Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1870 (Bécs, 1869)
Előadás
val, s a pénzügyi ügyészségekkel egyezmények, illetőleg megállapodások szükségeseknek mutatkoznak. Mind ezen munkák részben már megkezdettek vagy sürgős tanácskozásra előkészítettek, úgy, hogy az illető javaslatok sikeres foganatosítása igen csekély kivétellel valószínűleg lényeges nehézségekkel találkozni nem fog. Ugyanezen enquéte-bizottmáuy azon kérdést is elemezte, vájjon nem lehetne-e a legénységi eledelt czélirányosabban és olcsóbban megszerezni, mint eddig? A marhahús időnkénti ára képezi a főtényezőt a legénységi eledel kiszámításánál. Ezen kérdés megfontolásánál tehát főkép arról van szó, mi módon eszközölhető a marhahúsnak olcsóbb áron leendő beszerzése? Az enquéte-bizottmány e részben azt javasolta: 1. hogy az egyes csapatrészek köteleztessenek, a marhahusbani szükségletüket áruszerzési bérbeadás utján a katonai közigazgatás részéről e lekintetben kibocsátandó utasításnak szem előtt tartása mellett beszerezni, hogy pedig mindamellett 2. az eledelpénz kiszámítása mindenkori piaczi árakon alapuljon s hogy az esetleges megtakarítások, melyek a bus nagybani beszerzése által keletkeznek, közvetlenül a csapatok javára szolgáljanak. A szakbizottmány továbbá azon nézetét is fejezte ki, hogy a katonának élelmezése tekintettel az eddigi csekély húsadagra (naponkénti </s tont) elegendőnek nem tekintethetvén, a húsadag egy legény számára béke idején naponkénti '/j fontra és a hadseieg mozgósítása esetén naponkénti 1 font nyers húsra, az eddig fenálló egyéb természet s pénzbeni illetékek fenntartása mellett emeltessék fel. A mi a szakbizottmány 1. és 2. alatt tett javaslatait illeti, megjegyzi a hadügy- ministerium, hogy a marhahús áruszerzés utjáni beszerzése már 1865-ik évben a csapatoknak átalánosan ajánltatott s azóta, különösen pedig a bécsi helyőrség legtöbb csapattestületeinél gyakorlatban van. hogy a mindenkori piaczi árak az illetményi rendszabály szabványai szerint már jelenleg az eledelpénz kiszámítása alapjául vétetnek, s hogy az esetleges megtakarítások, melyek a nagyban történt beszerzés által keletkeznek, már jelenleg közvetlenül a csapatok javára esnek. A mi pedig a bizottságnak a búsadag felemelésére vonatkozó indítványát illeti, a hadiigyministerium ezen javaslatot tigye- einbe nem veheti, miután ezen emberiségi és egészségi tekintetekben bár mennyire is ajánlható naponkénti '/, fontnyi illetményfelemelés, 3-7 millió forintnyi kiadási többletet eredményezne, mely szemben azon körülménnyel, hogy a közös hadsereg legénységének erőteljessége átalán véve aggodalmakra alapos okot nem nyújt, alig lenne sikeresen indokolható. b) A ló s vonatszerre nézve. A szükséges lovak beszerzésére nézve oda törekedett a hadiigyministerium, hogy a pótlovak kézbeli megvásárlása a lehető legnagyobb kiterjedést nyerjen, és ez által a lótenyésztők kívánalmainak s érdékeinek a mennyire csak lehet, meg legyen felelve. Jóllehet ezen intézkedés nem teljesítette egészen az elvárt eredményt, a pótlovak 1869-ikévre megszabott mennyiségének körülbül negyed része még is a kézbeli megvásárlás utján beszereztethetett. Ezen eredmény a múlt évekhez véve kedvező, ámbár a lótenyésztők nagyobb számbani részvételét a pótló-árak felemelésének is, részben tulajdonítani kell. Habár azonban még mindig a pótlovak nagyobb számban állandó pótlószerzési bizottmányok utján lókereskedők által beszereztetnek, mindamellett a beszerzési bizottságok is felhatalmazvák, jobb fajú pótlovakat nagyobb áron közvetlenül a lótenyésztőktől megvenni. Ennélfogva a pótlovaknak a lótenyésztőktől történendő közvetlen megszerzése a katonai közigazgatás részéről minél inkább mozdittatik elő. Szükséges azonban, e részben óvatossággal eljárni, s ennéliogva a pótlovak eg\ része mindaddig, mig a lovaknak az ország részéről leendő kiállítása törvényileg ki nem lesz mondva, a kereskedők általi beszerzésre, fenntartandó leszen, azon aggodalom forogván fenn, hogy ha a megvásárlások a tenyésztőktől túlmérvben
