A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1898 - hiteles kiadás (Bécs, 1898)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
52 IV. ÜLÉS. póttartalékra vonatkozólag a törvény világosan kijelentette, hogy mi a póttartalék rendeltetése. És ezt nemcsak combináltuk akkor, a t. országos bízoltság, hanem ebben a felfogásban volt az akkori t kormány s az akkori véderő-bizottság is. Ennek jelentésében egyebek között a kövelkezö is foglaltatik (olvas a): »A törvény- javaslat a közös hadsereg és a hadi tengerészet létszámának meghatározását mellőzi ugyan, mindazonáltal a létszámot 103.100 főben, tehát oly számban határozza meg, melynek előállítása esetében az e tekintetben szerzett adatok és biztos tapasztalatok alapján, tekintetbe véve a 4°/o-os apadást és a be nem vonulók fogyatékát, a hadi létszám a moslanit, tehát a 80 000-et meghaladni nem fogja«. A póttartalékra vonatko zólag pedig törvénybe iktattatott az, hogy a póttartalék a közös hadseregben és a honvédségben háború esetén jelentkező fogyatékok pótláséra szolgál « Akkor, t. országos bizottság — csak curiositásból említem — calculusokkal is találkoztunk, mert sokunknak volt aggodalma arra nézve, hogy az új véderő-törvény folytán bekövetkező fejlődés pénzügyi eredményei sokkal nagyobbak lesznek; és ime az igen tisztelt honvédelmi kormány és a t. véderő bizottság akkor constatálta, hogy e költségtöbblet, a me lyet a véderő-törvény maga után vonhat, 1896-ig számítva, 373.878 frtot fog tenni, holott 1896. év végén, a meddig a kiszámítás akkoron történt, tisztán a póttartalék kiképzésére és a fegyvergyakorlatokra vonatkozólag, a mely a fegyvergyakorlatokban nemcsak a póttartalék van benne, hanem a tartalék is, az emelkedés már 1,278.293 forintot, 1899-re pedig 2,124.075 forintot tesz ki. Méltóztatnak ebből látni, mily nagy tévedés volt akkor a calculusban. Ma nézve a dolgot látjuk, hogy ez nem annyira tévedés, mint inkább oly tendentia volt, a melynek követkézé seit akkor belátni képesek nem voltunk ; ezen adatok után azonban ma már az a hit és az a tudat él bennem, hogy a haderő ezen fejlesztése a törvényhozás beleegyezése és belenyugvása nélkül történt és nem olj^ természetű volt, mint a minő természetét ma, tudniillik a mai fejlemények után látjuk. Tény az, hogy ma a véderő-törvény következtében a póttartalék létszáma körülbelül 400.000 ember. Ezeket a jelenlegi cadreokba beosztani teljes lehetetlenség, mert a cadreokba való beosztás egyszerűen feltételezné az ujoncz- jutalék felemelését. Ha tehát figyelembe veszem azokat, a mik 1891., de különösen 1894. óta történtek, akkor azt kell találnom, hogy itt a hadi léts ámnak oly természetű átalakításával állunk szemben, a mely a törvényhozásnak in- tentiójában nem állott és a mely a tényleges viszonyok folytán mégis bekövetkezve, rójja az országra azokat az óriási terheket, a melyek ma ezen fejlődésben is előttünk állanak és mutatkoznak. Én már abból a körülményből, hogy a tiszti létszámnak nagyfokú szaporítása mit jelent és mit jelenthet, más felfogásra nem jutottam, mint arra, hogy itt egy előkészítési actióval állunk szemben, a melyre nézve, hogy helyes-e vagy nem, a felett én ma nem vitatkozom, de azt állítom, hogy a törvényhozás hozzájárulása nélkül intendálni szabad nem volt. Hogy pótformatiók létesittettek időközben, tudjuk; de hogy ezek rendeltetése mi legyen háború idején, vájjon ezek csakugyan a hadsereg fogyatékainak pótlását fogják- e képezni, avagy külön brigade-kötelékekben. vagy más kötelékekben fognak résztvenni, azt én, t. országos bizottság, nem tudom, de azt, ismétlem, tudom és állítom, hogy a törvény rendelkezésével, mely a póttartaléknak rendeltetését megszabta, ez a törekvés és felfogás, legyen akár helyes, akár helytelen — nem egyezik meg. Itt fekszik, t. országos bizottság, az az egyik szempont, a mely szempontból én azt vagyok bátor állítani most is, a mit az imént állítottam, hogy a delegatio eljárása és működése között nincs meg az összhang, hogy két malomban őriünk. Az egyik az iutlatiót képezi, a másik pedig képezi az odaadó kötelességteljesitésnek és áldozatkészségnek azon legmesszebb menő határát, a meddig elmenni a delegatio minden alkalommal és minden időben kész és képes volt, de csak a törvényhozás által megszabott létszám határai között. És itt van a baj, t. országos bizottság. Ha a kormány nyíltan jön, ha a kormány a maga czéljait, törekvéseit és programmját fel tárja, és a két törvényhozás competens testületéihez, illetőleg a törvényhozásokhoz és másodsorban, midőn a költség megszavazásáról van
