A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1898 - hiteles kiadás (Bécs, 1898)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
IV. ÜLÉS. 51 sőt valószínűnek is tartom, részint a történtek után, részint azon prospectus után, a melyet, ha az ember combinál és a történteket a fejlődés természetével összehasonlítja, előtte kell lebegnie azon képnek, hogy mindazok, a mik addig történtek, egyenesen előkészítő actiót képeztek. És ez az, t. országos bizottság, a mit lehető röviden, de mégis megokolni és kifejteni kívánok. Azt találom, hogy mióta az 1889-iki véderőtörvény megalkottatott, azóta két malomban őrölünk. Még pedig egyfelől a delegatió, másfelől pedig a hadügyi kormány, szóval a hadügyi politika. Az egyik, a delegatió, képviseli azt az áldozatkészséget, a melyben én is szívesen osztozom minden körülmények közt, a mely igyekszik a monarchia haderejét azon létszám határai között, a mely szemeink előtt lebegett és nekem még most is lebeg — kiépíteni. A t. hadügyi kormány és annak politikája az inflatiót képviseli, azt az inflatiót, a melynek arányai és tendentiái ezeken a határokon igen messze túlmennek. Csak néhány nagy vonásban kívánom megemlíteni azon történeti fejlődést, a mely nélkül előadásom csonka lenne és a mely történeti fejlődésnek a megfigyelése és combinatiója engem arra a feltevésre vezetett — a miben ma már absolute semmi kétségem nincs — hogy itt olyan messzemenő tendentiákkal állunk szemben, a melyek a törvényhozásnak — legalább eddigelé — intentióit nem képezték. Fogják-e jövőben képezni vagy nem azt nem tudom, de hitem és felfogásom szerint — ismétlem — nem képezték. Az igen tisztelt országos bizottság velem együtt tudja, hogy 1868-ban a monarchia véd- erejének hadi létszáma 800.000 főben lett megállapítva, beleszámítva a póttartalékot is, a melynek az akkori törvény szerint más jelentősége nem volt, mint hogy egyszerűen a természetes fogyatékot pótolja, mert kimondatott akkor a törvényben, hogy ezen póttartaléknak tiz évi száma nem haladhatja meg az egy esztendei ujonczozásnak a létszámát. Semmi más feladat a póttartalék eszméjéhez akkor nem volt kötve, mint ez, mert kimondatott, hogy ezek világlatban tartandók és azontúl polgári foglalkozásban hagyandók. 1879-ben, midőn tiz év múlva az új törvény megalkottatott, a törvény, hozás ugyanerre az álláspontra helyezkedett, vagyis az 1879-iki védtörvénv a 68-ikin semmi változtatást nem tett. Jöttek időközben kisebb jelentőségű törvények, melyeket igy utólag megnézve, bennök a tendentiának bizonyos kisebb mérvű megnyilatkozását látjuk Jött az 1883-iki törvény, mely egynémely rendelkezéseit a véderő törvénynek módosította s ezek között a póttartalékra vonatkozólag kimondotta, hogy njolcz heti kikép zésben részesülnek és hogy tiz év után a honvédség állományába helyeztetnek át. Jött ezután az 1888-iki törvény, mely kimondotta, hogy a póttartaléknak a legutolsó három évben besorozott korosztálya ő Felsége parancsára, különös körülmények között szolgálatra behívható, vagy abban visszatartható. Jött azután az 1889-iki véderő törvény, a mely a létezett törvény számos rendelkezéseit és ezen rendelkezéseknek lényeges intézkedéseit megváltoztatta. Az egyik volt az, hogy a 800.000 hadi létszámnak törvénybe iktatását elejtette, íme, itt már láthatni, hogy ennek a °00.000 forintnyi létszámnak a törvényből való kihagyása milyen tendentiával birt. Annak utána kimondotta azt, hogy a kevésbé alkalmasok is, tehát mindenki, a ki egyátalán hadiszolgálatra használandó, besorozandó, vagyis a póttartalék létszámát in infinitum kiterjesztették és a mennyit a népesség és a tényleges viszonyok lehetővé tettek, besorozhatónak rendeltek, sőt erre vonat • kozólag még egy nevezetes intézkedés is létesit- tetett, az tudniillik, hogy a póttartalék fegyvergyakorlatra háromszor behívható. Azonban a törvényhozás intentiója ezek mellett is az maradt, hogy a monarchia hadi létszámának ereje 800.000 főből áll és álljon. Erre a feltevésre engem két alapos ok vezet rá s azt hiszem, nem is csalódom. Az egyik az, hogy az ujoncz- jutalék 103.000 főben állapíttatott meg és ezen korlátban kerestetett és találtatott akkor az, hogy a monarchiának védereje 10 éven át kiépülve, a természetes fogyatékok leszámításával 800.000 létszámnál többet nem tehet. A másik szempont pedig t. országos bizottság, a mi ezt a körülményt plausibilissé telte, az volt, hogy a 7*
