A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1875 - hiteles kiadás (Bécs, 1875)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

XII. SZÁM. 77 ezzel kapcsolatban az intézeteknek olyatén szervezése, hogy azokba az ifjak már zsenge koruk­ban vétessenek fel, s folyvást és kizárólag katonai pályára neveltessenek, a minek czéljából a tanul­mányok alapjául a reál-iskolák tanrendje fogadtatott el. A hadsereg szükségletének fedezésére továbbá szükségesnek mutatkozott az alsó intézetek bővítése, a mi anvnyival inkább volt eszközölhető, minthogy a monarchia változott nemzetgaz- ílászati viszonyai folytán a jelentkezők száma is tetemesen szaporodott akkint, hogy jelenleg 780 folyamodás nyujtatott be a katonai képzőintézetekbe való felvétel végett 380 helyre, a mely közül 120 fizető hely. Mindössze az alsó intézetekben a növendékek létszámának emelése 95-el ter veztetik. A mi a magasabb katonai képző-intézeteket illeti, itt is tetemes változtatások terveztet­nek, nevezetesen a központi gyalogsági tanfolyam átalános törzstiszti tanfolyammá szándékoltatik átalakíttatni, a minek folytán a létszám 30 egyénnel emelkednék, továbbá a lovassági és tüzér­ségi tanfolyam lovaglási iskolává szándékoltatik átalakíttatni, a melyben nagyobbszámú gyalogsági tiszt is nyerne kiképzést a lovaglásban. Ezen szervezeti változtatások következtében a létszám- és költségviszonyok követke­zőleg alakulnak : A 8-ik czímben 1876-ra a lét szám 161 évdíjas tiszti egyén, 103 egyéb évdíjas egyén, tehát mindössze 264 évdíjas, 789 legény és 155 kincstári ló; 1875-re megállapiitatott 154 tiszti évdijas, 106 egyéb évdíjas, tehát mindössze 260 évdíjas, 785 legény, 157 kincstári ló; 1876-ra több 4 évdíjas egyénnel, 4 legénynyel, kevesebb 2 lóval. A növendékek száma 1875-ben 1477 volt; 1876-ra előirányoztatik 1574, tehát 97-el több, a kik közül kettő a hernálsi leány­tanodára, 95 a reáltanodákra esik. A 8-ik czím 1876-iki költség előirányzata 1.107,830 frt, 1875-re meg.szavaztatott 1.049,771 frt, tehát 1876-ra 58,059 írttal több irányoztatik elő. Ezen összeg következőleg alakul: költségtöbblet 46,481 frt az alsó iskolák átalakítására, 3,316 frt a központi tanfolyamok átalakítására, 3,413 frt a bécsújhelyi akadémiában, 4,532 frt a hadiiskolában, 960 frt az állatgyógy-intézetben, 312 frt a hernálsi leáuyuevelő-intézetben eszköz- lendő kisebb létszám és fokozatbeli változtatásokra, továbbá 3,300 frt a növendékek élelmezési adagainak kikerekitésére, melyeknek ára is 1871 óta tetemesen emelkedett, a nélkül, hogy a költségvetésben megfelelő összegek előirányzatba hozattak volna. Mindössze a többlet 97,569 frt, ebből levonandó kevesebblet az ösztöndíjaknak kisebb mérvben való kiosztása, illetőleg 217-el való leszállítása következtében 39,510 frt; marad több követelés 58,059 frt. A kiküldött választmány ezen összegből törlendőnek véli a többletet a központi . tanfolyamban . *........................................................................................................ 3,316 írttal, a bécsújhelyi akadémiában újonan felvett papitanár fizetését ............................. 1,429 frt a műszaki hadi akadémiában....................................................................................... 649 > a hadi iskolában............................................................................................................. 532 » az állatgyógyintézetnél.................................................................................................. 460 » kisebb kiadásokban....................................................................................................... 6,357 > összesen 12,743 írttal, a mi az 1.107,830 írtból levonatván, maradna a 8-ik czímen megszavazandó 1.095,087 frt. A tárgyalás alkalmával a kiküldött választmány felvilágosításokat kért a hadügyminister közegeitől az iránt is, hogy minő intézkedések tétettek a magyar közösügyi bizottság által a múlt évben kifejezett azon óhajtás tekintetében, hogy a felsőbb tanintézetek közül, melyek ez időszerűit kivétel nélkül a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok területén vannak felállítva, a magyar korona területén is állíttassák fel egy vagy több intézet, a mi által a közös hadseregben igen érezhető hiányán a magyarajkú tiszteknek némileg segítve volna. * ? >

Next

/
Oldalképek
Tartalom