Vízrajzi Évkönyv 44., 1939 (Budapest, 1940)

A részleteket illetően a 2/a. jelű térképre utalunk. A 30 éves /1901-1930/ átlagok százalékában fejezi ki az 1939. év csapadékmennyiségét a 2/b. a- latt közölt térkép. A Dunántúl nyugati és déli vidékeinek, az Alföld északkeleti részének, valamint Kár­pátaljának kivételével a csapadék a 30 éves átlagnál mindenütt több volt. A Dunántúl területének mintegy kétharmada az átlagosnál csapadékosabb volt. A csapadéktöbblet nagyobbrészt 10 fi, kisebb-nagyobb foltokban jelentős területeken 20 fi többlet is mutatkozik,mig Győr-Esz- tergom vidékén, valamint Budapesttől délnyugatra 30 fi-ot meghaladd foltok is előfordultak. A csapadékhi­ány Somogy, Zala, Vas és Baranya megyék egyes részein -10 fi-ná1 nagyobb, sőt Szombathely és Pécs környé­kén a -20 fi-ot is meghaladta. Legnagyobb a hiány Kercán, Vas megyében, ahol a 30 éves átlagnak csak 76 fi­át mérték /-24 fi/. A Kisalföldön mindenütt többletként jelentkezett az eltérés. A többlet csaknem mindenütt na­gyobb a 30 éves átlag 10 fi-ánál és nagy területen 30 fi-nál, sőt kisebb-nagyobb foltokon 40-50 fi-ná1 is nagyobb volt. A Felvidéken a keleti határszél kivételével az átlagnál nagyobb csapadék esett. A Felvidék te­rületének több mint a felén a csapadék 20 fi-kal, jelentékeny területén 30, Gömör és Abauj megyék északi részein 40 fi-kal is több volt, mint a 30 éves átlag. A Felvidék keleti szélénél az átlagon alul maradt a csapadék. A hiány kisebb foltokon meghaladja a -20 fi-ot is. Kárpátalja túlnyomó részén csapadékhiány mutatkozott, átlag -20 fi volt az eltérés, egyes folto­kon pedig a -40 fi-ot is meghaladta. Az Alföld legnagyobb részén az átlagot meghaladó csapadék esett, ügy a Duna-Tisza közének, mint a Tiszántúlnak több mint felén 20 fi-kal több volt a csapadék és helyenként a 30-40 fi-ot is meghaladta. 50 fi-nál is nagyobb a többlet Heves és Szolnok megye egyes részein.Legnagyobb volt az eltérés Tiszafüre­den 63 fi és Erdőteleken 61 fi. A csapadéktöbblet északkelet felé haladva csökkent; az átlagvonal a Nyírsé­gen át húzódik. Ettől keletre 10-20 fi-os csapadékhiányt észleltek. A csapadék évszakonkinti megoszlását a 3/a-d. alatt közölt 8 térkép tünteti fel. A párosával összetartozó térképek egyike mindig a csapadék tényleges mennyiségét szem­lélteti, a másik ezt a mennyiséget a 30 éves átlag százalékában fejezi ki. A téli /:december, január, február:/ csapadék a legtöbb helyen meghaladta a 100 mm-t. Kárpátal­ja több vidékén 150 mm-nél is több csapadék esett. Legtöbb csapadékot mért Kisrákóc: 171 mm-t. A Dunántú­lon, a Kisalföldön és a Felvidéken kisebb foltokon, a Tisza Dombrád-Tiszaörs közötti szakaszának mindkét oldalán egészen a határokig nagyobb területen 75 mm alatt maradt a téli csapadék, sőt a Sajó és Hernád alsó szakaszának vidékén az 50 mm-t sem érte el. Legkevesebb volt a csapadék Szikszón: 39 mm. A 30 éves átlaghoz viszonyitva a téli csapadék az ország területének mintegy kétharmadán az át­lagnál kevesebb volt. A Dunántúlon átlagon felüli csapadék csak foltokban, főleg Zala megye déli részén esett, ahol a többlet 10 fi-ná1 is nagyobb, Bakon 22 fi volt.A Kisalföldön nagyobb területen 7-8 fi-os több­let mutatkozott. A Felvidéken mindenütt kevesebb esett az átlagnál. Az Alföld déli fele a törzsértéken fe­lüli csapadékot kapott. A többlet sokfelé meghaladja a 20-30 fi-ot, sőt kisebb foltokon a 40 fi-ot is.A leg­nagyobb eltérés Jászkarajenőn 54 fi volt. A téli csapadékhiány különösen nagy az ország északkeleti részein, főként Kárpátalján, a Felvi­dék keleti és az Alföld északkeleti részén, ahol nagy területeken a -40 fi-ot, több helyen pedig a -50 fi- ot is meghaladta.A törzsértékhez viszonyitva a Fehér-Tisza vidékén Lemszki patak volt a legszárazabb:-67# A tavaszi /:március, április, május:/ csapadék egyenlőtlen megoszlás mellett igen bőséges volt. 150 mm-nél kevesebb csak Somogy és Baranya megyék déli részén, valamint a Felvidéknek és Tiszántúlnak Kár­pátaljával határos részein volt a csapadék. Legkevesebb csapadék esett a Zemplén megyei Imregen: 114 mm, ás Pécsett: 112 mm. \ J Az ország nagy területén 200 mm-nél több csapadék esett. 250 mm-nél is több esett kisebb folto­138 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom