A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 161 sanak még felvenni, hogy ebben nincsen benne az a teher, a melyet rakunk a polgárok vállaira azáltal, hogy őket három évig elvonjuk keresetüktől, életpályájuktól, a mi szintén reális, financiális, és gazdasági terhet képvisel. És ezzel az óriási katonai teherrel szemben az, a mit Magyarország összes beligazgatási szükségleteire áldozhat, nem több. mint 19 millió; közoktatás- ügyi kiadásaira nem több, mint 17 millió, ke- keskedelemügyére nem több, mint 8 millió, föld- mívélésügyére szintén 8 millió, hidakra, utakra 10 millió, úgy, hogy az összes belszükséglet terén nem megyünk azon határig, melyet a hadügyi terhekből reánk eső rész képvisel. És akkor előáll reánk nézve az a helyzet, hogy nem merünk előbbre menni oly téren belügyeinknél, a melyek nagyobb költségeket igényelnek, sem a közoktatás terén, a hol a tauügyet szolgáló egyének fizetésének minimumát 350 forintnál magasabbra nem szabhatjuk. A közigazgatás terén nem merünk reformukba kezdeni, mert ez óriási áldozatot kivan. Mindezt megvonjuk magunktól és mindezen felül még milliókkal többet áldozunk katonai czélokra, a melyek rég túlhaladják azon mértéket, mely az ország teherviselő képességével arányban áll. És azért rosz- szul esik Tisza István képviselő úrnak azon biztatását hallani, (Úgy vaui) hogy nem fizetjük még azon mértékben a védelmi költséget, a melyben kellene, hogy mint nagyhatalom léphessünk fel a Balkán-félszigeten. Igaz, azt mondta, hogy a haditengerészet szükséglete nem szaporodik, mert a közös kormány egy új hajónál többet nem kíván. De azt tudjuk, hogy a szárazföldi haderő fejlesztésére pedig többet kíván és ha ezt a biztatást hallja a hadügyi kormányzat, akkor majd még többet is fog kívánni. Nem is veszem a kormánynak rossz néven azt, ha nem áll oda a nemzet anyagi erejének hú őrzőjéül, mert ebben az irányban nekünk volna kötelességünk megszabni a határokat, kimondani vétónkat. Ők nem tájékozottak az ország anyagi helyzetéről, a nép gazdasági körülményeiről. Ok felállítják a követeléseiket; de megmondani, hogy mi az, a mit az ország megbir, ezt a határt megszabni nekünk a kötelességünk, úgy itt, mint az ország törvényhozásában és sajnálattal tapasztalom, hogy a költségA közösügyi országos bizottság naplója. 1901. vetésnek egyetlen tétele sem volt, melyet ez a bizottság megtagadott volna, hanem mindig csak a nemzet teherviselő képességének határaira való tekintet nélkül szavazta meg a kiadásokat és ez még más irányban is kellemetlen következményekkel jár, azzal, hogy nem keltette fel azon gondolatot, vájjon nem más utón kellene-e a hadi készültséget tökéletesíteni, fejleszteni. Nem kellene-e a czél veszélyeztetése nélkül más kísérleteket is tennünk, melyekkel a kettős érdeket összeegyeztetni lehet. Szerintem más irányt kellene követni bizonyos mértékben, a mi a czélt, a teljes hadi készültséget semmi tekintetben sem veszélyeztetné. Oda kellene terelni a figyelmet, hogy ha már fejleszteni kell a nemzet hadi készültségét és hadi kiképzését, ezt olcsóbban és viszonyainknak megfelelőbben érjük el. Nem szükséges, hogy ott kezdjük a kiképzést, mikor az ujoncz 20—22 éves korában besoroztatik és a kiképzés tekintetében kizárólag azon három évre van utalva, hogy a fegyverrel való bánást és a fegyver kezelését megtanulja. Ha ellenben felhasználnók culturalis intézményeinket, ha a gyermeket az iskolában, később az ismétlőiskolában, télen felhasználnók az időt arra, hogy őt az egyéni kiképzés pha- sisain keresztül vigyük, ha őt ott a falujában a lövészetre megtanítanák, a lőfegyverhez hozzászoktatnák, akkor a collectiv kiképzés, mely a hadi szervezetben megkívánja az együttműködést, sokkal kevesebb időt és áldozatot kívánna, mint igy, mikor az ujonczot az egyéni kiképzés minden fokán keresztül kell vezetni. Ezt az utat szerényebb viszonyainknak mérlegelésével okvetlenül követnünk kellene és akkor nemcsak odáig mehetünk el, hogy két évre reducáljuk a szolgálati időt, de még lejebb is mehetünk annyira, hogy e téren a költségek tetemesen csökkenthetők lesznek. És a másik, t. országos bizottság, ne tessék teljesen szemet hunyni az előtt, hogy a kiképzés azért vesz annyi időt igénybe, mert a nemzet fiai nem saját nyelvükön, nem saját nyelvű, saját gondolkozású és műveltségű tisztektől, hanem idegen nyelven, idegen magyarázatokkal, idegen tisztektől kapják a kiképzést. Ha áldozatot kívánnak a nemzettől, meghozzuk az áldozatot, de viszont tegyék lehetővé, hogy 21
