A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
vi. Oles. 185 egyelőre nem oly sürgős, mint azt mondani mél- tóztatott. Elvben azonban nem ellenzem a dolgot s ha módunkban lesz, ha túl leszünk a mostani nehéz pénzügyi viszonyokon, mindenesetre foglalkozni fogunk e dologgal. A magyar dohánytermékeknek Boszniába való elárúsitását és behozatalát illetőleg azt hiszem nem egészen helyesek a t. bizottsági tag úr értesülései, a mennyiben pl. a Boszniában elhasznált szivarok legnagyobb része Magyar- országból vitetik be. Általában Boszniában leginkább belföldi dohánytermékeket szívnak. Nem reclamképen mondom, de olcsóbb és az árához képest jobb is, mint a monarchiabeli dohány. A mint a t. magyar pénzügyminister ur is jól tudja, az utolsó években tetemes mennyiségű nyers dohányt is importáltunk Boszniába, különösen azon években, mikor ott rossz volt a dohánytermés és saját dohányterményök a lakosság szükségének kielégítésére elégtelennek bizonyult. Itt tehát a gravamen nincs. Az arabs lovakkal való fedezésről nincs helyesen informálva a t. bizottsági tag úr, midőn azt mondja, hogy ez káros, czélszerűtlen volna, vagy a lakosság nem kedvelné. Nagyon is kedveli. Mi nem a yemeni, vagy hedsazi pusztalovat, hanem a mezopotámiai falusi lovat hozzuk oda, mely nagyon jól beválik. Éppen utolsó kereskedelmi kimutatásaink szerint a lókivitel tetemesen növekedett, s csak azt sajnálom, hogy a parasztok nem inkább magoknak tartják meg e lovakat, de olyan jó áron tudnak túladni rajta, hogy tetemes számban mennek ki különösen Olaszországba. Egyéb fajokat sem hagyunk figyelmen kívül. Az utolsó két-három évben angol telivérekkel tettünk kísérleteket éppen a Száva mentében, a franz-josefsfeldi magyar-sváb coloniában, a hol a jómódú parasztok igen szép lóanyagot hoztak ezúttal létre, de valószínűleg magok sem kérik továbbra, hacsak egyik vagy másik kivitelre nem akar lovat nevelni. Azonkívül, mint a kormány legújabb intézkedését vagyok bátor felemlíteni, hogy éppen a legutóbbi évtől fogva a gorazsdai ménesünkben megkezdtük ismét a belföldi ménekkel való gondosabb fedezést, mert e belföldi fajt, a mely nagyon jó volt és a mely éppen az arabs faj által lett szívóssá és kitartóvá, de A közösügyi országos bizottság naplója. 1906. azután nagyon hanyatlott, megint fel szeretnők emelni előbbi jó niveaujára. A költségvetésünkben előforduló katonai költségek tisztán csak a négy gyalogezrednek és a bosnyák vadászzászlóaljnak költségei; az 1902. évi zárszámadás és a mostani költségvetés közt feltűnt különbözet éppen az azóta felállított boszniai vadászzászlóalj költségtöbbletében leli magyarázatát. Az újság-előfizetésekre szánt összegek sem magyar, sem német, hanem a bosnyák csapatok számára szükségesek és az ő nyelőkön irt újságokra vonatkoznak. A tarifa-kérdést bizonyára a t. bizottsági tag úr sem fogja valami szélesebb vita tárgyává tenni, csak a vasúti politikára nézve szükséges helyreigazítanom némely félreértést. Felemlítette, hogy a bugojno—spalatói vasut- összeköttetés régebben elmaradt volna és annak rovására jött volna létre az összeköttetés Raguzá- val; itt az osztrák bevitel előnyét hangsúlyozta a magyar bevitellel szemben annak folytán, hogy az osztrák bevitelnek, mely egyenesen a bosnyák vasutakra kerül, nem kell átrakodnia keskeny nyomtávú vasútról normalis nyomtávú vasútra, vagy megfordítva. Ez csak látszólagos előny, mert átrakodni mégis kell a vasútról a hajóra, ez pedig tetemesebb dolog. Egy tehervonat átrakodása pl. Bródban 12 óráig tart, Gravozában ellenben, éppen nem egészen kedvező kikötői állapotok mellett, a melyet magam is szóvá tettem az osztrák kormánynyal szemben, az átrakodás tetemes teher és nem is eszközölhető közvetlenül a hajóról vasútra, hanem át kell rakodni a maonokra, azokra a nagy teherhordó bárkákra, azokon viszik a partra és csak úgy rakják a vasútra. Ebből tehát előnyt az osztrák kereskedésre nézve levonni nem lehet. Az éppen most a napokban megnyíló új vasútnak a Lim vidékére való folytatását természetesen kívánjuk, de ez nem lehet a mi művünk ; és a Mitroviczához való csatlakozás következtében, természetes, hogy az a vasútvonal előnyére válik mind a magyar, mind az osztrák kereskedésnek is, de azt gondolom, hogy az előnyök a kettő közölt igazságosan meg lesznek osztva. A t. bizottsági tag úr határozati javaslatában 24