A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1907 - hiteles kiadás (Bécs, 1907)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
X. ülés. 119 kihasználni, de mi ezt a magunk részéről semmi szin alatt sem acceptáljuk. Chorin Ferencz : Megállapodásellenes ! Nagy Ferencz : Azonkívül, ha uj kimutatásokat méltóztatik a t. hadügyminister urnák előterjeszteni és pedig e hármas felosztás szerint, melyet nem kifogásolunk, részletesebben is méltóz- tassék elkészíttetni, a quota szerint megosztandó ipari csoportok és egyes ipari szükségletek figyelembevételével, mert csak a költségvetési tételek és csak bizonyos egységes összszámok szerint összeállított kimutatás nem tájékoztat minket kellőképen. De a mire különösen súlyt helyezünk, az az, hogy a delegatio határozatai és a magyar kormány és a közös ministerium között 1906-ban létrejött megállapodások teljes ellenőrzésünk biztosítása mellett gyakorlatilag keresztülvitessenek. Az állam- háztartásban, materialis kérdésekben bizalomnak helye nincsen, hiszen különben minden számvevőséget el kellene törülni, mint a bizalmatlanság kifejezőjét. Intézményszerüleg az államháztartásban a bizalmatlanságnak ki kell fejezve lennie. Nagy súlyt helyezek arra, hogy a magyar kormánynak és a magyar delegatiónak betekintése legyen ne csak a kimutatásokba, hanem abba is, hogy az egyes megrendelés, ezek foganatosítása stb. miképen történjék ; különben ha mi e műhelybe nem látunk bele, akármilyen kimutatást méltóz- tatnak is előterjeszteni, az, egyénileg elhiszem, hogy a valóságnak megfelel, de mint az ország képviselőjének nem szabad elhinnem, mig meg nem győződtem róla. Hogy erre súlyt helyezünk, erre az általános alkotmányjogi tételeken kívül különös okaink is vannak. Először is tudjuk, hogy az osztrák iparral szemben alárendeltebb helyzetben vagyunk, melyet az osztrák ipar fölényével kizsákmányol. E mellett a magyar ipar folytonosan bizonyos mostoha bánásmódban részesült a múltban és nem tudjuk, minőben fog részesülni a jövőben. Hiszen már maga az a szembeállítás, hogy mi készül Magyar- ország területén és mi készül Ausztria területén, már ez sem olyan, hogy tiszta képet nyújtana arról, mennyi Magyarország haszna e szállításokból és mennyi Ausztriáé. Igen sok gyár Magyar- országon osztrák tőkepénzesek kezén van, holott megfordítva, a magyar tőke Ausztriában, sajnos, ipari vállalatokban képviselve nincs. Az a vállalkozási nyereség tehát, a mely az ilyen magyar- országi gyárakból, illetőleg egyes szállításokból származik, az, ha a magyar quota javára van is kimutatva, osztrák tőkepénzesek zsebébe megy. Ez is már egy óriási, mondhatni fallatia tehát, mintha az, a mi Magyarországon készül, eo ipso a magyar quota javára esnék. Azután méltóztassék tekintetbe venni, hogy egy mindenféle szállításokra és eshetőségekre már régóta berendezkedett régi ipar már annálfogva is előnyösebb helyzetben van, hogy a hadsereggel és a haditengerészettel már évszázadok óta legintimebb viszonyban van. Nem incorrect intimitást értek, csak azt a bizonyos üzleti intimitást, hogy ez a vállalkozó tudja, mit kell tennie, hová kell mennie, ismeri az embereket, tudja, hogyan lehet ezekkel beszélni, mindig tisztességes módon, de tudja nagyon jól az utakat, a módokat a szállítások kieszközlésére, holott az a magyar iparos, pláne kisebb iparos, azt se tudja, hogy miképen férjenek hozzá, hogy szállításokat kapjanak. A nagy gyárak lassanként már belejönnek, tudják, hová menjenek, kihez forduljanak, ismerik a követelményeket, de nagyban és egészben a magyar ipar ebben a tekintetben határozottan hátrányban van az osztrákkal szemben. Harmadszor az osztrák ipar sokkal könnyebben fér hozzá a szállítási feltételekhez, mintákhoz, mustrákhoz stb. Nem alaptalan az albizottság javaslata, hogy a minták Magyarország területén mutattassanak be és az átvétel Magyarországon történjék ; ez roppant fontos ; ha a magyar iparosnak Bécsbe, Brünnbe vagy nem tudom hová kell utaznia a minták megtekintésére, illetőleg czikkeit és embereit, hogy az átvételnél jelen legyenek, oda kell küldenie, ez annyira megdrágítja termelését, hogy ezen oknál fogva sem képes az osztrák iparral versenyezni. Nem csekély dolog az sem, hogy az iparos kisebb vagy nagyobb megrendelést kap-e, mert nagyobb megrendelés esetén olcsóbb árakat képes kapni. E tekintetben tudnék példákat felhozni, hogy az egyik gyáros kapott Magyarországon bizonyos megrendelést. Ki van mutatva, hogy ez a magyar iparos ilyen meg ilyen árban adja a czik- keket ; azonban kapja az értesítést, hogy az osztrák gyáros ennyivel meg ennyivel olcsóbban szállítja, utána nézett, hogyan történhetik ez, mikor ő igazán a legmérsékeltebb ajánlatot tette. Persze kitűnt, hogy az osztrák tízszer annyi rendelést kapott és igy természetes, hogy sokkal kisebb nyereségi quotával érhette be. A hadvezetőségnek az az eljárása tehát, hogy a magyar iparos, igenis, kapja meg a szállítást, de csakis az osztrák iparos által ajánlott olcsóbb áron, a legtöbb esetben egyenes sérelem a magyar iparra nézve, mert hiszen természetes dolog, hogy az a magyar iparos, a ki kisebb mennyiség alapján kénytelen számítani, nem is vállalhatja esetleg azt a szállítást, mert annyi haszon nincs rajta, hegy érdemes volna foglalkoznia a dologgal és annyi költség van a szállításon, hogy a mi számitásszerű haszna volna is, az is rámegy. Mindenképen nagyon hátrányos helyzetben vagyunk tehát szemben az osztrák iparral, még ha ez tisztességesen versenyez is, pedig ez sem áll mindig, ezt kénytelen vagyok szóba hozni, mert hiszen az illoyalis versenynek flagrans példája az, a mit a hadsereg-szállításoknál tapasztalunk. T. i. hogy egy osztrák vállalkozó csinál magának Magyarországon egy fictiv fióktelepet, pl. kibérel egy szobát Budapesten, Sopronban stb., azután beadja ajánlatát, úgy, mintha magyar szállító vobia és a magyar quota javára számitott ez a mennyiség megint csak osztrák gyárakból kerül ki. Ezek tényleges dolgok. Arról nem beszélek azután,
