Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1940
7 miért és senkiért. Inkább kiválasztottak maguk közül és elküldték a török szultán udvarába néhány símabeszédű embert, egy kis ajándékot a basáknak, ha kellett, vagy fizettek adót, ha másként nem lehetett. A múltúnkat átértékelő történetírás azon fáradozik, hogy ezt a magatartást minél sötétebb színben tüntesse fel, s lenézően hangoztatja, hogy Erdély közönséges hűbérviszonyban volt a török birodalommal. Jellemző dolog, hogy az erdélyi léleknek ezt a bölcs valóságérzékét az utolsó két évtizedben éppen azok igyekeztek lejáratni, akik romantikus rajongásnak minősítették a magyar szellemnek minden messzebbre tekintő, merészebb vállalkozását. Pedig a „török hűbérviszonyt'1 ápoló Bocskay, Bethlen, s a Rákócziak sohasem csináltak senkivel olyan „kiegyezést," amely bármilyen vonatkozásban megakadályozhatta volna a magyarság önálló gazdasági és kulturális fejlődését. Igaz, hogy a szultán nem is követelte, hogy az erdélyi hadseregben lemondjanak a magyar vezényleti nyelvről, vagy más egyébről, amiről egy másik kiegyezésben bizony le kellett mondani. Csodálatos, hogy éppen ez a hideg tárgyilagosságára és realizmusára büszke történetszemlélet nem tudta értékelni ezt a magyar józanságot. De a tények megcáfolnak minden átértékelést. Mert ki tagadhatná le, hogy ez a „kismagyar"-nak csúfolt józan gondolkodás, ez a bölcs valóságérzék volt az, ami hosszú időre megtartotta Erdély földjét a békés munkálkodás földjének, a magyar megépülés, a magyar kultúra meleg fészkének, a magyar szabadság erős várának, amelyben menedéket találtak a török és a Habsburg hódoltsági területről kiűzött magyarok. Mert Erdély minden józansága és a körülményekhez való ügyes alkalmazkodása mellett is tudott lelkesedni és áldozatot hozni az egész magvarságért. Erdélyből és a szomszédos részekből indultak ki Bocskay, Bethlen, a Rákócziak sza- bad'ágharcai. És a 48 as szabadságharc hőslelkü dalnoka is örömrepesve állapíthatta meg, hogy „nem fajult el még a székely vér." De az erdélyi lélek valóságérz.ékére még az is jellemző, hogy hogvan tudta elvíse’ní Erdély magyarsága a szabadságharc bukását és az őnkényura'om gyászos éveit. Nálunk, a Királyhágón innen, gyászba borult az egész ország; siratta az elesett hősöket s az. elveszett szabadságot és néma fájdalommal éreztette megvetését a Habsburg uralom jőttmentjeível szemben, Erdélyben is volt mit siratni és volt kiket megvetni, De ott a
