A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1897 - hiteles kiadás (Bécs, 1897)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
IV. ÜLÉS. 49 a tekintetben, hogy itt kettős a feladat, tudniillik egyrészt arra tekinteni, hogy a czél, mely feltétlen, mely elsőrendű államszükséglet, mely a hadseregnek létalapját érinti, kellő mértékben eléressék, mert ettől függ nemcsak háború esetén biztosságunk, hanem ettől függnek béke idején is azon erők, melyekkel politikánk érvényesítése szempontjából mindig rendelkezhetünk ; másrészt szem elölt tartani a takarékosságnak azon követelményeit, a melyek mellett az or szag anyagi erejét nemcsak kímélnünk, hanem annak fejlesztése érdekében mindent megtenni kötelességünk. E két szempont volt mindig az, mely a delegatio előtt lebeg, midőn a hadügyi költségvetés tárgyalásáról van szó. Ha e két szempontot alkalmazzuk, még azt sem tartom, hogy sziikségképen eltérés forogna fenn a látszat daczára abban a tekintetben, hogy minő arányban kell e szempontot egymással mérlegelni. Mert azt hiszem, hogy e tekintetben mindenki, t. barátom is, egyetért velem, hogy a mennyiben a haderőnek, a monarchia tekinté lyének és biztosságának hatalma megköveteli, annyiban a költségeket, melyek a hadseregre szükségesek, múlhatatlanoknak és mindenáron előteremtendőknek tekintjük, másrészt pedig, hogy törekednünk kell minden oly költséget a legszigorúbban személyválogatás és előszeretet nélkül kiküszöbölni és ellenezni, mely az előbb jelzett czél szempontjából nem okvetetlenül szükséges. Tehát az áldozatkészség megvolt és megvan mindnyájunkban minden pártkülönbség nélkül a hadsereg czéljai irányában, a mennyiben e czélokat mindnyájan magunkénak valljuk ; másrészt megvan mindnyájunkban a teljes meggyőződés, hogy ha látjuk, hogy a hadsereg administratiójában valami felesleges költekezés fordulna elő, ha drágát ban kap nők azt, a mire jogunk és szükségünk van, mint a mennyiért az méltán és helyesen előállítható, hogy akkor e tekintetben jogosult kritikát gyakorolhassunk és ezt a felesleges költséget okvetlenül leszállítsuk. De ha tényleg a jelen állapotot és a jelen költségvetést és a közvetlen elmúlt éveket veszszük alapul, vájjon tényleg a lehető leggazdaságosabban és az erők legnagyobb kifejtésével értük-e el azt a mindnyájunk előtt lebegő czélt ? Ebben a tekiutetA közfisügyi országos bizottság naplója. 1807. ben úgy látom, némi véleménykülönbség van t. barátom közt és azok közt, kik az elmúlt tiz év alatt és most a hadügyi albizottság álláspontjánál fogva a hadügyministerium költségvetését majdnem kivétel uélkül a maga teljességében elfogadták. Horánszky Nándor: Én is elfogadtam! Plllszky Ágost: Elismerem hogy elfogadják ; mi is elfogadjuk, csakhogy a kritika, melyet az elfogadáshoz fűznek, némileg más az ő részükről s átalában t. barátom előadásán bizonyos, nem akarom mondani pessimisticus, hanem bizonyos sajnálkozó hang vonult végig, mintha azon meggyőződésben volna, hogy esetleg más rendszer, esetleg az összegeknek más beosztása és felhasználása mellett nagyobb eredmény lett volna elérhető, mint a minőt elértünk. És még egy megjegyzése volt, melylyel szemben egyet mindenekelőtt praecizirozni akarok, nehogy félreértések támadhassanak azokra vonatkozólag, a miket ezekhez később fűzni kívánok. T. barátom azt mondta, hogy az ö hite szeiint nem vagyunk képesek a külföldi államokkal mindenben teljesen egyenlő lépést tartani. Engedelmet kérek, itt is különböztessünk. Absolut mértékeket véve, kétségtelen, hogy nem vagyunk képesek sem Németországgal, sem Francziaországgal, sem Oroszországgal egyenlő mérvű és némi tekintetben talán egyenlően dotált hadsereget fentartani, de kétségtelen az is, hogy relative, t. i. haderőnkhöz képest nem vagyunk képesek azt úgy ellátni, mint Anglia a maga igen drága és igen sok mindennel felszerelt hadseregét. De nem ez a kérdés a mit szem előtt kell tartani, hanem az, hogy vájjon képesek és készek vagyunk-e mindazon áldozatokat meghozni, melyek a monarchiának katonai és diplomatiai politikai viszonyait a külföldi államokhoz, tekintélyét és súlyát ugyanazon mértékben képesek növelni és fentartani, mint a mily mértékben növelik és fentartják a külföldi államok a magukét. Illetőleg nem az szükséges, hogy az egyes intézkedésekben és költekezésekben egyenként véve lépést tartsunk a külföldi államokkal, de az szükséges, hogy ne engedjük saját hazánkat és a monarchiát ezen nemzetközi állásból bármiben is leszállani, melyben relative a többi európai államokhoz áll. Ne engedjük, hogy 7
