A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1898 - hiteles kiadás (Bécs, 1898)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

72

V. ÜLÉS.

meghatározására. De hogyha érvényesítette és arra is gondolt, hogy milyen befolyást gyako rolt ez a magyar államháztartás mérlegére és arra határozta el magát, hogy sokkal czélsze- rübb azt együttesen lebonyolítani s az 1897., illetőleg 1898. év terhére elszámolni ha a mérleg szempontjából indúlt is ki, nem lehetne ezt rossz néven venni, mert végre is rendkívüli dologról van szó és nem rendes eljárásról. És ha itt is a mérleget meg kívánta óvni, azt hiszem, ezt tőle rossz néven venni nem lehet.

Mindezek alapján azt hiszem, hogy egészen addig a pontig, a meddig Apponyi Albert gróf elment a kiindulási pont helyesléséig és elfogadásáig és midőn elment odáig, hogy az összeg bizonyos részét igazoltnak tünteti fel, illetőleg hajlandó lenne azt elfogadni, úgy nekünk a legszigorúbb kritika mellett is a tételt többi részében és így egészében el lehet fogadnunk a politika iránti felelős osztozásban és a kormány iránti bizalomban. Én elfogadom (Helyeslés a baloldalon.)

Horánszky Nándor: Tisztelt országos bizottság ! Igen röviden óhajtok szólni, mert nem akarom a tisztelt országos bizottság szives figyelmét hosszabb időre igénybe venni ; de némileg kényszerülve érzem magamat egyfelől Pulszky Ágost tisztelt bizottsági tagtársam tegnapi felszólalása, másfelől azon egyenes provocatio következtében, a melylyel előttem szólott t. barátom felém fordúlt. Ök felszólalásaikban mind a ketten az ellenmondások theoriájából indulnak ki és nem a beszéd tartalmával foglalkoznak, hanem egyszerű kijelentéseket tesznek, a nélkül, hogy ezeket meg is okolnák. Ez magát túlélt eljárási methodus, melynek semmi más értelme és tendenti.íja nincs, mint puszta kijelentéseket tenni, a melyek mint csengő phrasisok megmaradnak a fülekben, hogy azonban ezek indo- koltassanak is vagy ne, az egészen másodrangú dolog, mert a czél nem a czáfolat, hanem a beszédnek — jó értelemben veszem — dis- creditálása. Ha én és Pulszky Ágost t. barátom a közvélemény itélöszéke elé állunk és verdictet kérünk a közönségtől arra, hogy a controversiá- ban kinek van igaza és feltesszük a kérdést, hogy én a közvéleményt be akartam csapni s t. barátom pedig szükségét látta annak, hogy a

közvéleményt az igazság forrásához vezesse, hizelgek magamnak azzal, ho^-y egy szóra sincs tovább szükség és nekem nyert csatám van.

Az én tisztelt bizottsági tagtársam tegnapi felszólalásában, melyet rendkívüli figyelemmel hallgattam, igyekeztem a logikai fonalat megfogni és eljutni az ő beszédének folyamán odáig, hogy miben rejlik az ellenmoodás, melyet beszédemben felfedezett. Nagy fáradsággal két momentumot találtam, a melyekre ma már reflexió is történt, úgy Apponyi Albert gróf tisztelt barátom, mint Hegedűs Sándor tisztelt bizottsági tagtársam által. Az egyik az, hogy mi megszavazzuk a hadügyi költségvetést, megsz .vazzuk az occupationalis költséget, sőt megszavaztuk ebből kifolyólag a bizalmat is a hadügyi kormánynak. Hegedűs Sándor tisztelt tagtársam ebbe még egy momentumot is kiván belevegyi- teni, midőn azt mondja, hogy az ajánlott javas lat megszavazásában nemcsak azok az eszmék foglaltatnak, a melyekről az előterjesztés szól, hanem az a mód is, melylyel eljárt az a kormány, a mely iránt bizalmat kellene szavazni.

Ezt, megvallom őszintén, nem tudtam. Én titkos gondolatokat javaslatban nem keresek soha. A dolog egyszerűen úgy áll — azokon kívül, a miket tisztelt barátom Apponyi Albert gróf mondott, — hogy mi helyeseltünk és helyeslünk mindent, a mit jónak és czélszerünek találunk, ellenben nem helyeseljük azt, a mit nem találunk elfogadhatónak. Ebben van logika, de abban azután, a mit Pulszky Ágost tisztelt tagtársam mond, hogy mert egy részét bizonyos dolognak helyeseljük, tehát ebből következik, hogy ne helytelenítsük azt, a mi rósz, ebben már nincs logika. Az én logikám az első, hogy tudniillik a mi helyes, azt elfogadom, a mit nem helyeslek, azt nem fogadom el, az övé pedig az, hogy ha valamit, a mi jó, elfogadok, fogadjam el azt is, a mi rósz.

A másik ellenmondás, a melyet felfedezett tisztelt bizottsági tagtársam, vonatkozik beszédemnek általa felfedezett két részére, a melyben — úgy mondja ő is és Hegedűs Sáudor t. barátom is — ellenmondás van, mert a 30 millió póthitellel nem bírjuk összefüggésbe hozni az átalános hadügyi politikát és ennek a természetét. Meglehet, hogy ez nem indok részem-