A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1887 - hiteles kiadás (Bécs, 1887)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
46 V. ÜLÉS. zati javaslata, hogy további intézkedésre szükség e téren fenn nem forog. A hadügyi albizottság jelentése és határozata, a mely most nyujtatott be, ettől a felfogástól távol áll, mert világosan kimondja, hogy vannak aggodalmai, vannak bajok és követeli azt, hogy a katonai alreáliskoláklehetőleg a magyartanrendszerhez alkalmazkodjanak, hogy a magyar nyelv tanítására az eddiginél nagyobb gond fordit- tassék, hogy a történelmi tankönyvek szerkesz tése történelmünknek és közjogi állásunknak megfelelő legyen. Ez helyes volna magában véve, de meg vagyok győződve arról, hogy ennek sem lesz gyakorlati eredménye és én, ki különben szívesen hozzájárulnék a hadügyi albizottság által javasolt határozati javaslathoz, ezt nem tehetem azon oknál fogva, mert károsnak tartom belenyugodni oly eszközökbe, melyek reális értékkel nem bírnak és mert szükségesnek látom, hogy egy testület, mely Magyarország érdekeit van hivatva képviselni, ne nyugodjék bele oly intézkedésekbe, melyek nem biztosítják érdekeink teljes megvalósítását. A » lehetőleg« szó teljesen illusoriussá teszi azon kívánságot, hogy a Magyar- ország területén fennálló katonai alreáliskolákban magyar tannyelv alkalmaztassák. Ez mintegy utasittatása a ministernek arra, hogy ne vegye komolyan, a mit kívánunk. Mert ha valaki eddig is elmulasztotta a nemzet kívánságait teljesíteni és mi azt mondjuk neki, hogy valamit »lehetőleg« tegyen meg, ezzel csak arra bátorítottuk, hogy óhajtásainkat figyelembe ne vegye. A mi pedig a magyar nyelv tanítását illeti, meg vagyok győződve arról, hogy ha egy óra helyett 2 vagy 3 órát fogunk neki szánni, éppen ott leszünk,ahol eddig voltunk az egy órával. Mert a ki a tantervbe azt iktatta, hogy a magyar nyelvet hetenként csak egy órán kell tanítani, már bebizonyította, hogy nem volt szándéka magyar nyelvet taníttatni és ha rá is erőszakoljuk, hogy a tantervbe hetenkénti 2—3 órát vegyen fel: meg vagyok arról győződve, nem fogja annyira komolyan venni azt a dolgot, hogy az oktatásnak eredménye is legyen. Mert végre is nem azon fordul meg a dolog, hány órában tanítanak egy nyelvet, hanem hogyan és az által, hogy miként tanítanak, teljesen meg lehet hiúsítani a nagyobb óraszámot. A mi a történelmi tankönyvek szerkesztését illeti, ne ringassuk magunkat abban az illusióban, hogy azok olyan tankönyvek lesznek, melyek a mi felfogásainknak, traditóinknak megfelelnek. Ilá megnézzük azon forrást, melyből az ily szellemű tankönyvek erednek, meglehetünk arról győződve, hogy tán e feltűnő botrányos helyek nem fognak e tankönyvekben előfordulni, hanem igenis az lesz az irányzat, hogy önálló történeti életünk háttérbe szorításával, a nemzeti dicsőség, a nemzet fejlődése fényes phasisainak elhomá- lyositásával igyekeznek meggyengiteni a nemzeti érzületet és a nemzeti traditiókhoz való ragaszkodást. Én mindezekből reális eredményt nem várhatok. Csak abban birnék megnyugvást találni és csak az volna az egyedüli eszköz, hogy a magyar ifjúság szükségképen bekövetkező, dena- tionalizálását megakadályozzuk, ha a katonai alreáliskolákba oly tantervet hozunk be, hogy a tantárgyak magyar nyelven taníttassanak és igy a magyar fiuk nem lesznek kitéve annak, hogy elfeledjék anyanyelvűket, idegen nyelv szellemét szívják magokba és tökéletesen elidegenedjenek nemzetüktől nyelvben és érzelemben. Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy csakis magyar tannyelvű katonai reáliskolák elégíthetik ki a mi érdekeinket és ennélfogva a következő indítványt teszem: Indítvány a hadügyi albizottság jelentésében foglalt 3. számú határozati javaslathoz : A határozati javaslat szövege helyett tétessék : »Az országos bizottság felhívja a közös hadügyministert, hogy a Magyarország területén fennálló katonai alreáliskolák tanterve az itt életbe léptetett tanrendszerhez alkalmaztassák és a növendékek, különös tekintettel a német nyelvnek, mint a hadsereg szolgálati nyelvének alapos elsajátítására, a tantárgyakat magyar nyelven tanulják.« T. országos bizottság! Érett megfontolás után terjesztettem e két indítványt a t. bizottság elé. A kérdés igen fontos és felmerülhetne az a kérdés: vájjon a katonai oktatásügynek ily módon való szervezése nem érinti-e a hadsereg egységes jellegét, vájjon nem bontja-e meg azon szervezetet, mely ma törvényeink alapján fennáll? És ha azt látnám, hogy azok a hadsereg egységét vagy szervezetét a legkisebb mértékben is érintik, vagy megbolygatják, akkor ezen két indítványt sohasem tettem volna. Mert én, a ki az 1867-iki kiegyezés alapján állok és mindazok, a kik azon alapon
