A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
176 V. ÜLÉS. czéljából folyó kisérletezések milyen lassúsággal haladnak és azt mondta, nem érti a dolgot : miért ingadozik a hadűgyminister, hiszen ideje volna végre-valalníra határozott nyilatkozattal előállani. Nos, ezzel szemben legyen szabad a hadügyi albizottság jelentésére utalnom, a mely épen nagyon helyesli és méltányolja, hogy a hadűgyminister úr ebben a nagyon fontos kérdésben — ha épen ez a kifejezés tetszik annyira — ingadozik, vagyis jobban mondva, határozott nyilatkozattal elő nem áll mindaddig, a mig a kiséilétezések teljes és tökéletes eredményre nem vezettek ; hiszen ezt a nagy horderejű kérdést, a mely ott tetemes anyagi áldozatot igényel, hamarjában elintézni igazán nem lehet. Panaszolja a t. bizottsági tag úr, hogy a hadügyi kormány nem terjeszti az országos bizottság elé azokat a jelentéseket és kimutatásokat, a melyek alapján az égisz hadügyi szervezet megvolna Ítélhető. Nem tudom, honnan meriti az igen tisztelt bizottsági tag úr ezt az állítását. Én csak ismételten constatálhatom, hogy a hadügyi kormíny a legnagyobb készséggel rendelkezésünkre bocsátotta az összes kimutatásokat és a költségvetés 300-nál több lapra terjedő indokolásában igazán minden kérdés bőven meg van világitva. Hogy program- mot nem terjeszt elő a foganatba veendő intézkedésekről hosszabb időre előre, ez csak természetes, mert hiszen nem is lehet előrelátni, hogy mily intézkedések lesznek hosszabb időre előre szükségesek, és azok iránt csak akkor lehet határozatokat proponálni, ha azok már tényleg foganatba veendők. Ellenkezőleg, csak helyeselhető, hogy a hadügyi kormány átalában is, minden fontosabb kérdésnél, épúgy, mint az ágyúrendszernél, nem lép fel javaslattal mindaddig, a mig önmagával végleges megállapodásra nem jutóit A mi pedig, mondom, a kimutatásokat illeti, a hadügyi albizottság mindig azon helyzetben volt, hogy constatálhassa, hogy e kimutatásokat mindig a legnagyobb előzékenységgel és készséggel megkapta. A magam részéről nem akarok kiterjeszkedni e helyről sem a kétévi szolgálati időre, sem az ujonczlétszám felemelésére, mert erre vonatkozólag én teljesen csatlakozom az Apponyi Albert t. bizottsági tag úr által elmondottakhoz, valamint azokhoz, a miket Pulszky Ágost t. bizottsági tag úr a tegnapelőtti napon olyan szépen és bőven kifejteit. Egy dologgal azonban foglalkoznom kell, nehogy valaki a kérdés elbírálásánál tévedésbe essék. A kétéves szolgálati idő behozatala korántsem jelentené a hadügyi költségek csökkenését, ellenkezőleg, azok szaporodnának, mert azzal kapcsolatosan az ujonczlétszám felemelése is szükségessé válnék, mert ha ma a béke és a hadi létszám meg van állapítva, akkor csak természetes, hogy a két évi szolgálati idő behozatala esetére jóval több ujonczra lesz szükség, hogy a békeállomány tökéletesen fennálljon, és azon felül a mostaninál sokkal intensivebb gyakorlatokat kell folytatni, hogy a csapatok kellő kiképeztetésben részesüljenek. Rakovszky István t. képviselő úr azt mondja, hogy az ellenzék a vKlageweiber« szerepét ját- sza itt az országos bizottságban. Nagyon sajnálom, hogy nincs jelen a t. bizottsági tag úr, hogy szemben is elmondhatnám neki azt a bókot, hogy erre a szerepre bizonyára nem válalkoz- nék, úgy a mint a tények is bizonyítják, hogy ők korántsem hallgattatják el magokat, hanem igenis megteszik kimerítően és behatóan ellenvetésüket mindenütt, a hol szükségesnek látják. Rikovszky István t. bizottsági tag úr azt a szemrehányást is teszi a hadügyi kormánynak, hogy jelenleg a költségvetést azért terjesztette elé kisebb tételekkel, mert arra szükség volt, a választások előtt állván és mindenféle más okokból. T. országos bizottság. Én a jelentésben is rámutattam arra és itt csak ismételhetem, hogy semmiféle titkos czélzatok nem vezették a hadügyi kormányt, hanem nyíltan és őszintén, a mint tőle meg vagyunk szokva, kijelentette azt, hogy csakis a két állam pénzügyi helyzete tette azt kívánatossá és miután a két állam pénz- ügyministere kivánata a reductiókat,a hol az lehetséges volt, meg is tette. Horánszky Náudor t. bizottsági tag úr a vita folyamán a virementra nézve tett bizonyos megjegyzéseket; azokat a hiányokat, a melyeket felemlitett, az évek hosszú során át magam is észleltem és a magam részéről is kívánatosnak tartom, hogy ez a kérdés a maga egészében