A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
\1K. ULKS. H3 nyelve iránt is azzal a tisztelettel lesz, hogy azt megtanulja. A t. minister ur, mielőtt nagyfontosságu állását elfoglalta, a diplomatiában már fényes állást töltött be és igy nem mint ujoncz lépett hivatalába, így bizonyára nem ismeretlenek előtte azon sérelmek, a melyek közös intézményeinkben magyar szempontból közjogi és más tekintetben fennálla- nak s a melyek orvoslása végett a közelmúltban nemzetünk olyan nagy politikai küzdelmet fejtett ki. Igaz, hogy ennek a küzdelemnek nem volt meg a fogható reális eredménye, de ennek oka nem a nemzetben, hanem azon minden hazafias érzésből kivetkőzött egyénekben rejlik, a kik a politikai események sodrában az ország kormányának élére jutottak és a törvényes alapról letérve, elég vakmerők voltak mindent félrelökni csak azért, hogy a nemzet jogos követeléseinek útját állják és saját önző érdekeiknek szolgáljanak. A nemzet alkotmányáért küzdők meghozták a hazafias áldozatot, hogy egyelőre elodázták a nemzeti törekvések érvényesítését. És ha e tekintetben szélcsend állott be, azt ne magyarázza senki úgy, hogy ez lemondás a nemzet jogairól. Mert egy önálló és független nemzet, minta magyar, államiságának teljes kiépítésére tarthat számot s jogairól senki kedvéért le nem mondhat. Ez egyenesen a természet törvényeibe ütköznék ; a természet rendjén pedig emberi hatalom nem változtathat. Erőszak, elnyomás meghiúsíthatják ideiglenesen ezen törekvéseket, de útját nem állhatják, mert a világ halad s e haladásban oly erő van, a melyet ember megakasztani nem képes. Volt idő, a midőn a magyar nemzet elnyomást szenvedett. S ebből az időből maradtak fenn oly nézetek, a melyek azután oly időben, a mikor a nemzet felszabadult, teljesen idejüket múlták. Hossz szolgálatot tesz, a ki ezen ósdi felfogásokat akarja a nemzetre octro- yálni. Mert a nemzet ezeket nemcsak nem fogadhatja többé magába, hanem ha maradt benne valami azokból, ezt a maradványt, mint az állami szervezetre káros kóranyagot, igyekezik kilökni magából, hogy a nemzeti állam kiépítésének minden akadályát elhárítsa. A tapasztalat szerint azonban, t. országos bizottság, ez nem megy oly könnyen. Miben rejlik ennek oka? Ezt kell keresnünk, és megtaláljuk Ausztriában, a hol a 67-es kiegyezést kezdettől fogva mindig úgy magyarázták, hogy az reánk csak kötelezettségeket ró, a nélkül, hogy jogokat is élvezhetnénk. Mondhatjuk: kiegyezésünknek sarkhibája ebben a téves felfogásban rejlik. Mert ha egyszer a kiegyezés biztosította a nemzetnek a jogokat, azokat többé el nem homályosithatja azon körülmény, hogy mi, Ausztriával együtt, kettős jogar alatt élünk. Ha tehát Ausztriában most is él az a felfogás, hogy a közös intézmények, a melyek osztrák mintára szerveztettek, eredeti szervezetűk szerint tartandók fenn, — ebből a hibából, ebből a tévedésből jogokat statuálni, a melyek őket meg nem illetik, nem lehet. A 67-es kiegyezést Magyarország Ausztriával mint szabad nemzet szabad nemzettel kötötte meg. Mind a két állam alkotmányjogi biztosítékokkal ruházta azt fel. Közös intézményeink tehát az önálló és független nemzet szempontjából itélendők meg, a minek megvan a törvényes biztosítéka is abban, hogy a közösügyek kezelésében a törvény szavai szerint elengedhetetlen feltétel a teljes paritas. Ne akarjon tehát Ausztria magának több jogot vindicálni, mint a mi őt megilleti. Ne akarja a felsőbbség és alárendeltség viszonyából megítélni ezen kérdéseket, a melyekben mint két egyenjogú nemzet állunk egymással szemben. Megengedem, lehet Ausztriának belső ügye az, hogy az osztrák tartományok közt a német suprematiát gyakorolja és fentartsa; de hogy ezt a közös intézményekre is kiterjeszsze, ahhoz nemcsak joga nincs, de ezen felfogással egyenesen közös intézményeink további fentartását teszi lehetetlenné. A közös intézmények Magyarországra eső részének nemzeti irányban való fejlesztése, közjogi helyzetének kidomboritása és nyelvbeli jogának gyakorlati érvényesítése az egész vonalon, a közös intézmények fentartásának elengedhetetlen feltétele. A mellett ezen követelés mindig actuali- sabbá válik azon folytonosan emelkedő anyagi és véráldozatok következtében, a melyet a nemzettől e czélra, a közös intézmények czéljaira követelnek. A nemzeti közszellem ezen alakulását nem mi készítettük elő, meghozta azt az idő, a nemzetnek egészséges irányban való fejlődése, ne akarja senki ezen fejlődésnek útját állni, mert az mérgezett nyilakat bocsát a nemzet testébe, az nem a nemzet erősítésén fáradozik, hanem gyengítésén, hatása megnyilatkozhat abban, hogy az erejében gyengült nemzet nem képes hivatását teljesíteni s igy megszűnik számottevő tényező lenni. Mennyiben állhat ez érdekében még Ausztriának is, melynek sorsa a mienkhez van kötve, ezt józan észszel megérteni nem lehet. Midőn tehát Ausztria akadályokat gördít Magyarországnak nemzeti irányban való fejlesztése elé, akkor hozzájárul az osztrák-magyar monarchia fentartó erejének gyengítéséhez, ennek pedig meglehet a szomorú következménye, mert egy nemzet életében eljöhet oly idő, mikor erős megpróbáltatásnak lesz kitéve, a melytől a nemzetnek sorsa függ. Bizonyos tehát, hogy Magyar- országnak feltétlenül joga van ahhoz, hogy a közös intézményekben párhuzamosan haladjon Ausztriával, ép úgy Ausztriának is jól felfogott érdeke, hogy ezt ne akadályozza meg, hanem ellenkezőleg, minden tőle telhető módon előmozdítsa. Nem tudom, a Lajtán túl megértik-e
