A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1898 - hiteles kiadás (Bécs, 1898)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
70 V. ÜLÉS. ismer, s a programmszerü alatt érteni kell, hogy hogyan szaporittatott a tisztikar, hogyan képeztetnek ki a póttartalékosok, a tüzérséggel mi történik. Mindig, valahányszor valami kezdeményezés történt, ezek elő voltak terjesztve a dele- gatiónak, praeter-propter meg volt mondva és elvi elhatározása kikérelett ebben a kérdésben, így vagyunk akár a lőszerekkel, akár a fegyverek beszerzésével és azt hiszem, hogy egy hadsereg és egy hadügyi politika keretében más programm egyátalában nem is létezik, mint a törvény által megszabott alapon és annak szellemében a fejlesztés az idő követelményei szerint a pénzügyi viszonyok által engedett mértékben való elöhaladás Igaz, hogy ez nem valami mulatságos dolog, mert nem czifra kifejezésekben van kifejezve a programm mert ezer meg ezer apró tételből áll. Tehát az képezi a hadügyi politika programmját felfogásom szerint és megvallom, hogy ha a t. bizottsági tag úr úgyszólván provocálja a hadügyi kormányt, hogy más természetű programmot adjon, én ezt a dolog érdemében levőnek tartom, mert ha kezdünk egy programmot kifesteni a papiroson, az sokkal többe kerül, mint a lépésről lépésre való haladás, a mely mindenesetre szintén költségbe kerül, de soha sem annyiba, mintha valami czifra pogrammot csinálunk. Most méltóztassanak megengedni, hogy a költségvetési jog szempontjából vegyem a dolgot bírálat alá. Abban mindnyájan egyetértünk, hogy itt a költségvetési jog meg volt sértve. Ezt a kormány sem tagadja és ennek következtében ezt a hadügyi albizottság jelentésébe és indokolásába fel is vette és constatálta egyúttal azt, hogy a kormány maga is belátja, hogy ezt ismételni és rendszerré tenni egyáltalában nem szabad, hogy ez csak a legvégső esetre szorítható, — mint az albizottság kifejezi — és akkor a legelső alkalommal bejelentendő. Midőn a hadügyi albizottság így nyilatkozik erről az eljárásról nem hiszem, hogy azt lehessen mondani, hogy ez valami sóhajtozás, mint Horánszky Nándor t. tagtárs úr mondja, mert ez határozott nyilatkozati a jövőre való szempontból. többet mondok. A t. bizottsági tag urak sem mondanak elvileg e tekintetben egyebet. Mert, igen okosan, ők sem zárkóznak el oly lehetőség elől, midőn a kormány csakugyan a saját felelősségére kénytelen ilyen rendszabályokhoz nyúlni. Ök csak az alkalmazásban térnek el tőlünk. Azt mondják, hogy ennél az al- kalommnál oly mértékben, mint a hogy igénybe vétetett és oly hosszú ideig, mint az igénybe vétetett, nem volt szabad azt tenni. Ennek következtében szorítsuk a vitát magunk között, nem elvi alapokra, a melyekre nézve teljesen egyetértünk és ne akarjuk a de- Iegátió tekintélyét lesülyeszteni, mert e tekintetben az elvi alapok fenlartása meg van, hanem szorítkozzunk tisztán a concret kérdésre. Bíráljuk és vizsgáljuk, hogy vájjon heiyeseD és czélszerüen járt-e el e tekintetben a kormány. Itt Apponyi Albert gróf t. bizottsági tag úr csaknem azonosította magát Horánszky Nándor t. bizottsági tag úrnak e téren való fejtegetéseivel, miután több részletbe ment bele, méltóztassanak megengedni, hogy csakis az ő okoskodásával foglalkozzam. Azt, hogy a költségvetési jog megsértetett, mindnyájan elismerjük. A kérdés csak az, hogy volt-e reá elegendő ok. A t. bizottsági tag úr beszél arról, hogy kicsiny okból és kicsinyes szeszélyből ily alkotmányjogi sérelmet elkövetni nem szabad. Ez is helyes elv ; csak az a kérdés, hogy vájjon kicsinyes ok, vájjon szeszély volt-e az, midőn a harmincz millió ily alakban elköl- tetett. És itt részben az időpont, részben a rendszabály mértéke adja meg nekünk a választ. Én elfogadom Apponyi Aloert gróf t. bizottsági tag úrnak azt a nézetét, hogy a hadügyi albizottságban történt felvilágosításokat, ámbár azokat ö elégteleneknek tartja, tüzetes bírálat tárgyává nem teszi. Én sem kívánom ezt tenni. De constatálni kívánom, hogy még a con- crét esetben, az int' zkedésre nézve is, két pontban egyetértünk. És ezt ne méltóztassanak szem előtt téveszteni, mert ezt döntőnek tartom. Az egyik az, nem tagadja, hogy azon időpontot illetőleg, midőn az első intézkedések történtek, nem zárkőzhatik el az elöl, hogy lehetett oly körülmény és idő, a mikor úgy kellett tenni. Ebben egyetértünk. A miben továbbá
