A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

109 leges állományú hadnagyok összes illetményeit megkapják.« Elnök : Elfogadtatik. Okolicsányi László előadó: Az ezrednyel- vek megállapítása tárgyában a 8. határozati javaslat a következő (olvassa) : »Az országos bizottság tudomásul veszi a hadiigyministernek az ezrednyelvek megállapi- tása tárgyában adott válaszát s fentartván továbbra is azon elvet, hogy a magyarországi ezredekben az ezrednyelvnek megállapításánál és a legénységnek oktatási és kiképzési nyelv szempontjából való osztályozásánál elsősorban a magyar nyelv tudása veendő figyelembe és csak azoknál, a kik azt nem tudják, a nem magyar anyanyelv, felhívja a hadügyministert, hogy az e részben tett intézkedések eredményé­ről a jövő országos bizottság elé is terjeszszen jelentést.« Elnök : Elfogadtatik. Következik a 9. számú határozati javaslat. Okolicsányi László előadó (olvassa) : »Utasittatik a közös hadügyminister, hogy ezentúl csakis a törvényben megjelölt czimét használja és semmiféle olyan czimzést, a mely a törvényes meghatározásnak meg nem felel, ezentúl sehol ne használjon.« Elnök : Elfogadtatik. Következik a 10. számú határozati javaslat. Okolicsányi László előadó (olvassa) : »Utasittatik a közös hadügyminister, hogy a m. kir. honvédelmi ministerrel egyetértőleg intézkedjék az iránt, hogy a katonai iskolákban használt azon tankönyveket, a melyek még fölül nem vizsgáltattak, a magyar kormány a magyar közjog szempontjából felülvizsgáltassa s a köz­jognak meg nem felelő tankönyveket már a jövő tanévre megfelelőekkel cserélje ki és a Magyar- ország területén lévő katonai iskolák vizsgáin a magyar honvédelmi minister kiküldöttje a ma­gyar nyelv oktatásának és a magyar nyelvű oktatásnak ellenőrzése czéljából mindig jelen legyen.« Elnök: Elfogadtatik. Okolicsányi László előadó: T. országos bi­zottság ! Az előbbi országos bizottság még egy 11. és 12. számú határozatot is hozott éspedig egyet a hadsereg tényleges állományában lévő nem combattans személyek apasztásáról és egyet a katonai confectiós intézetekre vonat­kozólag, mely utóbbi arra utasította a hadügy­minisztert, hogy ezeknek üzleti körét is apaszsza. Ezen két határozatra adott válaszát a hadügy- ministernek tudomásul vette a hadügyi albizott­ság és ezért azt indítványozza, hogy e tárgy­ban újabb határozatot hozni ne méltóztassék. Ez a jelentésben elő van adva, azt hiszem erre vonatkozólag külön határozatot nem szükséges hozni. (Helyeslés.) Elnök : Elfogadtatik. XVIII. Ezután következik a hadsereg rendes szük­ségletének költségvetése. Tekintettel azonban az idő előrehaladottságára, méltóztatnak talán belenyugodni abba, hogy az ülést öt óráig felfiiggeszszük és öt órakor folytassuk. (Helyeslés.) Az ülést tehát öt óráig felfüggesztem. (Szünet után, délután ő órakor.) Elnök : Az ülést újra megnyitom. Következik a hadügyministerium rendes költségvetésének folytatólagos részletes tárgyalása. Okolicsányi László előadó (olvassa) : I. czim. Központi vezetés l,235.4fi2 K. Zboray Miklós jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. országos bizottság ! Nem az első ponthoz és a czimhez akarok tulajdonké­pen hozzászólni, hanem a t. országos bizottság engedelmével csak igen röviden a költségvetési rendszerhez, a mi itt mindenesetre első sorban érdemel figyelmet. Ez után bátorkodom majd néhány észrevételt tenni a felszólalásommal szem­ben tett ellenvetésekre. (Halljuk!) Az általános vitánál azt a kérelmet ter­jesztettem elő, hogy a jövőben a költségveté­sekbe más rendszer vezettessék be. A t. minister- elnök ur nem tett kifogást kívánságom ellen, csupán csak a póthitelek elszámolására nézve tett ellenvetést, a mire már külön megtettem észrevételemet. Kifogás és ellenvetés nélkül áll azonban az, — és még a vezérkari ezredes ur sem válaszolt arra — hogy vájjon az az össze­állítási mód, a mit most magunk előtt látunk, helyes-e vagy sem. T. országos bizottság ! Mi tárgyaljuk itt a hadügyi albizottság jelentésében összefoglalt tételeket ; előttünk van ezenkívül, füzetekben előterjesztve, a költségvetés, és végül itt látunk egy beterjesztett határozati javaslatot és com- píexumot, a melyek ismét egészen más rend­szeresítéssel adják elő ezeket a kérdéseket. Ebben a határozatban első határozatként mindjárt első czimnek nevezve van a rendes szükségleteknek összefoglalása. Ebben a külügyministerium az első, aztán a hadügyministerium, haditengeré­szet, szóval nem csoportosittatik egy-egy ügyág szerint az összes szükséglet, mig az előadói jelentés egészen helyesen már a rendes szükség­lethez hozzáteszi második folytatásképen a rend­kívüli szükségleteket, a hadügyi téren és ide foglalja a póthiteleket, azonban a Bosznia- Herczegovinában felhasznált csapatok külön hi­tele szükségletét nem sorolja ide. Nem akai’ok a kérdésnél immorálni és nem akarom tovább terhelni a bizottságot ezzel, de ma is azt tartom, hogy az volna leg­helyesebb, ha a hadügyi kormányzat egységes költségvetésbe foglalná a szükségleteket, volna rendes, rendkívüli kiadás, azonkívül egyszeri felszerelés és a Boszniára vonatkozó szükséglet. Nem gondolom, hogy a Boszniára vonatkozó ÜLÉS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom