A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

IV. ÜLÉS. 31 kormány nem fog azon módhoz folyamodni, I h°gy ílz összegeket kiadja és utólagos felmentést kérjen, hanem ezen testülettől az illető össze­geket idejében kérni fogja, T. orsz. bizottság! A 8 milliónak csekély áthágásáról nincs szó, de a hol előre láthatólag majd egy pár millióra menő áthágás lesz, ott én nyíltan és őszintén megval­lom, kötelességszerűbbnek tartottam volna ezen belátás alapján teuni meg az előirányzatot és azon összegek megszavazását már most kérni az országos bizottságtól. Ez az egyik. A másik észrevétel, melyet az összeghez fűzni akarok, abban áll, hogy miután a lázadás, a melynek elnyomatására ez összeg szükséges» Dalmáczia egy ítészében is áll, de miután a Iler- czegovinában és Dalmácziában lévő ezen mozga- jom egy egészszé olvadt össze, ezt a mozgalmat úgy tekintem, mint egy egészet — s nem is lehet másként tekinteni — és mert azon biztosítást nyertük, hogy azon összegek, a melyek itt kéret­nek, ezen mozgalom katonai elnyomására fog­nak fordittatni, én ezek megszavazására nézve abban akadályt nem találtam, hogy netán oly intézkedések, a melyek Dalmácziában is szüksé­gesek, de a melyek nem a katonai intézkedés rovata alá tartoznak — mondom, abban — aka­dályt nem találtam, hogy attól tartsunk, hogy ily intézkedések ezen összegből fognak megtör­ténni, azon határozott biztosítással szemben, a melyet részben a közös kormánytól nyertünk. Ez az, t. országos bizottság, a mit magára az összegre nézve megjegyezni akartam. És most engedjék meg nekem, hogy ezen mozgalommal kapcsolatosan nemcsak a felelősség szempontjából, melyre különben még később vissza fogok térni, hanem abból a szempontból is, hogy egy veszélyes illusiótól megőrizzük magunkat, a mozgalom okaira térjek át. Az az illusio pedig, a mely bennünket elfoghatna, ab­ban áll, ha úgy tekintenék ezt a mozgalmat, mint a mely abnormis, kivételes körülmény által van előidézve és ha azon tény előtt önkényt elzárnék szemeinket, hogy ezen mozgalom okainak na­gyon fontos, merem mondani túlnyomó része az occupatio természetében fekszik, a miből aztán önkényt következik, hogy mint az erdő lombja a kedvező időjárás és napsugarak mellett kihajt, úgy ezen maradandó okokbol és tőből rajuk nézve kedvező körülmények mellett ezen mozgalom is­métlésére számítani lehet. Tegnap, azon felfogás ellenében, melyet az albizottságokban is kifejtettünk, hogy t. i. ezen mozgalom okai részben — még pedig túlnyomó részben az occupatio természetében rejlenek, a bizottságnak egyik t. tagja, Andrássy Gyula gróf téves felfogást látott és ezen felfogás ellenében azt igyekezett — kétség kívül el­mésen, mint mindig — kimutatni, hogy az occupatio által állásunk sokkal kedvezőbb, mint volna akkor, ha az occupatio ténye nélkül kel­lene e mozgalommal szembe államink. De mielőtt azon bizonyítékokra reátérnék, a melyekkel ezt a nemes gróf igazolni akarta, en­gedjék meg, hogy arra a kérdésre, a melyre ő triumphálólag hivatkozott és a melyet beszédé­ben — gondolom — ő is a leglényegesebbnek — ha nem egyedül lényegesnek — tekint, én meg­feleljek. (Halljuk!) A t. gróf nem is az előtte szólottát, hanem az egész ellenzéket megtámadva, azon kérdést veti az ellenzék elé, hogy mondják meg most, midőn az eljárásnak már gyümölcseit ismerik — szo­rítkozva pusztán az occupatio tányéré — hogy mit kellett volna az occupatio helyett tenni ? T. országos bizottság ! Én a kérdésnek ily felállítását — megengedi a t. gróf e kifejezést — tévesnek és hamisnak tartom, még pedig azért, mert ha valami ellen, úgy a kérdésnek ezen fel­fogása ellen áll az, a mit a t. ministerelnök úr helytelennek állított és megint sajnálom, hogy oly ellentétbe hozom Andrássy grófot a minister- elnökkel, mikor annyit fáradoznak az egyetértés külső bebizonyításán; (Derültség.) nagyon sajná­lom — mondom, de Andrássy gróf felfogása elle­nében ez ellenvetést teljes mértékben lehet tenni. Ha tehát megengedi a nemes gróf, megkísérlem én a kérdést felállítani. Ha az occupationalis politikáról akarunk ítélni — még pedig alkal­mazva azt a jelenlegi eseményekre — többféle­kép lehet a kérdést felállítani. Én kész vagyok a felett a vitát minden formában elfogadni. \ agy úgy, hogy az occupatio tényét tekintjük, mint befejező episodját és lánczszemét egy politiká­nak, a mely Gasteinban, vagy talán sokkal régeb­ben kezdetett a három császár-szövetséggel, szá­mos episodok után szanitalanszoi okozva izga

Next

/
Oldalképek
Tartalom