A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1875 - hiteles kiadás (Bécs, 1875)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
76 XII. SZÁM. II. melléklet a 12. számú irományhoz. A hadügyi albizottság által a vezérkar és katonai képzöintézetek újjászervezésére, valamint a tüzérség új anyagára vonatkozó előterjesztésének megbirálására kiküldött választmány jelentése a katonai képzöintézetek újjászervezése tárgyában. A közös hadsereg 1876-ki rendes szükségleteire vonatkozó költségvetés 8-ik czímén katonai képzöintézetek szükségletére 58,059 frtnyi emelés kozatik előirányzatba. Az erre vonatkozó indokolásban a hadügy minister kijelenti, hogy ezen szükséglet főleg azon rendszerváltozás folytán származik, a mely e tekintetben foganatba vétetett. A rendszerváltozás lényege a következő. Eddigelé azon elvből kiindulva, hogy a nevelés a zsenge korban legczélszerűebben otthon történhetik, a közös badügyministerium azoknak, a kiknek katonai ösztöndíjakra joguk volt, gyermekeik otthon való nevelésére kiutalványozta a 75—300 frt közt váltakozó ösztöndíj-összegeket, s csakis érettebb korban vétettek fel az ifjak a katonai nevelő-intézetekbe, a melyekben a gymnasiumi tanulmányi rendszer lett alapul elfogadva. Csakhamar kitűntek ezen rendszer hiányai. Azok közül, a kik az intézeteken kívül élveztek ösztöndíjakat, számosán testileg alkalmatlanok voltak a katonai pályára, vagy az elől menekülni óhajtván, egy vagy más módon arra való alkalmatlanságukról bizonyítványt szereztek. Mások ismét, hogy más kecsegtetőbb pályára térhessenek át, az intézetekben egyáltalán nem tanúsítottak oly viseletét vagy előhaladást, mely megtartásukat a hadsereg számára kívánatosnak tüntette volna fel. A családok, melyeknek gyermekei ösztöndíjakban részesültek, sem fogták fel miudig kellőleg azon kötelezettségeket, melyeket az ösztöndíj elfogadása által elvállaltak. Az ösztöndíjaknak az alapítványok értelmével különben sem teljesen egyező ilyetén felhasználása tehát igen sok tekintetben hiú kiadásnak mutatkozott; nehezebbnek találtatott a polgári élethez már inkább szokott ifjúnak az érettebb korban való katonai kiképzése, és a gymnasiumi tanulmányok szelleme sem látszott egészen alkalmasnak arra, hogy az ifjak katonai pályájukra teljesen előkészíttessenek. Ez indokoknál fogva ezennel tervezetbe vétetik az ösztöndíjak kiosztásának megszorítása, s csupán a tényleg már katonai intézetekbe felvett növendékekre való fordítása. Szükségessé válik