A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1902 - hiteles kiadás (Bécs, 1902)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

III. ÜLÉS.

15

jiink odább. Soha egy idea sincs az albizottságoknál abban a tekintetben, hogy azok nyil vánosak volnának, mert mit mond az ügyrend ? Azt mondja, a bizottságról beszélve, hogy annak ülései nemcsak átalában, hanem még az együttes összejöveteleknél is nyilvánosak. Miért nem mondja ezt az albizottságról? Megmondja az egyik szakaszban, hogy a bizottságok ülésein ott kell lenniök a gyorsíróknak és ott lehetnek a hírlapírók is. Az albizottságoknál azonban erről hallgat Azt hiszem, ezek oly határozott distinctiók, a melyek értelmét világosan lehet látni. De megyek tovább. Az ügyrendi szabályok egyenesen megnevezik azokat a személyeket, a kik jelen lehetnek. Megnevezik a közös ministereket, sőt a 25—26. szakasz annyira megy, hogy még azokat az egyes embereket is megjelöli, a kiknek ott hivatalos teendőik vannak, a kik ott felvilágosításokat adhatnak. Azt hiszem tehát, hogy ezek után nem lehet itt jogot formálni a nyilvánosságra. Itt csak méltányosságról lehet szó.

líakovszky István: Jogról!

Ernuszt Kelemen: Bocsánatot kérek, én szívesen fogadom a czáfolatot, mert én nem Rechthaberei-ból beszélek, hanem azért, mert olt, a hol a törvény és az ügyrend nekem azt mutatja, hogy ez igy meg igy van, én annak megfelelőleg igyekszem megvédeni álláspontomat.

Engedje már most, igen tisztelt barátom, hogy a nyilvánosságról beszéljek egy kicsit.

Én tisztelem a két törvényhozás tagjainak jogait, de hogy exclusive azok képviseljék a nyilvánosságot és ne az egész közönségre legyen az kiterjesztve, ezt nem értem. Miért nincsenek kizárva a képviselők egyik házból sem a nyilvánosságból. Megmondom, hogy miért. Először az illető pártok, tehát mindkét ház tagjai, kép viselve vannak e bizottságokban, ott érvényesíthetik pártjuk nézeteit, elmondhatják, a mit óhajtanak és miután meg vagyok győződve, hogy legkitűnőbb tagjaikat küldik ki a pártok, a legbiztosabb kezekben van ezeknek a nézeteknek a kifejezése, hogy azok a leghitelesebb relatio- kat adhatják nekik az előkészítő ülésekről. És most jön a nyilvános ülés. Itt ülhet a karzaton mindenki, meghallgatja mindazt, a mit itl tárgyalnak. Tessék mindenkinek, a ki a bizottságban résztvesz, ahhoz hozzászólania és minden dolgot alaposan megvitatnia és megnéznie. A törvényhozás minden tagja megkapja mindazon iratokat is, a melyeket nekünk, mint az országos bizottság tagjainak, rendelkezésünkre bocsátanak. Áttanulmányozhatják, ha akarják ; a legkisebb detailig mindent kifürkészhetnek és keresztülnézhetnek alaposan, és a mikor már megszavaztatott a költségvetés, akkor az országgyűlés elé jön az. A mikor pedig az a pillanat következik be, hogy az országos költségvetésbe kell ezeket a dolgokat beleilleszteni, a melyeket igen helyesen csak a törvényhozás szavazhat meg, akkor minden egyes tagnak hozzászólási joga van úgy, hogy ezen a mindenféle retortákon keresztül ment nyilvánossági alapokon kiki mindenhez hozzászólhat. Én tehát a nyilvánosságot sem látom kizárva, osztozom Berzeviczy Albert barátom nézetében.

De mert sohasem zárkóztam el a méltányosság követelményei elől, hogyha az illetők azt mondják, hogy okvetlenül szükséges nekik jelen lenniök, ez elől nem zárkózom el, de csak úgy, hogy minden kár nélkül kell az adatokat és nyilatkozatokat azoknak a közegeknek itt előterjeszteni, a mint valaha az országgyűlésen történt az újonezozás kérdésében, noha a nyilvánosság terén annyira menni nem is óhajtok, hogy az albizottsági üléseken a hírlapírók vagy gyorsírók jelen legyenek.

Mindezek alapján, a mint már mondottam, nem azért, mivel a kérelem jogosult, mert én absolute nem tartom jogosultnak ezt a követelést vagy fellépést, hanem mert méltányos, hozzájárulok igen tisztelt barátomnak az indítványához, azonban Berzeviczy Albert tisztelt képviselőtársam módositványával.

Keglevich István gr. : Igen tisztelt országos bizottság! A nélkül, hogy annak a fejtegetésébe kívánnék belemenni, hogy a múlt Írott törvényeinek betűjében gyökerezik-e vagy abból fejthető-e ki a jog arra, hogy az országgyűlés tagjai jelen legyenek egy albizottság tárgyalásán vagy sem, pusztán arra szorítkozom, hogy röviden azon nézetemnek adjak kifejezést, hogy az eltelt 35 alatt nagyon gyakran tapasztaltam, hogy igen helyes az a gyakorlat, a melyet az