkeket Csehországban rendelte meg. A haditengerészetnél is megtörtént, hogy bizonyos élelmezési czikkeket — nem akarom közelebbről megnevezni, — egy magyar szállítónál rendeltek meg, s az illető ezeket Dalmácziából szállította. Ez is incorrect dolog. Az ilyen magyar szállítót stigmatizálni kell, nemcsak az osztrákot. (Helyeslés.) A t. hadügyminis- ter ur — el kell ismernem — az 1907. évi deczem- berben adott ki utasítást arra nézve, hogy a ld Magyarország részéről tesz ajánlatot, mutassa ki, hogy csakugyan Magyarországon szerzi is be a szükségletet. Ez igen helyes dolog, csak az ellenőrzésnek is meg kell lenni. Méltóztatnak látni ezekből, micsoda helyzetben vagyunk az osztrák iparral szemben. Először, mert az osztrák ipar eo ipso sokkal erősebb, másodszor látjuk, mi minden történt, hogy a magyar követelmények kijátszassanak. Föltétlenül szűk ségesnek tartom először, hogy a hadvezetőség az ipari quotát úgy biztosítsa nekünk, hogy ahhoz semmi kétség ne férjen. Hozzáteszem, — a mi különben az albizottság határozati javaslatában is foglaltatik — hogy ne méltóztassék különválasztani a hadsereg és a haditengerészet szükségletét, hanem a kettő együttvéve adja ki teljesen a quotát. Abba szinte belekényszerül nyugodni az ember, hogy a haditengerészet nem képes mindent Magyarországon beszerezni. Az ember úgy van ezzel a 17%-kal, hogy mintegy meghajlik a vis major előtt. Azonban ha a hadvezetőség nincs tekintettel arra, hogy nekünk minusunk van a tengerészeinél és csak a hadseregre magára mutatja ki a quotát, akkor nagyon rosszul járunk, és hamis képet kapunk. A hadvezetőség a priori tudja, hogy a haditengerészet nem adja ki a quotát, tessék tehát a priori gondoskodni, hogy a hadseregnél nagyobb quotában részesüljünk, és hogy a com- pensatiót megkapja Magyarország a tengerészet minusáért. így a végeredmény nem lesz nagyobb, mint a mennyi a magyar quotának megfelel. Visszatérve most az ellenőrzésre, abban az 1906-iki megállapodásban az van, hogy a had- ügyministerium elküldi a jelentéseket a kereskedelmi ministernek, és ez kiadja őket a kereskedelmi museumnak, a ki azokat megvizsgálja. Puszta jelentések alapján azonban ez lehetetlen és nem kielégítő. Pl. kötelekről van szó. Benne van a jelentésben, hogy egy magyar gyár kapott megrendelést. De vájjon abban a jelentésben az egész szükséglet van-e, azután mik voltak azok a részletes okok, a miért nem adatott a magyar gyárnak több és miért adatott az osztráknak több, erre nézve egy pár sor van ugyan ott, de hogy az ajánlat hogyan történt, zárt ajánlat volt-e vagy nyílt árlejtés, milyenek voltak a minták, ezt a jelentés alapján nem lehet tudni. Erre nézve külön ellenőrzés kell, hogy lássa a magyar kereskedelmi kormány, hogy minden úgy történt, a mint szükséges, hogy a magyar ipar ezekben a rendelésekben részesüljön. Más eljárást kell tehát követni. A hadvezetőség tudja, hogy minden czikknél mennyi a szükséglet. Az év elején meg kell állapítani, hogy a ruhából ennyi, a fehérneműből ennyi, a lőszerből ennyi szükséges. Mikor a praeliminá- lét megcsinálja, tessék megállapítani, hogy ennyi megy Magyarországba, ennyi Ausztriába. A hol magyar ipar nincs, jön más tétel, mely a compen- satiot fogja adni. Akkor jön a magyar kereskedelmi minister, először látja a praeliminárét és az egyes rendeléseknél érvényesíti a maga befolyását. Hivatkozom különösen arra a sajátságos gyakorlatra, mely a hadíigyministeriumban uralkodott, nem mondom uralkodik. Meg sem kérdezik, kicsoda gyártja Magyarországon ezt a czikket, hanem felhívnak olyat, a ki nem gyártja. Ez természetesen nem vállalkozik, a másik, a ki gyárt, az nem kapta a felhívást s igy nem is tett ajánlatot. Erre azt mondották a hadügyministeriumban, miután Magyarországból nincs ajánlat, odaadjuk az osztrák gyárosnak. A hadügyminister ur természetesen nincs azon helyzetben, hogy meg tudja mondani, hogy Magyar- országon melyik gyár mit csinál, de ott van a magyar kereskedelemügyi minister, tessék azt megkérdezni, s akkor nem fog előfordulni az ilyen eset. Ezért feltétlenül szükséges, hogy ez a gyakorlat consequenter oda fejlesztgessék, hogy minden rendelésnél a magyar kereskedelemügyi minister véleménye kéressék ki arra nézve, kit kell felhívni és zárt ajánlat vagy nyílt árlejtés legven-e. A magyar kereskedelemügyi minister ne csak kívül álljon az egészen, hanem vegyen részt az ilyen megrendelések eszközlésénél. Miért nem történhetnék, hogy az ő kiküldöttei feljönnek egy pár napra, a mikor a praeliminálét megállapítják. Olyan nehéz dolog ez, hogy ide jöjjenek ezek a szakértő egyének ? Ott van a közszállitásról szóló törvényünk, az 1907 : III. t.-cz., mely feljogosítja a kereskedelemügyi ministert, hogy az összes szállításokat a helyszínén vizsgálja meg abból a szempontból, hogy a törvény megtartatott-e. E törvény nem vonatkozik ugyan a hadseregre és a haditengerészetre, de elvileg ép úgy lenne alkalmazható a hadsereg szállításainál is. Én tehát azt óhajtom, hogy az ipari beszerzéseknél a magyar kereskedelemügyi ministeriumnak activ befolyás engedtessék, hogy az ellenőrzés már a megrendeléseknél történjék, hogy ezek a kimutatások és jelentések olyanok legyenek, a melyek biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy csakugyan úgy történt-e, a hogy történnie kell. Ez utóbbit különösen azért pointirozom, mert tudok oly esetet, hol egy gyáros szerepel a kimutatásban, a ki mégis azt mondotta, hogy nem kapott megrendelést. Valóban nem tudom, hogy történhetett az, hogy százezrekre menő megrendelés a hadügyministerium jelentésében fel van véve úgy,
